„– […] soha ne add fel, soha ne hidd, hogy nem vagy képes úrrá lenni a hibádon!”

Mit ne mondjak, igencsak ritkán veszek kézbe „rizsporosnak” csúfolt történeteket, mert bár tisztelem az erényt és a tartást, de az akkori idők modorosságától a hideg futkos a hátamon. Talán kissé durvaságként hathat a véleményem, de a látszólagos udvariasság és ármánykodás számomra csak fénytelen manír, amely mulattatna ugyan, ha kedvem engedné, de úgy hiszem, hogy az egyenes beszéd, a feszes tartás és egy kedves mosoly sokkal hatásosabb és célratörőbb mindennél. A mostani olvasmányom korban az amerikai polgárháború időszakára vezethető vissza, amely már távolabb áll a korábban már említett szigorú etiketthez kötött periódustól, ám még hozza a túlzó és néhol fennkölt viselkedést, amely oly jellemző volt erre az időszakra. Urak és kisasszonyok sorsa pecsételődött meg jó és rossz házasságok köttettek, ám ritkán volt helye a valódi érzelmeknek. Talán Louisa May Alcott írónő pont ennek ellensúlyozására írta meg saját életéből merítkező sorozatát, amely négy nővér, a szerető szülők, és barátaik kapcsolatáról mesél.

Louisa May Alcott – Kisasszonyok című családregénye eredeti formájában 1868–ban íródott. Kis hazánkban számos kiadást élt meg, így az én polcomon egy 2020-ban a Lazi Kiadó jóvoltából megjelent kiadás csücsül. Ennek a kiadványnak már a kötetből készült film borítóképe jutott, amely kivételesen hűen tükrözi az általam elképzelt karaktereket is. Ritka, hogy ennyire jó színészeket válogatnának össze és ezt nagy örömmel állapítottam meg.

Történetünk középpontjában négy nővér és szerető édesanyjuk áll, akik sok nélkülözés és munka mellett próbálják megtalálni a szürke hétköznapokban örömüket és szórakozásukat. Az édesapa hadilelkészként szolgálja hazáját, amíg a kis család otthonmaradt tagjai keresik a fényt és boldogságot egy puskaporos időszak idején.

Meg legidősebb lányként már kész nőnek érzi magát, aki nagy élvezettel tekint a divat és a szépruhák világába. Nagyon szereti édesanyját és féltő gondossággal figyeli húgai csintalanságait.

Jo második szülöttként egy igazi vad, független természet, ami a szívén az a száján és számos kalamajkát okoz a szeretteinek. Ám a heves vérmérséklet mögött egy igazi érző szív dobog, aki bármit megtenne családjáért, akár tornádót is idézne értük.

Beth igazi muzsikus lélek, aki gyönyörűen énekel és zongorázik. Kedves, kissé félénk természete miatt mindenki kedvence, aki képes a legzordabb lelket is kezessé változtatni.

Amy-t a legfiatalabb leányként tejbe-vajban fürösztik, így ehhez mérten fennhordja az orrát és kissé kényeskedő a modora, ám édesanyja szerető figyelme és nővérei oltalmazása még az ő kis arrogáns világába is változásokat idéznek elő.

A Kisasszonyok igazán szorgalmasak, sokat segítenek másokon és figyelmesen ápolják a jó szomszédi viszonyt, akár gazdag, akár szegény emberekről legyen szó. Ám az élet tele van gonddal és nehézséggel, amelyeket mindenkinek meg kell tudni oldania, de ha akad egy szerető otthon, akkor mindenre van orvosság, úgy vélem. Vajon hogy küzdenek meg a March család hölgy tagjai az előttük álló feladatokkal és miképpen váltják valóra legféltettebb kincsüket: az álmaikat?

„[…] Hála az égnek, én mindig találok valami olyat, ami felvidít. Úgyhogy ne búsulj tovább, hanem fel a fejjel, mert az élet szép!”

Nagyon bájos történetet olvashatunk, ahol minden oldalra jut a kedvességből, némi komiszságból és egy csipetnyi szeretetből. Bár egyik hölgy sem hibátlan és csetlenek-botlanak, mégis erős hittel igyekeznek anyácska szavait megfogadni, hiszen egy tapasztalt szerető szívnél nincs kedvesebb.

„– Egy tucat örökségért sem mondanánk le a lányainkról. Szegényen vagy gazdagon, de összetartunk, és örömünket leljük egymásban.”

Bevallom őszintén meglepett az a könnyedség, ahogy megélhettem a hölgyekkel eme zord időszak mindennapjait. Keseregtem, néhol talán túlzóan morcoskodtam én magam is, ám hamar elmúltak a borús pillanataim és kisütött a nap számomra is.

Nagy kedvencem tagadhatatlanul Jo személye lett, hiszen benne leltem rá önmagamra, ugyanakkor nagyon tudtam méltatni fejlődését és hihetetlen őszinte beszédét, bátorságát. Talán néha túlgondolt eseményeket és túlféltett személyeket, ám az igazi mély érzelmeket nehéz féken tartani és be kell látni, hogy ezt önmagunk kell megtanulnunk.

„Ha elégedetlenkedtek, gondoljatok bele, mennyivel rosszabb sorotok is lehetne, és legyetek hálásak.”

Bár élvezettel olvastam a huncutságokat és néhol én magam is nehéz szívvel aggódtam, mégis akadtak olyan időszakok, amikor nagyon unatkoztam. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha a szerző túl sokat szeretett volna átadni, ami kevésbé sikerült végül. Az emocionális utalások felszínessekké, a kissé túlzó modorosság pedig szárazzá változtatták, az amúgy bájos történetet. Talán kicsit mélyebben is elmerülhettünk volna a személyek jellemformálásában és azt sem bántam volna, ha több belső gondolatisággal találkozom bizonyos szereplőket illetően.

Ezektől függetlenül összességében egy kellemes, egyszeri olvasásról tudok beszámolni, mert abban szinte biztos vagyok, hogy újra nem fogom kézbe venni ezt a könyvet. Valószínű az idő teltével folytatom a sorozatot, mert érdekel a hölgyek sorsa, de addig is remélem, hogy mindenki álma teljesült úgy, ahogy azt az ég megírta.

Elsősorban olyan olvasóknak ajánlom, akik szeretik az 1800-as évek stílusát, kissé felszínes, modoros társalgási formáját. A vallásba menekült lelkek panaszát, de képesek nyitni a csintalanságra és örömmel tartanak négy leányzóval a kalandokba.

„A békesség orvosság, a veszekedés méreg.”

Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Manó Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy