KÖNYVELVONÓ

Család, Családregény

Louisa May Alcott – Kisasszonyok

Louisa May Alcott – Kisasszonyok

„– […] soha ne add fel, soha ne hidd, hogy nem vagy képes úrrá lenni a hibádon!”   Mit ne mondjak, igencsak ritkán veszek kézbe „rizsporosnak” csúfolt történeteket, mert bár tisztelem az erényt és a tartást, de az akkori idők modorosságától a hideg futkos a hátamon. Talán kissé durvaságként hathat a véleményem, de a látszólagos udvariasság és ármánykodás számomra csak fénytelen manír, amely mulattatna ugyan, ha kedvem engedné, de úgy hiszem, hogy az egyenes beszéd, a feszes tartás és egy kedves mosoly sokkal hatásosabb és célratörőbb mindennél. A mostani olvasmányom korban az amerikai polgárháború időszakára vezethető vissza, amely már távolabb áll a korábban már említett szigorú...

bővebben
Pálmai-Lantos Éva: Andalúz örökség

Pálmai-Lantos Éva: Andalúz örökség

„Néha elég huszonnégy óra, hogy összeomoljon egy egész életnyi illúzió.”   Nem tudom, hogy ismeritek-e az érzést, amely szinte évről-évre egyre gyakrabban átjár: amikor befejezek egy regényt, szinte kiüresedem általa és képtelen vagyok megfogalmazni róla a véleményemet. Így jártam ennek a történetnek az olvasása után is, hiszen több hónapja is megvan már annak, mikor forgattam lapjait, ám csak most tudom szavakba önteni mindazt az élményt, amelyet kaptam általa. Pálmai-Lantos Éva egy olyan szerzői álnév, amely két olyan személyt takar, akik az irodalom más – más szegmensében tevékenykednek, ám most mégis közös történetet álmodtak meg olvasóiknak. A közös érdeklődésnek köszönhetően –...

bővebben
Lucy Strange – A nővérek átka

Lucy Strange – A nővérek átka

„Csak vésd az eszedbe: még akkor is, amikor kicsinek és tehetetlennek érzed magad, és azt hiszed, hogy egyes-egyedül vagy, tudd, hogy ez nem igaz! Fikarcnyit sem! Erősebb vagy, mint gondolnád! Sosem vagy igazán egyedül.”   Nagyon szeretem a népmeséket és bizonyos szinten a hagyományok titkos őrzőjének tartom magam. Ahogy felnőttem, amit a szeretett nagyszüleimtől láttam, azt az örökséget viszem tovább felnőttként. Hiába vagyok immáron a harmincas éveim végén, még mindig ott belül örök álmodozó és gyermek tudok lenni, aki nagy szeretettel védi az emlékeit és sok – sok olyan témakört forgat, amely inkább az ifjúságnak szól, sem mint a korosztályomhoz tartozó, olvasni szerető lelkeknek....

bővebben
Kolarics Andrea – Pórias játszmák

Kolarics Andrea – Pórias játszmák

„Néha valami szörnyűségesnek kell ahhoz történnie, hogy helyet adjon a sok szépnek, ami majd elfeledteti veled.”     Vajon meghatároz-e bárkit is, hogy honnan jött? Milyen családi mintákat látott és örökölt? Vajon mennyit ér a szülői szigor, ha az életünket másképpen látjuk, mint felmenőink? És a legfontosabb, hogy örökségünk–e az a minta, amelyet a transzgeneráció által magukban vagyunk kénytelenek hordozni? Fajsúlyos kérdések, úgy gondolom, ám csak a felszínét súroltam mindannak a tematikának, amelyek ebben a regényben megtalálhatóak. Hosszú utat teszünk meg életünk folyamán, ám ezen az ösvényen sokat változunk akaratlanul is. Ki a múltja elől menekül, ki a jelenétől dermed a...

bővebben
Jón Kalman Stefánsson – A halaknak nincs lábuk

Jón Kalman Stefánsson – A halaknak nincs lábuk

„„A világ zene nélkül olyan, mint a Nap fény nélkül, a nevetés vidámság nélkül, a hal víz nélkül: szárnyaszegett madár. Mintha arra lenne kárhoztatva az ember, hogy a Hold árnyékos oldalán vesztegeljen, ahonnan csak a sötétségre és a magányra nyílik kilátás…”     Azt hiszem akaratlanul is sokkos állapotban kerültem, miután befejeztem a mostani olvasmányomat. Tagadhatatlanul és mélységesen le vagyok döbbenve, hiszen elképesztő nehéz és fárasztó utat tettem meg a karakterekkel egyetemben. Tudhattam volna, hogy nem úszom meg „könnyen”, de mivel kevés eddigi tapasztalatot gyűjtöttem, ami a szerző munkásságát illeti – elvégre csak a Hiányod maga a sötétség című regényét vettem eddig...

bővebben
Vay Viktória – Francba, francia!

