„Mert vállalni saját magunkat, azt hitnek hívják. És a hit energiája brutális.”

Csernus doki könyveit hosszú évekig nagy örömmel –fájdalommal – forgattam, de minden esetben szinte ittam szavait és hittem abban, hogy bár néhol „arcoskodó” volt a stílusa és talán túl lazán beszélt (obszcén nyelvezet), de még mindig hiteles volt a számomra és bár sokszor tenyerelt bele ugyan a lelkembe, de tudtam, hogy ezzel az adott témakörrel akkor nekem még tennivalóm akadt. Aztán a Covid időszakában megjelent Főnix című kötete, amely elsődlegesen egy átsegítés lett volna a nem várt, új helyzettel szemben, ám azt tapasztaltam, hogy egy olyan férfi ad tanácsot hétköznapi embereknek, aki megteremtette a maga javát ugyan, ám talán pont ezért nem látja a fától az erdőt. Kemény kritikával illettem és tagadhatatlanul csalódottan zártam le azt az olvasási élményemet. Azóta eltelt három év és kissé kétkedve veszek kézbe minden általa írt művet, ám úgy látszik, hogy mindennek eljön a maga ideje és fordulópontja, mert a mostani kötet ismételten katarzissal magasba lőtte az iránta való tiszteletemet és elérte, hogy ismét valóban odafigyeljek mondanivalójára.

Csernus Imre – Én és te című kötete 2022-ben jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában. A könyvet utazókönyvként kaptam kézhez, amit itt is szeretnék megköszönni.

Mint tudjuk, az önsegítő célzattal vagy éppen pszichológiai tematikával foglalkozó kiadványok ereje abban rejlik, hogy az olvasó mennyi energiát és időt szán a benne leírtak megszívlelésére, valamint komoly szándékkal forgatja-e a lapokat vagy csupán kétkedve olvassa a sorokat. Jó tanácsból Dunát lehet rekeszteni, ám hiteles forrásra rálelni, amely rezonál a saját lelkünkkel, talán a legritkább tényező. Nem elég nyitottan állni egy adott probléma megoldása irányában, de a saját felelősségünket is meg kell látnunk és sokszor a hibáinkat is fel kell vállalnunk, ami, valljuk be, a legnehezebb mind közül.

„(…) ha jól érzem magam a bőrömben, és rendelkezem önbizalommal, akkor felnőtt emberként élek, és ezáltal felnőtt emberként fogadom el a másikat. Tisztában vagyok a saját hiányosságaimmal, és tudom, hogy közülük min tudok változtatni, és hogyan tudok változtatni. A másiktól sem várom el a lehetetlent: nem tartom őt szentnek, nem tartom istennek, hanem embernek tartom, akinek szintén megvannak a maga hiányosságai. Embernek, akivel kölcsönösen és tudatosan építjük a kapcsolatot. Ezt hívnám én optimális állapotnak. De ez ritka, mint a fehér holló.”

Ebben a kötetben elsődlegesen azt vizsgáljuk, hogy egy adott társas kapcsolatban, legyen az szülő-gyermek, főnök-beosztott vagy éppen két ember párkapcsolata, az egyén felelőssége hol húzódik meg és milyen következményekkel járhat egy esetleges tudattalan életszemlélet. Csernus doki rendszeresen beledöngöli az olvasó orrát a nem létező és valósan kialakított „trágyába”, amely bűzölög és undort vált ki, ám ugyan erre asszociálva rájövünk általa, hogy a saját életünkben hol helyezkedik el az adott probléma gyökere. Ahhoz, hogy gyomtalaníthassunk, először meg kell állapítanunk, hogy mi zavar minket igazán és fel kell mérnünk, hogy hol helyezkedik el a saját felelősségünk a kialakult élethelyzetben. Ugyanis abban igazat kell, hogy adjunk az írónak, miszerint minden igazság félúton helyezkedik el. Igaza van mindkét félnek, ám az egó sok esetben nem engedi ezt a nézőpontot felszínen tartani. Felmérni és elfogadni, hogy hazudtunk magunknak, netán a másiknak vagy éppen hagytuk, hogy kihasználjanak minket, az legalább annyira a mi hibánk is, mint azé, aki velünk ezt tette. Mindennek két oldala van és az igazi felnőtt emberi léleknek ezzel tudatában kell lennie.

