KÖNYVELVONÓ

Mesesarok

Acsai Roland – A vihar

Acsai Roland – A vihar

„A könyv a világ legerősebb varázslójává tett, miután elolvastam. Például ezért is nagyon hasznos az olvasás.”     A mostani olvasmányomat tudatosan választottam egy közös kihívás keretében, amelyet egy kedves barátnőmmel vezetünk. A feladat ebben az esetben egy olyan kötet olvasása volt, ahol egy csónak van a borítón, amelyet ezzel a kiadvánnyal teljesítettem. Első ránézésre a borítókép egy állattörténetet sejtet, amelyet a maga humorával William Shakespeare azonos című drámája alapján írt a szerző. Ha valaki nem ismerné esetleg ezt a művet, annak ajánlom figyelmében, mert nagyon szórakoztató és remek olvasási élményt nyújt az érdeklődőknek. Acsai Roland hazánk egyik legváltozatosabb és...

bővebben
Békésy Pál – Meseutazók

Békésy Pál – Meseutazók

„Megtörölte a szemét, mert meg is hatódott meg örült is. Ilyen ez, amikor boldogok vagyunk, akkor látszunk a legszomorúbbnak.”     A mesék csodálatosak és egy meseszerető léleknek nincs is izgalmasabb, mint amikor átlépheti a Képzelet Birodalmának határát, kalandozhat és bármilyen lehetetlen is egy adott küldetés vagy szerepkör, csak a csillagos ég szabhat határt neki. Ám minden meséhez szükség van egy jó nagy adag képzelőerőre, amely nem adatik meg csak úgy. Ezt már gyermekkorban gondozni érdemes, amikor még a felnőttek segítenek ebben. Egy idő után majd az iskola és a könyvek támogatnak, hogy felnőttként élvezhessük ennek gyümölcsét, és később továbbadhassuk eme örökséget...

bővebben
Simon Rita – Holló szerelme

Simon Rita – Holló szerelme

„– Az atyai szív azt is megérzi, amit a szem nem lát.”     Azon szerencsések közé tartozom, akik felnőtt fejjel is elmondhatják magukról, hogy határtalan képzelettel rendelkeznek és pont ezért a nagy meserajongók táborát erősítem. Legyen akár népmese, amely a klasszikus hagyományőrző karaktereket vonultatja fel  - például tündérek, manók – vagy éppen modern világunk újdonságaiból merítkezik – például. anime – igazán széles a paletta. A mesék szólhatnak gyermekeknek, felnőtteknek, oly mindegy is, csupán a fantázia szab határt nekik. Ezért nagy örömmel fogadtam, amikor a Smaragd Kiadó felajánlott egy példányt ebből a kötetből. Köszönöm a lehetőséget itt is. Ugyanakkor nem minden...

bővebben
Dóka Péter – A kék hajú lány

Dóka Péter – A kék hajú lány

„Csak ne legyen olyan, mint a valóságban (…) Ez a művészet lényege. Bele kell tenni az egyéniségedet.” A mesék világa csodálatos ajándék minden gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Egy különleges birodalom kapujához kapunk kulcsot, amely mögött azok lehetünk, amit legmerészebb álmainkban látunk. Sok színben pompázik a lelkünk ilyenkor, hiszen egy egész doboz festéket és ecsetet is kapunk a kulcs mellé, és legyél ifjú vagy éppen idősebb lélek, a vászon még üres, csak rajtad áll, hogy milyen formákkal és színekkel töltöd meg ezt az ürességet. Aki kevésbé érzi magát még kezdetben bátornak, annak jó barátjává válhat egy aktuális szerző is, és együtt indulhat el mindenki a maga kalandjára, ezt...

bővebben
Kovács Attila – A csontváz óra

Kovács Attila – A csontváz óra

„[…] gondolkodással, szorgalommal és beszélgetéssel mindent meg lehet oldani.”           Nem tagadom, hogy ez az olvasás igen csak jólesett lelkemnek, hiszen nagyon szeretem a régies nyelvezettel megfogalmazott történeteket. De ne szaladjunk ennyire előre. Évek óta nagy figyelemmel válogatom meg azon meséket, amelyek a kisebb iskolás gyermekeknek íródnak olvasássegítés szándékából. Mivel gyerekeket is tanítok, így mindig nagy gonddal illesztem be gyakorlás címén egy – egy általam már olvasott, frissebb kötetet, amelyről úgy gondolom, hogy illik a kis zsenge lelkű gyermekhez és akár az olvasás szeretetét és elültethettem vele. Ugyan a mostani alkotás már azon...

