José Saramago – Tetőablak

„Minden életkor a legkönnyebb és legkézenfekvőbb magyarázattal él.” Nagyon szeretek olyan regényekről írni, amelyek egyszerű emberekről szólnak. Ahol az olvasó bárkinek a bőrébe is bújva, hitelesen átélheti az események adta következményeket, olyan érzelmi ábrázolással találkozhat, amely méltán azt tükrözi, hogy a hétköznapi életből merített mindennapokból kimetszett, éppen csak kicsit leporolt vagy éppen kifényezett gondolatokat adja át. Ezek a történetek nem akarnak másnak látszani, mint amilyenek valójában: könnyűek, mégis tragikusak, egyszerűek ám talán pont ezért felfoghatatlanok néha. Mert miről beszélünk tulajdonképpen? Jelen esetben José Saramago ragadott tollat valamikor –...

bővebben

Halász Rita – Betonba hímezve

„A puszta tények nem visznek közelebb az igazsághoz.” Nem voltam felkészülve erre a regényre, most már biztosan kijelenthetem és azt is, hogy ehhez foghatót még sosem vettem kézbe. Egy részről egy modern korban élő fiatalasszonyról olvashattam, akit házasságkötésük után rögtön elhagy a férje és az anyós beköltözésével kezdetét veszi két megtört szívű asszony kálváriája. Egymásra támaszkodva megértik, hogy a nők sorsa minden korban nagyon hasonló és a keserű tapasztalatok, amelyek felgyűlnek az évek alatt bennük csupán annyiban térnek el, hogy más bőrszínnel, néphez tartozva hullajtják el könnyeiket. Másrészről pedig Jézus életének rekonstrukcióját figyelhettem meg, ahol elsődlegesen...

bővebben

Sophie Elmhirst – Maurice & Maralyn

„Valahol mélyen, kimondatlanul mégiscsak tudnunk kell, igenis tudjuk, hogy mindnyájunkra vár hánykolódás a nyílt tengeren. Igazából mi más a házasság, mint közös tutajon rekedni valakivel, és mindent elkövetni a túlélésért?” Bevallom töredelmesen, hogy számomra teljesen ismeretlen volt ennek a könyvnek az alapsztorija. Nem olvastam még olyan cikket vagy más történetet, ahol akárcsak említés formájában szemeim elé került volna a Bailey 117 napos Csendes-óceáni hányattatása. Pedig ahogy olvastam a könyvben, igencsak nagy hírt kavart az 1972-es évben, amikor egy dél-koreai halászhajó egy, éppen még életben lévő párt mentett ki az óceán fogságából. Természetesen ez a tudatlanság nem...

bővebben

Babarczy Eszter – Apám meghal

„Néha el kell veszíteni valamit, hogy megnyerhess valami mást.” Ezt a könyvet a Merítés-díj Olvasókör januári kibeszélőjének alkalmából választottam most, bár alapvetően is a radaromon volt. Tavaly már volt szerencsém egy témakörében igen csak hasonló kötethez, szintén a fent említett esemény okán (Bánki Éva – Apjalánya), ahol egy nagyon személyes légkörben teremtettük meg múltunk és jelenünk vonalvezetésén át a regény üzenetét, vallomását. Valami hasonlóra számítok most is, bár ahogy nincs két egyforma történet, úgy beszélgetés sem. A kötet mindazonáltal valami olyan letargiába rántott kezdetben, amit nem igazán éreztem komfortosnak, ezért csak kétszeri nekifutásra tudtam...

bővebben

Bánki Éva – Apjalánya

„Hiszen mindig lehet olyan törvényeket hozni, amelyek a kirekesztést elfojtják, de olyan szabályt még senki sem talált ki, aminek nyomán az emberek hinnének egymásban." Mit adhat számodra az az emlék, amelyben édesapád homlokát ráncolva néz előre és szemei valahol a messzeségbe kémlelnek? Vajon foglalkoznod kell-e a felmenőid könnyeivel, amelyeket letűnt korok fakasztanak arcukon? Esetleg fontos-e megértened, hogy szüleid hibáinak és jó döntéseinek összessége vagy jelenleg? „Hiszen nem biztos, hogy az ember a történelem főszereplője. Meglehet, az ember uralma a természet fölött csak valami tévedés, Isten eredetileg nem is ilyen világot akart… csak kicsúszott a kezéből a teremtés,...

