KÖNYVELVONÓ

Vay Viktória – Francba, francia!

Vay Viktória – Francba, francia!

„A kényelmetlen tinédzserkor küszöbén a felnőttek világa még hosszú évekre van attól, hogy befogadjon. Tizenkét évesnek lenni nagyon kiszolgáltatott érzés. Mindig függeni valamitől, valakitől. Ráadásul csomó másik, mástól függő kisemberke mond és tesz olyan dolgokat, amik téged is befolyásolnak. (…) Kellenek ezek az élmények egy fiatal lánynak, hogy kicsit megerősödjön. A felnőttek aztán már kevésbé kegyetlenek, mint ezek a pici gyerkőcök.”   Jó ideje érzem, hogy túl sok drámai, mély mondanivalójú könyvet vettem kézbe az utóbbi időben, ezért úgy döntöttem, hogy egy kissé könnyedebb regényt választok következő olvasmányomul. Persze nem volt tudatos, hogy éppen egy fiatal lány...

bővebben
Anne Sverdrup-Thygeson – Az élet szövete

Anne Sverdrup-Thygeson – Az élet szövete

„Egy porszem világot jelent, S egy szál vadvirág az eget, Fogd föl tenyeredben a végtelent S egy percben élj évezredet.”   Évek óta nagy rajongója vagyok a tudományos világnak és ezáltal evidensen az ebben a műfajban mozgó könyveknek is. Számos témában kutatok vagy éppen érdeklődöm, ezért nehéz lefedni, hogy éppen mely terület mozgatja meg igazán a lelkemet. Erre a kötetre tavaly ősszel figyeltem fel egy könyvesbolti – lelki feltöltődésem alkalmával, amikor olyan olvasnivalót kerestem, ami kiszakít a taposómalomból és esetleg még tanít is. Anne Sverdrup –Thygeson norvég származású író, kutató, egyetemi oktató és nem utolsó sorban a rovartan tudósa. Doktorátusát természetvédelmi...

bővebben
Mark Twain – Ádám és Éva naplója

Mark Twain – Ádám és Éva naplója

„Az a legjobb, ha az ember a dolgokat kísérlettel bizonyítja: akkor megismeri őket; ha azonban a találgatásra, feltételezésre és sejtésekre támaszkodik, soha nem lesz művelt.”     Egy újabb klasszikus történet, amely rövidsége ellenére nagyon felkavart, mégis a lelkemet ezer színben pompáztatta. Sosem tagadtam, hogyan is vélekedek arról, ami a magyar oktatási rendszerben zajlik. Túl fiatalon kell kézbe venni olyan szerzők fajsúlyos könyveit, amelyeket nem érthet – korából és tapasztalatlanságából fakadóan – a gyermek. Egy felnőttnek ellenben ezek a kiadványok sokszor víz a sivatagban, mert szomjazzuk a tudást, a gyötrelem szépségét és mindazt a történelmi kincset, amelyeket ezek...

bővebben
Marguerite Duras – A szerető

Marguerite Duras – A szerető

„Ámíthatnám magam, elhihetném, hogy szép vagyok, mint a szépasszonyok, akiket megnéznek a férfiak, mert engem aztán tényleg meg-néznek. De én tudom, nem szépség dolga, másról van itt szó, egészen másról, például az észről.”   Emlékszem egy tinédzser lányra, aki egy éjszaka nem tudott aludni és a tévé csatornáit „lapozta” egyre, hogy valami olyan műsorra leljen, amelynek halk duruzsolása elandalítja és álomba kíséri. Ám egy német csatornán felfedezett egy akkor kezdődő filmet, ahol egy fehérbőrű leány egy komp korlátjának támaszkodik, és a tájat szemléli. A leány külsőleg nagyon bohókás személyiséget tükrözött, hiszen csillogó cipőt, egyszerű, elnyűtt selyemruhát egy sötét színű övvel...

bővebben
M. Z. Chapelle – Papírhajók napkeletről

M. Z. Chapelle – Papírhajók napkeletről

„Egyszer valaki azt mondta, nem az a titok, amiről senki sem tud, hanem amiről mindenki tud, csak nem beszélnek róla.”   Köztudott, hogy ahány nép található a Földön, annyi féle szokást és kultúrát ismerhet meg az ember, de bizonyos dolgok nem változnak. Ilyen változatlanság a bullying, vagyis az iskolai bántalmazás témaköre is. Ez a fajta negatív diszkrimináció, mert igen is annak számít mértéktől függetlenül, minden társadalomban egyre „divatosabb”. A színfalak mögött meghúzódó hierarchikus rendszer a legerősebb felek nyerészkedésén alapszik, akik az általuk gyengébbnek titulált személyeken élik ki elfojtott indulataikat a verbális bántalmazástól kezdve a komolyabb, súlyosabb testi...

