KÖNYVELVONÓ

Fantasy

Christopher Buehlman – Két tűz között

Christopher Buehlman – Két tűz között

“Az uraság kelletlenül leküldte a három megmaradt katonáját, hogy kutassák át a pap házát, de úgy találták, hogy a lakója már elment. Mivel tudták, hogy az öccse Őszentsége avignoni otthonában szolgál, a férfiak átkutatták a házat, hogy megtalálják a kincseket, amiket Matthieu atya hagyhatott maga mögött. Az egyikük az alabárdjával bökdöste a földet az udvaron. A másik az utazóládáját, a fazekát és néhány szerszámát kutatta át. A harmadik átforgatta az ágyként szolgáló szalmát. Másnap ez a férfi belázasodott. Négy nappal később már mindenki meghalt a kastélyban. Az új udvarmester volt az utolsó; zokogva figyelte a tükörképét a fényesített sárgaléz lemezben, és bár teljesen ronccsá vált,...

bővebben
Fiala Borcsa – Lepkebáb

Fiala Borcsa – Lepkebáb

„[…] mindenhez gyorsan hozzá lehet szokni. […] Ez az ember egyik legnagyobb erénye, és olykor a legnagyobb büntetése is: gyorsan adaptálódik bármihez. Soha ne vedd hát készpénznek a jó szerencsédet, ne vedd magától értetődőnek azt a jót, amiért nem tettél semmit, csak a sors szeszélyének köszönhetően hullott az öledbe. De ha rossz idők járnak feléd, akkor viszont meríts ebből bátorságot: tudd, hogy erős vagy, tanulékony, és mindenbe bele tudsz rázódni.”     Nem tagadom, hogy hosszú idő óta először igen csak tanácstalan vagyok egy könyv tekintetében, ugyanis idén is részt vettem a Kolibri Kiadó által szervezett könyvbemutatón, ahol az írásunk tárgyát képező ifjúsági regényt...

bővebben
Koppány Tímea – Ködcsempész

Koppány Tímea – Ködcsempész

„Higgy, és megadatik. Vagyis, ha nem hiszek, akkor nem adatik meg?”   Mit ne mondjak, cseppet ki vagyok borulva, de nem is kell ezen csodálkozni, hiszen nem olyan régen fejeztem be a mostani olvasmányomat. Zaklatottságom oka nem is lehetne más, mint az, hogy a kedves szerző „beletiport” a lelkembe és még volt bőr a képén egy olyan befejezéssel zárni a regényt, amitől égnek állt a hajam. Mit tehet az olvasó, ha háborgó lelkére nincsen gyógyír? Talán semmit. Én mégis megkísérlem a lehetetlent és szavakba öntőm bánatomat. Elsőre érdemes tudni, hogy a könyv születésének körülményeiről vajmi kevés ismeretem van még, ellenben az írónőt már volt szerencsém közelebbről „megismerni” elvégre...

bővebben
Adèle Dan – Démoni ketrec

Adèle Dan – Démoni ketrec

„Honnan tudhatnád, hogy valóban feledni akarsz, ha még sosem emlékeztél igazán?”   Nem tudom, hogy mennyire fogok meglepetéssel szolgálni, de valahogy így képzeltem el mindig is a poklot, ahogy a jelenlegi olvasmányomban szemeim előtt megelevenedett. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy az ember által elképzelt túlvilág milyen is lehet, de ahány vallást vettem figyelembe, annyi féleképpen képzeltem el ezeket a helyszíneket. Minden tekintetben úgy gondolom, hogy a kötet egyik idézete nagyon is méltán visszaadja a hitemet, miszerint „Valóban semmi sem fekete vagy fehér. Mégis hogyan lehet így a jót választani?” És való igaz, hogy nincs a két pólus meg egymás nélkül, tehát a jó csak a...