bővebben

Mán-Várhegyi Réka – Vázlat valami máshoz

„(…) már rengetegszer elmeséltem ezt a történetet, kezdem azt hinni, hogy nem is igaz.” Nem tagadom, hogy elsősorban azért vettem meg ezt a könyvet, mert rajta volt az egyik Merítés-díj Széppróza listán, másodsorban viszont érdekelt, hogy mi a közös négy középkorú nőben, akik teljesen eltérnek egzisztencia, foglalkozás és életvitel tekintetében. Nos, a választ megtaláltam, bár nem egészen erre számítottam. Mán-Várhegyi Réka – Vázlat valami máshoz című könyve 2022-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. A kötet négy nő életébe enged betekinteni, így tulajdonképpen ennyi részre is bontható a kiadvány. Hogyan könnyíti meg életünket az asszertív kommunikáció? Felkészülés a katasztrófára Néma...

bővebben

Kim Thúy – ru

"[…] néha a szótlanság az érzelmek leghitelesebb kifejezője […]." Az életünk olyan, mint egy cserépedény. Amíg a jelenben élünk és gondolatainkra is ügyelünk, addig mindent megtartunk benne, de abban a pillanatban, ahogy egy erősebb szél meglöki ezt az addig megmozdíthatatlan edényt, a zuhanás okozta rémület után már csak a mozaik darabkák összeillesztése a félelmetesebb. Ugyanis, amíg csak telítődtünk, rezignáltan fogadtuk el az eseményeket és fáradhatatlanul hittük, hogy a fal, mely elrejt mindent, szilárdan véd és tart, de abban a pillanatban, ahogy a darabkákat szedegetjük össze, rá kell döbbenünk, hogy eljött az „felszámolás” időszaka. Felszámolás, mert a múlt sérelmeit,...

bővebben

Jhumpa Lahiri – Amerre járok

„Az előre nem látható elől nem lehet elmenekülni. Egyik napról a másikra élünk.” Egy szemlélődő vagyok a saját életemben. Kinyitok ajtókat, ablakokat, ezzel is huzatot idézve elő, de amikor már túl nagy a légáramlat, szaladok bezárkózni és hagyni, hogy a saját levegőmet szívja el valaki. De ki? Én volnék az a test, aki ki-belélegzik, mégsem vagyok tudatában ennek. Mindennap felkelek, elvégzem a napi rutinjaimat és várom, hogy az Élet végre meglátogasson engem is. Már volt a barátaimnál és mindenféle jót ajándékozott nekik. Az egyik barátnőm minap mesélte, hogy hosszú évek próbálkozása után gyermekáldás elébe néznek. Egy másik nem is olyan régen arról áradozott, hogy hamarosan férjhez megy...

bővebben

Andreï Makine – Az örmény barát

„Rájöttem, hogy az életünk mindig a szakadék szélén tántorog, és hogy egy egyszerű mozdulattal segíthetünk a másik emberen, visszatarthatjuk a zuhanástól, megmenthetjük. Szinte játékból képesek voltunk arra, hogy felebarátaink számára istenné váljunk!” Mindig rácsodálkozok arra a tényre, hogy egy kis terjedelmű alkotás mekkora hatalommal is bír. Elvégre a benne összetömörített adatok, igazságok, fájdalmak, emberi sorsok nem hagynak levegőhöz jutni. Szimplán, minden megbánás nélkül taszítanak a szakadék irányába. Hogy túléled-e? Ezt senki sem tudja, de igazán nem is lényeges, hiszen a szerző ilyenkor azt üzeni: „Fogadd el!”, „Ne hisztizzél, te választottad!”, „Itt csak a legerősebbek...

bővebben

Linn Skåber – Ma négykézláb akarok járni

„A ráncaim: a lélek naplója. Az élet tükre. A szívdobogás átirata. Ezt mondják.” Igazi meglepetés volt számomra a mostani olvasmányom. Ezek a rövid esszék vagy novellák szokatlan stílusban tárják elénk, sokszor elég abszurd formában, üzenetüket. Bár elsőre olybá tűnhet, hogy csupán humoros formában megírt történetcsokrokról van szó, nem is tévedhetnénk nagyobbat. Bár valóban sok esetben mosolygásra késztetnek minket ezek a novellák, mégis néhol kínos, máskor pedig fájdalmas igazságokra lelünk rá általuk. Mert ki gondolhatná komolyan, hogy nem egy őrülttel van dolga, ha az utcán egy négykézláb közlekedő hölgyet látna szatyrokkal egyensúlyozva, vagy éppen egy házasság végére...

bővebben

« Régebbi bejegyzések

Lélektani, Ember sorsok