bővebben
Péri Györgyi – A fáserdei tábor rejtélye

Péri Györgyi – A fáserdei tábor rejtélye

„[…] a bátorság nem az, hogy soha nem fél az ember, hanem hogy legyőzzük a félelmünket.”   Hogy őszinte legyek nagyon vártam már, hogy kézbe vehessem a mostani olvasmányomat. Ezen persze nincs is mit csodálkozni, hiszen eddig akármit olvastam a szerzőtől, az hatalmas kedvenc lett a számomra. Péri Györgyi immáron ötödik könyvét adta át olvasóinak, amely jelen esetben az ifjúságot célozta meg elsődlegesen. Az anno tanárként is dolgozó írónő most tudta igazán kamatoztatni akkori tanítványai által előadott történeteket, valamint saját tapasztalatait is. Ezeket összegyúrva álmodta meg számunkra A Fáserdei tábor rejtélye című könyvét, amely 2023-ban jelent meg a Péri Penna Kiadó...

bővebben
Jón Kalman Stefánsson – Hiányod maga a sötétség

Jón Kalman Stefánsson – Hiányod maga a sötétség

„A világot sokféleképp lehet látni, és a nézőpontunk valószínű leírja a jellemünket. Áruld el, minek látod a világot, és megmondom, ki vagy.”   Amikor az ember valami különlegessel, valami megfoghatatlanul nagyszabású dologgal, eseménnyel vagy – az esetemben – történettel találkozik, mindig felvetül egy gondolat, miszerint elég bátrak és erősek vagyunk-e ahhoz, hogy szavakba öntsük felmerülő érzéseinket. Vajon képes-e egy szermély leírni megfelelően annak a pillanatnak a varázsát, félelmét, vágyakozását? Ez egy igen nehéz kérdés, amelyre felelni igazán mindenki csak maga tud csupán, hiszen az egyén képes csak eldönteni, hogy rettegését és bizonytalanságát legyőzi-e a kíváncsiság az...

bővebben
James Patterson – J.D. Barker – A zaj

James Patterson – J.D. Barker – A zaj

“- A legmagasabb emberi testhőmérsékletet Atlantában regisztrálták, 1980-ban. Egy Willie Jones nevű férfi túlélt egy hőgutát 46 fokos testhőmérséklettel. A 43 foknál magasabb testhőmérséklet agykárosodást, izomrángást, sokkot, fulladást és szívrohamot okoz. A belső szervek cseppfolyóssá válnak, és azonnal bekövetkezik a halál. Hrabin visszatette a kupakot a filctollra, és letette a tábla keskeny tálcájára. - Nem akarok erőszakoskodni, de nem válaszolt a kérdésemre. A károsodás alapján milyen magas lehetett a boncoltak hőmérséklete? Martha körbehordozta a tekintetét a társaságon, és egy darabig habozott. - 48 vagy talán 50 fok, ráadásul tartósan.”   A James Patterson és J.D. Barker...

bővebben
Bauer Barbara – Az idegen

Bauer Barbara – Az idegen

„A boldogságot ne mástól várd, de még csak ne is egy másik helytől, munkától, sikertől, és különösen ne egy másik testtől. A boldogságot magadban keresd.”   Bevallom őszintén, hogy nagyon ritkán veszek kézbe spiritualitással foglalkozó könyvet. Ennek számos oka van, de sosem tudatosan kerülöm eme tematikát, ugyanakkor, ha csak egy okot ki kell emelnem, akkor maga a vallás, mint témakörhöz köthető. Vallástörténetet szívesen forgatok, de kimondottan kerülöm a kereszténységgel foglalkozó irományokat. Nem szeretnék ennek okáról különösebben írni, de elvétve olvasok csak ilyen kiadványokat. A mostani könyvet azért választottam, mert maga a szerző munkássága is egy nagy talány számomra és...

bővebben
Fiala Borcsa – Lepkebáb

Fiala Borcsa – Lepkebáb

„[…] mindenhez gyorsan hozzá lehet szokni. […] Ez az ember egyik legnagyobb erénye, és olykor a legnagyobb büntetése is: gyorsan adaptálódik bármihez. Soha ne vedd hát készpénznek a jó szerencsédet, ne vedd magától értetődőnek azt a jót, amiért nem tettél semmit, csak a sors szeszélyének köszönhetően hullott az öledbe. De ha rossz idők járnak feléd, akkor viszont meríts ebből bátorságot: tudd, hogy erős vagy, tanulékony, és mindenbe bele tudsz rázódni.”     Nem tagadom, hogy hosszú idő óta először igen csak tanácstalan vagyok egy könyv tekintetében, ugyanis idén is részt vettem a Kolibri Kiadó által szervezett könyvbemutatón, ahol az írásunk tárgyát képező ifjúsági regényt...

bővebben