bővebben
K. F. Breene – A rózsák romjai

K. F. Breene – A rózsák romjai

„-Túl sokat olvasol. -Létezik olyan, hogy túl sok olvasás? -Akkor túl sokat ábrándozol. (…) –Hát az lehetséges.”           Évek óta keresem azt az érzéki stílusban íródott könyvet, amely többről szól a puszta testiség megjelenítésénél. Van tartalma, olyan mondanivalója, amely tökéletessé teszi számomra az adott olvasási élményt. Sokszor morgok, sőt mérges is vagyok, hogy az erotika műfaja alá már minden „szemetet” besöpörnek, hiszen, aki némi túlfűtöttségre vágyik, annak eme kifejezés –még ha tagadja is a világ előtt – elfogadhatóvá válik. Önnyugtatás csupán, ezt mindenki jól tudja, ellenben sokfelé visz ez a kissé túlfűtött, de annál sikamlósabb út, elvégre a...

bővebben
Terry Brooks – Shannara első királya

Terry Brooks – Shannara első királya

„A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk.”         Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést. Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági,...

bővebben

Gregus Gábor – A gyilkos tündérek városa

  „A tekintet, a lélek tükre még csodával sem módosítható.”       Az első gondolat, amely hirtelen eszembe jutott, hogy mégis miért gondolják a legtöbben azt, hogy a hazai szerzők nem érnek fel a határokon túli, más népek gyermekeként felnővő nagy nevű írókkal. Mert igen, sokszor nem tökéletes, amit olvasunk, ráadásul ahány lélek, annyi üres vásznat kapunk, amelyre az aktuális alkotó felfesti majd könyvének rejtelmeit, de ehhez kell az olvasó fantáziája is és e kettőségből bontakozik ki végül az olvasási élménynek is hívott véleményezés. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy nagyon izgalmas egy magyar szerző regényét kézbe venni és igen, én bátran nyújtom üres vásznamat,...

bővebben

Max Porter – Lanny

  „Mi volna, ha az emberek kimondanák, amit igazából éreznek?”       Vannak azok a történetek, amelyek olvasása után úgy érzed többé nem vagy ura gondolataidnak, mert csapdába estél és meg is érdemled büntetésedet. Ez a könyv, amit most értékelni kívánok ilyen hatással van rám és tudom, hogy ez csak a kezdet. Hiszem, hogy minden regényt okkal veszek kézbe és többnyire a megfelelő időben és ebben semmi spiritualitás nincsen, csupán nagyon erős megérzéseimre hallgatok ilyen esetekben. Max Porter szerző immáron második regényét olvastam, hiszen tavaly nagy kedvencet avattam első alkotása által. A ​bánat egy tollas állat című szerzeménye a gyász feldolgozásán alapszik, amely a maga...

bővebben

Stian Skald – A lelkek kútja

  „Mit a képzelet verejtékkel felépít, a valóság egy pillanat alatt romba dönt.”     Sokszor félek attól, hogy ha megszeretek egy adott sorozat első kötetét, akkor a második része nem fogja megütni azt a színvonalat, amitől ez az érzés kialakult bennem. A mostani értékelésem is egy olyan sorozatról szól, amely az első részével megfogott és bizony ezzel a kötetével meg is tartott. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam. Köszönöm. Stian Skald - A lelkek kútja című kötete 2021 egyik újdonsága, mely az Undorgorund Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzőtől, mint azt fentebb már említettem, volt szerencsém olvasni Az elveszett aranyváros keresése...

bővebben

Gaura Ágnes – Átkozott balszerencse

  „ És egyáltalán, tényleg valóság lehet az a közhely, hogy az ihlet, az igazi ihletett művészet képes a teremtésre, az élet csodájára?”   Már lassan egy hete is megvan, hogy én ezt a könyvet kiolvastam, de még mindig nagyon zavarban vagyok, mikor arra gondolok, hogy mit is írjak róla. Először is azért, mert Gaura Ágnes – Túlontúl regénye olvasása után beleszerettem az írónő stílusába és szinte lángra lobbanok, annyira várom, hogy újabb regénye lásson napvilágot. Ugyanakkor ezt a történetét már cseppet kritizálni merészelem, mert nagyon hajaz egy általam kedvelt külföldi sorozatra és ettől nem vagyok boldog. Persze szerencsére sok egyediség is van benne, de Bori őrülete, Laurell...

bővebben