Linn Strømsborg: Soha, soha, soha

„Rengeteg apróságra emlékszem, amelyek együttesen az életemet teszi ki.” Sok ismerősöm, családtagom, távoli rokonom érdeklődik irántam, bár talán nem is a személyem olyan lényeges, hanem egy bizonyos kérdésre adott válaszom. Ha találkozok egy idegennel, akkor is felmerülnek kérdések, amelyekre nem éppen érzem ildomosnak válaszolni, mégis mosolyogva megteszem. Hogy vagy? Mivel foglalkozol? Férjnél vagy? Hány éves vagy? Hány kiló éppen a testsúlyod? Hiszel Istenben vagy ateistaként élsz? Milyen politikai nézeteket vallasz? Igen, jól olvasod, ezekkel heti szinten találkozom, mégsem érzem, hogy titkolnom kellene, bár, ha azt vesszük, enyhén szólva is intim területekre tévednek ezzel...

bővebben

Cyril Gely: Szohó mester utolsó teája

„Harmat-e, könny-e a májusnak esője? Díszes szép madár vidd magaddal a nevem vidd a felhőkön túlra” Alapvetően nagyon szeretem az ázsiai országok eltérő kultúráját, bár tény, hogy kimondottan nagy kedvenceim közé tartozik, Kína és Dél-Korea. Ezen országok hiedelemvilágáról mindig örömmel olvasok, nézem filmjeiket és nagy érdeklődéssel hallgatom zenéiket, figyelem politikai helyzetüket. Ám akad egy népcsoport, amelyről annyi pozitív és negatív információt hallottam, mégis az egyik legkülönlegesebb kultúrával és művészetekkel rendelkező, talán túlságosan is szabályokhoz kötött világ, ez pedig nem is lehet más, mint Japán. Évek óta olvasom a japán szerzők műveit, mégis távol éreztem...

bővebben

Paolo Cognetti: Lent a völgyben

„45 éves vagyok. Nincs állandó munkám. Képzeljétek, micsoda luxus így élni. Próbáljátok meg elképzelni.” Nagyon sokat hallottam Paolo Cognetti íróról az utóbbi pár évben. Az egyik általam kedvelt booktuber is beszélt róla, így megvásároltam bizalmi elvként Nyolc hegy című regényét, bár kissé kétkedve fogadtam az alkotót. Nézze el nekem mindenki, de az olasz szerzők közül egyedül Oriana Fallaci írónő neve égett bele eddig lelkembe. Mivel új élményeket gyűjtök, így beiratkoztam pár könyvtárba és szinte nyújtotta kezét eme kisregény a pulton, hogy vigyem haza és merüljek el rejtelmeibe. Most, hogy túl vagyok eme regény olvasásán, azt hiszem, hogy éledezik bennem egy új rajongói...

bővebben

Tove Ditlevsen: Gyerekkor (Koppenhága-trilógia 1.)

„Gyerekkorom utolsó tavasza hideg és szeles. Olyan az íze, mint a por, a szaga fájdalmas elválásokra és változásokra emlékeztet.” Olybá tűnik, hogy a gyermekkor nem mindenkinek csupa móka és kacagás, sőt, sok esetben tele van árnyékokkal, reszkető, halk szavakkal és félelemmel. Mintha csupán azzal bűnt követne el bárki, hogy világra született. Egyes családoknál valóban fénnyel teltek a mindennapok és sok mosoly mellett, a meleg étel és a fűtött lakás az alapokhoz tartoznak. Míg másoknak napi egy étkezéssel, mindig morgó gyomorral csoszognak az órák és csak akkor boldogok a pillanatok, ha valamelyik szülő éppen nem felejti el rá ruházott szerepét. A gyermeki élmények meghatározóak a...

bővebben

Halász Rita – Betonba hímezve

„A puszta tények nem visznek közelebb az igazsághoz.” Nem voltam felkészülve erre a regényre, most már biztosan kijelenthetem és azt is, hogy ehhez foghatót még sosem vettem kézbe. Egy részről egy modern korban élő fiatalasszonyról olvashattam, akit házasságkötésük után rögtön elhagy a férje és az anyós beköltözésével kezdetét veszi két megtört szívű asszony kálváriája. Egymásra támaszkodva megértik, hogy a nők sorsa minden korban nagyon hasonló és a keserű tapasztalatok, amelyek felgyűlnek az évek alatt bennük csupán annyiban térnek el, hogy más bőrszínnel, néphez tartozva hullajtják el könnyeiket. Másrészről pedig Jézus életének rekonstrukcióját figyelhettem meg, ahol elsődlegesen...