Vay Viktória – Francba, francia!

„A kényelmetlen tinédzserkor küszöbén a felnőttek világa még hosszú évekre van attól, hogy befogadjon. Tizenkét évesnek lenni nagyon kiszolgáltatott érzés. Mindig függeni valamitől, valakitől. Ráadásul csomó másik, mástól függő kisemberke mond és tesz olyan dolgokat, amik téged is befolyásolnak. (…) Kellenek ezek az élmények egy fiatal lánynak, hogy kicsit megerősödjön. A felnőttek aztán már kevésbé kegyetlenek, mint ezek a pici gyerkőcök.”   Jó ideje érzem, hogy túl sok drámai, mély mondanivalójú könyvet vettem kézbe az utóbbi időben, ezért úgy döntöttem, hogy egy kissé könnyedebb regényt választok következő olvasmányomul. Persze nem volt tudatos, hogy éppen egy fiatal lány...

bővebben
Marguerite Duras – A szerető

Marguerite Duras – A szerető

„Ámíthatnám magam, elhihetném, hogy szép vagyok, mint a szépasszonyok, akiket megnéznek a férfiak, mert engem aztán tényleg meg-néznek. De én tudom, nem szépség dolga, másról van itt szó, egészen másról, például az észről.”   Emlékszem egy tinédzser lányra, aki egy éjszaka nem tudott aludni és a tévé csatornáit „lapozta” egyre, hogy valami olyan műsorra leljen, amelynek halk duruzsolása elandalítja és álomba kíséri. Ám egy német csatornán felfedezett egy akkor kezdődő filmet, ahol egy fehérbőrű leány egy komp korlátjának támaszkodik, és a tájat szemléli. A leány külsőleg nagyon bohókás személyiséget tükrözött, hiszen csillogó cipőt, egyszerű, elnyűtt selyemruhát egy sötét színű övvel...

bővebben
Jón Kalman Stefánsson – Hiányod maga a sötétség

Jón Kalman Stefánsson – Hiányod maga a sötétség

„A világot sokféleképp lehet látni, és a nézőpontunk valószínű leírja a jellemünket. Áruld el, minek látod a világot, és megmondom, ki vagy.”   Amikor az ember valami különlegessel, valami megfoghatatlanul nagyszabású dologgal, eseménnyel vagy – az esetemben – történettel találkozik, mindig felvetül egy gondolat, miszerint elég bátrak és erősek vagyunk-e ahhoz, hogy szavakba öntsük felmerülő érzéseinket. Vajon képes-e egy szermély leírni megfelelően annak a pillanatnak a varázsát, félelmét, vágyakozását? Ez egy igen nehéz kérdés, amelyre felelni igazán mindenki csak maga tud csupán, hiszen az egyén képes csak eldönteni, hogy rettegését és bizonytalanságát legyőzi-e a kíváncsiság az...

bővebben
Alex Schulman – Az állomás

Alex Schulman – Az állomás

„Milyen ostoba dolog a véletlen, és milyen nagyszerű dolgokat képes mégis beindítani.”   Hiszel a sorsban vagy éppen a véletlenszerűségben? Látsz összefüggést aközött, ahol most tartasz és aközött, ahol gyermekként lenni akartál? Tudod, hogy mi a legnagyobb tragédiája az embernek? Én megmondom neked: a szülők sorsának mintázata. Ezt úgy hívjuk modern világunkban, hogy transzgenerációs örökség, amely még a köztudatban csupán egy lepke szárnysuhanásával ér fel, de a valóságban az ereje egy hatalmas sziklával vetekszik. Ez a gát bennünk éled újjá, amikor akaratlanul is tanúi leszünk a felnőttek hibáinak, tragédiáinak. Hogy ki kérte? Talán senki, de tudattalanul is azt a mintát visszük...

bővebben

Egressy Zoltán – Jolka harangja

  „Nem sokat ér az élet egyedül, nem tudja az ember megbeszélni a dógait senkivel.”         Vajon miről szól egy ember élete? Megszületünk, felnevelkedünk, majd felnőttként családot alapítunk, és végül megöregszünk. Tényleg ennyi lenne csupán egy lélek útja? Oly sokszor eszembe jut, hogy gyermekként milyen furcsának találtam az idős embereket. Ráncos bőrüket, gondterhelt tekintetüket és sokszor panaszos szavaikat. Azt gondoltam, hogy bár én is a nagyszüleimmel nevelkedtem javában, mégis őket oly ritkán hallottam így beszélni. Mint kiderült, ahány lélek, annyi életutat járunk be. Kinek kevés gond, sok mosoly, míg másnak mérhetetlen mennyiségű keserűség jut. Persze akkoriban más idők...

bővebben