bővebben
B. Habarics Kitty – A rettenetes rumlipók

B. Habarics Kitty – A rettenetes rumlipók

„Szívem teljen szeretettel, így induljon el a reggel! Gyere, öleljük meg egymást, s feltöltődik szívünk, meglásd!” Kimondottan szeretem az olyan meséket, ahol a főszerepet valamely állatka nyeri el magának. Így esett a választásom pár hónapja erre a kis kötetre, hiszen egy nyuszi családot ismerhetünk meg. Habarics Kittyszerző immáron második kötetét vehettem kézbe, hiszen még valamikor2021 tavaszán olvastam Az évszakok című mesekönyvét, amit rögtön a szívembe is zártam. Az írónő egy sajátos felhanggal szólítja meg kis olvasóit, ezért a mesék mindenkinek remek szórakozást ígérnek az első oldalaktól. Ha az írónő munkásságára vagy kíváncsi, akkor javaslom, hogy tekintsd meg honlapját vagy...

bővebben
Jill Murphy – Botcsinálta boszi

Jill Murphy – Botcsinálta boszi

  „(…) néha jó lenne, ha kicsit gondolkodnál, mielőtt cselekszel.”       A mesék világa sokunk számára olyan, mint másnak a cukor a kávéhoz, megédesíti a szürke hétköznapokat és soha nem elég belőle. Sokszor úgy érezhetjük, hogy rohan az idő, telnek a napok, hónapok, évek, de lelkünk nem tud olyan gyorsan változni, mint ahogy életünk lapjai telítődnek eseményekkel, emberekkel, érzésekkel, megélt vagy éppen elfeledni vélt álmokkal. Ezek a lapok egyre súlyosabbá válnak, míg úgy érezzük, hogy már nagy szükségünk van egy kis pihenésre, a monotonitásból való kiszakadásra. A kortalan lelkű felnőttek – ahogy én hívom magamat is –, olyan személyek, akiket nem érdekel éveik...

bővebben
Kemendy Júlia Csenge – A Bertibátorító Hadművelet

Kemendy Júlia Csenge – A Bertibátorító Hadművelet

  „– Az, aki soha nem félt semmitől, nem is tudja, mi az igazi bátorság […]”         A gyermeki lélek határtalansága a legkülönlegesebb adomány, amit születésünkkor megkapunk. Rácsodálkozunk a környezetünkre, a minket körülvevő személyekre, és ahogy tágul a kis világunk, úgy szűkül be ez a végtelenség érzése is. A hagyományból megőrzött „zsákosember” és ehhez hasonló butaságok, melyekkel a felmenők rémisztgetik gyermekeiket – csak, hogy éppen megtegyenek, vagy ne tegyenek valamit – csupán arra jó, hogy egy bizonyos alá – fölé rendeltséget kialakítson a gyermek-felnőtt kapcsolatban és meggyengítsék a bátorság legalsó lépcsőjét. Félre ne értsen senki, hiszen fontosak...

bővebben

Moira Risen – Egy sárkány meséi az öreg kőhídról és az elvarázsolt erdőről

  „[…] a falvak és városok óriási metropoliszokká nőttek, melyekben hangyamód nyüzsgött a sokszorosára növekedett lakosság. Az emberek mindezt fejlődésnek nevezték és hangosan ünnepelték, de a tönkretett erdőket, mezőket, tavakat és patakokat lakó teremtmények számára mindez az otthonuk pusztulását jelentette. A vadon élő állatok lassan kiszorultak az emberek világából.”         Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy pici sárkány. Fajtársaihoz képest sokban eltért, nemcsak külsőleg, de bizony még belsőleg is. Hiszen ki hallott még olyat, hogy se tüzet okádni, se falvakat felgyújtani, de még hercegnőket sem szeretett elrabolni? Pedig a mi sárkányunk pontosan ilyen volt. Egyetlen...

bővebben

Balázs Imre József – Egyformázni, különbözni

  „Vulkán apó, másképp kérdek, s másfélét. Mit tegyek, hogy bent érezzek több békét? Mikor jó, ha felrobban a feszültség? Aki morgott, lehet aznap derűs még?”       Évek óta olvasok mesekönyveket, gyermekeknek szóló kiadványokat. Sok kötet érintette már meg lelkemet és többről is elmondhatom, hogy nagy kedvenceim egyikeként tettem a polcomra. De igen kevés akadt eddig, amely a maga egyszerűségében ragadta meg figyelmemet. A mostani verses kötet kisebb gyermekeknek íródott, mégis sokkalta több annál. Balázs Imre József szerző nevével most találkoztam először, pedig több kiadvány megálmodója. Többek között a nevéhez fűződik a Madárábécé és A Tenger című könyvek is. 2022...

bővebben