bővebben

Babarczy Eszter – Apám meghal

„Néha el kell veszíteni valamit, hogy megnyerhess valami mást.” Ezt a könyvet a Merítés-díj Olvasókör januári kibeszélőjének alkalmából választottam most, bár alapvetően is a radaromon volt. Tavaly már volt szerencsém egy témakörében igen csak hasonló kötethez, szintén a fent említett esemény okán (Bánki Éva – Apjalánya), ahol egy nagyon személyes légkörben teremtettük meg múltunk és jelenünk vonalvezetésén át a regény üzenetét, vallomását. Valami hasonlóra számítok most is, bár ahogy nincs két egyforma történet, úgy beszélgetés sem. A kötet mindazonáltal valami olyan letargiába rántott kezdetben, amit nem igazán éreztem komfortosnak, ezért csak kétszeri nekifutásra tudtam...

bővebben

Bánki Éva – Apjalánya

„Hiszen mindig lehet olyan törvényeket hozni, amelyek a kirekesztést elfojtják, de olyan szabályt még senki sem talált ki, aminek nyomán az emberek hinnének egymásban." Mit adhat számodra az az emlék, amelyben édesapád homlokát ráncolva néz előre és szemei valahol a messzeségbe kémlelnek? Vajon foglalkoznod kell-e a felmenőid könnyeivel, amelyeket letűnt korok fakasztanak arcukon? Esetleg fontos-e megértened, hogy szüleid hibáinak és jó döntéseinek összessége vagy jelenleg? „Hiszen nem biztos, hogy az ember a történelem főszereplője. Meglehet, az ember uralma a természet fölött csak valami tévedés, Isten eredetileg nem is ilyen világot akart… csak kicsúszott a kezéből a teremtés,...

bővebben

Kalapos Éva Veronika – Ezek voltak az apák

„Amit a szó el nem mondhat, itt van egy szál virágban.” Őszinte leszek, dühös vagyok, nem kicsit, hanem nagyon. Ennek két oka van, az egyik természetesen nem a könyv hibája, csak kiváltotta belőlem, mégpedig a gyerekkorom hasonlóságát mutatta meg, tükröt tartott elém, bár hála égnek csak bizonyos szegmenseiben egyezik a velem történtekkel. A másik okom viszont már teljes egészében a történethez köthető, ez pedig a befejezés elvarratlansága. Nehéz másképpen megfogalmazni, mivel olyan érzésem van, mintha a kötetet befejezetlenül hagyták volna. Ritkán akadok fenn ilyen apróságokon, de ez most borzasztóan kiborított. Őszintén szólva, fel vagyok háborodva… Kalapos Éva Veronika író,...

bővebben

Juli Zeh – Újév

„Ráncos a hegyek bőre, a ráncokban árnyékok laknak. Mintha az éjszaka ott várakozna a minden esti bevetésre. Hat körül a sötétség majd előkúszik a mélyedésekből, és meglepően rövid idő alatt betakarja a szigetet.” Nem tudom, hogy ti miképpen vagytok ezzel a szemlélettel, miszerint vannak olyan könyvet, amelyeket pont a megfelelő időszakban veszünk kézbe. Illik a hangulatunkhoz, esetleg olyan témakörben mozog, amely nagyon is aktuális az életünkben, esetleg olyan fontos üzenetet ad át, amely megváltoztat bennünk valamit. Én nagyon hiszek ebben és most is csak megerősített hitemben eme kisregény olvasása. Juli Zeh – Újév című regényét a Typotex Szépirodalmi Olvasókör okán vásároltam...

bővebben

Layla Martínez – Szú

„[…] nem könnyű elpusztítani, amit az ember magában, legbelül hordoz.” Az otthon fogalma, számotokra mit jelent? Egy helység, ahol leéled az életed javát vagy ott vagy otthon, ahol a szeretteid élnek? Nehéz ezekre a kérdésekre őszintén felelni és talán az évek alatt változik is az erről kialakított nézőpont, ám bárhova is essen ez a fókusz, a szívünk és lelkünk egy darabkáját otthagyjuk. Layla Martínez (1987) spanyol származású író, újságíró, aki Szú című debütáló kisregényében egy részben igaz történetet elevenít meg a lapokon. A regény fókusza elsődlegesen a nőkre helyeződik, jobban mondva négy generáció asszonyaira. Hazánkban 2024-ben a Jelenkor Kiadónál jelent meg Várnai Gina...

bővebben

« Régebbi bejegyzések

Család, Családregény