„A vágyaknak az a természetük, hogy vagy teljesülnek, vagy nem. Akkor vagy jól, ha elfogadod azt is, ha beteljesül, és azt is, ha nem. Sokkal fontosabb, hogy az odafelé vezető úton megteszel-e mindent, ami tőled telik. Ez a fontos, ettől tudsz ugyanis jól aludni.”

Saját lelkemet és életemet tekintve elérkezettnek látom az időt, hogy számot vessek az eddig elért eredményeimmel és ezt magánemberként sem könnyű megtennem. Tudvalevő, hogy extrovertált, büszke és makacs emberként nehezen látom be, ha hibázom, – hiszen a tökéletesre való törekvésem nagyon meghatározza a hétköznapjaimat – és pont ezért egy bizonyos disszociációt kell, hogy végrehajtsak. Szétválasztani azt, amit jól csináltam és belátni, hogy hol hibáztam, nem könnyű feladat számomra sem, ráadásul be kell, hogy lássam, hiába vagyok magas igazságérzettel rendelkező személy, én magam is megbánthatok másokat akaratlanul is. Hogy miképpen tudom a harmincas éveim végén ezt a folyamatot sikeresen elvégezni, azt hiszem még hosszú idő kérdése lesz, ám az ilyen könyvek, mint Csernus doki írásai is, hozzá teszik a maguk segítségét, nekem csak ki kell válogatnom és be kell fogadnom a benne leírtakat.

„Az igaz szerelem, ami nem támaszkodó jellegű, kizárólag felnőttek között alakul ki. És az igaz szerelem mindig csak egy napig tart. Újra meg újra meg újra, de mindig csak egy napig. Az az egy nap áll mind a két félnek rendelkezésére, hogy kimutassa és kimondja, amit érez a másik iránt. Kimondja nemcsak a pozitív dolgokat, hanem a fájdalmasat is. Bebizonyítsa, hogy jóban-rosszban bátor őszinte lenni önmagához és a párjához, meri átadni magát a másiknak, és ugyanezt elfogadni cserébe. Mindezt úgy, hogy tudja, sérülhet, károsodhat, megéghet, mégis megteszi.”

Összességében egy fájdalmas, ám annál hasznosabb utazásnak a kezdetén járok, úgy érzem. Mert bár rávilágított a kötet olyan hibáimra, amelyekről volt sejtésem, de valamiért elengedtem, nem foglalkoztam velük, most mégis szedatív élményként hat rám. Hiszen tudatosan megértettem, hogy minden nap egy új kezdet és fejlődni, változni, sosem szégyen. Számomra is az az út az igazi, ahol mellettem jár a Társam és együtt nézünk szembe a hibáinkkal, előnyeikkel egyaránt, de ehhez tudatosan, egyénileg is dolgoznunk kell magunkon, mert két egész lélekből lehet csak boldog egy pár.

A könyvet mindenkinek ajánlom, aki szereti a kissé laza stílusú, de annál mélyebb mondanivalójú, önsegítő kiadványokat, és tudatosan szeretné meglátni az életében adottan előforduló problémákat, lehetőségeket. Talán ez a zárógondolat egy kis segítőkezet is nyújt:

„A tartásomat és a hitemet nem adom fel a másik miatt. Az ember számára a saját méltóságánál nincs fontosabb! Egyszer mindenki életében eljön a zárszámadás ideje, ahol egyedül lesz a gondolataival. Csak az halhat meg nyugodt lélekkel, aki nyugodt lélekkel élt.”

Amennyiben szívesen kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Jaffa Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy