„[…] ifjú korában az ember azt gondolja, még minden előtte áll. A túlzó hit is ostobaság, de még nagyobb ostobaság, ha az ember elhanyagolja és kellemetlennek véli a további kutatást és elveszíti kíváncsiságát.”

Nagyon szeretek kalandozni a világirodalom különböző szegmenseiben, hiszen számos olyan szerző élt vagy él, akik nem a legnépszerűbbek, elvégre alkotásaik általában olyan tematikákat dolgoznak fel, amelyek inkább szépirodalom, sem mint a szórakoztató szféra kategóriájába esnek. Ráadásul nagyon kedvelem azokat a könyveket, amelyek rövidségük ellenére rendkívüli tartalommal bírnak. Egyik ilyen keresgélésem alkalmával bukkantam rá a mostani olvasmányomra is, amely már fülszövegével is igencsak csábítóan hatott rám.

Arvo Valton (1935. december 14., Észtország) a kortárs észt irodalom egyik legtermékenyebb és legnagyobb hatású prózaírója, költője és forgatókönyvírója. Számos műfajban kipróbálta magát, ám a történeteinek köszönheti hírnevét elsősorban. A kispróza mestereként is emlegetett alkotó tavaly töltötte 88. életévét, így hazánkban a Cseresznyeág című kisregényével tisztelegtünk a szerző előtt, amely 2023 év végén a Nap Kiadó gondozásának köszönhetően jelent meg.

Itt hadd jegyezzem meg, hogy elsőre Vszevolod Ovcsinnyikov – A cseresznyefa ága című ismeretterjesztő könyvére emlékeztetett, pedig sem tartalmilag, sem külsőleg még csak nem is hasonítanak, ám a közös cím valamint a két kötet központi szimbóluma hasonló hangulatot idézet fel bennem.

„Különböző embereknek különböző életeszméjük van, de nagyok sokaknak egészen hasonló, még ha nem fedik is teljesen egymást, de hát nem vagyunk-e mi sok kis apróságban egyediek.”

Történetünk főhőse egy kínai származású festő, aki tökéletességre törő, rendkívül érzékeny és lojális meglátásokkal rendelkező személyként a közösség elismert, ám csodabogárnak tartott művésze. Hong mester egész életében cseresznyeágakat festett, rajzolt különböző technikákkal, ám szerinte sosem tudta igazán visszaadni azt az egyedi és megismételhetetlen képet, amelyre oly nagyon törekedett. Vagyonos ember lévén egész életét a festésnek szentelte, ám alkotásait életének utolsó szakaszában is féltve őrizte. Igen ritkán vált meg képeitől és csak nagyon indokolt esetben volt hajlandó ajándékba adni egy-egy ilyen különleges művet. Ilyen volt például unokájának művészeti fejlődését támogató szándéka, amikor négy eltérő stílusban megálmodott cseresznyeágat ábrázoló képet adott. Törekvéseit mindig szem előtt tartva sokan bírálták életét és hozzáállását, ám hite megingathatatlannak látszott.

„Kezdettől fogva tudtam, hogy a festmény nem lehet tökéletesebb az élő faágnál, csak hát az emberi természetben benne van, hogy a lehetetlent akarja.”

Bár a kötet elsősorban a festészetről kíván behatóbb képet mutatni, mégis ezáltal megismerjük a mester életét, családját, rövid házasságát, a körülményeit és alapvetően az emberekhez fűzött gondolatait.

„A gondolattal az a helyzet, hogy azt mindenki kitalálja magának élete során, és bár nem önti szavakba az mégis létezik, nevezzék azt akár az élet lényegének, mindennapi fáradozásnak, a nemzés örök körjátékának vagy még sok minden másnak.”

A kisregény alig 96 oldal, mégis egy egész életút belefért, ahol megismerjük akaratlanul is egy józan, ám mégis fellegekben szálló művész mindennapjait, a világról szóló nézeteit és minden gyarlósága ellenére szeretteihez való kapcsolatát is.

„Közszájon forog az ismert mondás: ha húszévesen nem érvényesülsz, akkor már nem is fogsz, ha harmincévesen nincs eszed, már nem is lesz, ha negyvenévesen nincs pénzed, akkor nem is lesz, ha ötvenévesen nincs nőd, akkor nélküle maradsz, ha hatvanévesen nem vagy híres, már nem is lész. Egyszer művészek bolondos beszélgetésében valaki hozzá tette: ha hetvenévesen nem haltál meg, akkor már nem is fogsz. A halálon gyakran tréfálkozik az ember. Bizonyára azért, mert a halállal számolnak és a haláltól félnek.”

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy egy filozófikus, festészetről szóló kisregény ennyire érdekes és magával ragadó tud lenni. Bár nem olvastam gyorsan, mégis nagyon megfogónak éreztem, hiszen minden oldalon találtam valami gondolkodni valót vagy éppen utána néztem pár hivatkozott műnek vagy nyersanyagnak. Jómagam is kedvelem a festészetet, bár csak laikusként, amatőr szinten foglalkozom vele. Mégis jóérzéssel töltött el, ha felismertem egy-egy technikát, vagy éppen utána olvastam egy-egy témakörnek.

A szerző rendkívül gördülékenyen tárja elénk egy letűnt kor világát, ám az emberi szemléletmód és a pénzhez való hozzáállás vajmi keveset változott az elmúlt száz évben.

„Magabiztosságra és saját maga jó megítélésére szüksége van a művésznek, de a túlzott dicsekvés csak ostobaságról árulkodik. Az ilyen tanítvánnyal a tanítóknak nincs mit kezdenie, mivel erről leszoktatni nincs értelme, az a rajzolás vágyát teljesen elveszi, ha az egyébként nincs meg az emberben születésétől fogva. Valakit pozitív önkritikára megtanítani csaknem lehetetlen.”

Összességében egy igencsak kellemes olvasásban volt részem, ahol elmerülhettem egy rendkívül kitartó és lojális művész életében és megismerhettem a cseresznyeág tökéletlen tökéletességét. Nagyon tetszett a szerző gördülékeny stílusa és pont ezért még szívesen olvasnék a tollából származó műveket.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki kedveli a festészetet vagy akár szívesen megismerkedne egy letűnt kor mesterével, munkásságával, netán örömét leli a cseresznyeág kortalan szépségében.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Nap Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy