KÖNYVELVONÓ

Békésy Pál – Meseutazók

Szerző: | 2024. febr. 29. | Mesesarok

Megtörölte a szemét, mert meg is hatódott meg örült is. Ilyen ez, amikor boldogok vagyunk, akkor látszunk a legszomorúbbnak.”

 

 

A mesék csodálatosak és egy meseszerető léleknek nincs is izgalmasabb, mint amikor átlépheti a Képzelet Birodalmának határát, kalandozhat és bármilyen lehetetlen is egy adott küldetés vagy szerepkör, csak a csillagos ég szabhat határt neki. Ám minden meséhez szükség van egy jó nagy adag képzelőerőre, amely nem adatik meg csak úgy. Ezt már gyermekkorban gondozni érdemes, amikor még a felnőttek segítenek ebben. Egy idő után majd az iskola és a könyvek támogatnak, hogy felnőttként élvezhessük ennek gyümölcsét, és később továbbadhassuk eme örökséget utódainknak. Ezért nem is véletlen, hogy ismét egy mesekönyvet vettem kézbe, amelyet szeretnék itt is megköszönni az írónak.

Békésy Pál egy olyan elsőkönyves szerző, aki álmait és bölcsességét tovább kívánta adni, így született meg Meseutazók című könyve, amely 2023-ban jelent meg magánkiadásban.

A mesekönyv két párhuzamra osztható, hiszen mese a mesében, történet a történetben, a fantázia és a valóság felváltva követik egymást.

Anya idén nyáron úgy érzi, hogy ideje kis időt a nagyszülőknél pihenni, ezért két kis csemetéjével útra kerekedik, hogy a következő tíz napot együtt töltsék. Nagypapa messze híres esti meséiről, ám a kicsik kezdetben nem túl lelkesek, hiszen eddig édesanyjuk történeteire hajtották álomra fejüket. Ám, ahogy várni lehetett, Papi meséihez fel kell készülni, nem megy csak úgy ám. Kérlek, mondjátok utánam!

Papa parancsnoknak jelentem, hogy „Niki” meseutazó a meseutazásra felkészültem. Visszaszámlálás megkezdődött: 10,9,8,7,6,5,4,3,2,1,0…

– Mit köszönsz.
– A meséket. Most megint gyerek vagyok. És ezek jobb mesék, mint amiket régen nekem meséltél.
– Nem hiszem, csak te lettél idősebb, és másképpen érted most.”

A kis család tíz napot tölt együtt, amely ugyanennyi esti mesét is jelent. A történetek igencsak változatosak, hiszen az emberevő óriásoktól kezdve egészen a kelekótya lovagokig találhatunk kedvünkre valót. Minden mese egy apró tanulságot kíván átadni.

[…] a mese ideje mindig mosakodás után van.”

A mesék bizonyos biztonságérzetet keltenek, egyfajta állandóságot adva, amely nyugalommal tölti el mind a szereplőket, ezáltal pedig az olvasó is könnyebben ráhangolódhat az utazásokra. Papával bejárjuk a Mesék Birodalmát és sok olyan kalandot élünk át, amelyet nem találunk meg minden mesekönyvben.

Számomra elsődlegesen a mesék kedvessége és a csipetnyi humor fűszere adta a kötet pozitívumát. Ezáltal még egy felnőtt olvasó is úgy érezheti, mintha visszarepülne az időben és újra gyermekként élvezhetné a történeteket.

Ellenben szeretném megjegyezni, hogy kissé kaotikusakká váltak a mesék, mivel bár vallom, hogy a képzelet határa a csillagos ég, mégis úgy vélem, hogy a klasszikus mese motívumok  (lovag, sárkány) és a modern világunk elemei (repülő, rendőrség) nem a legjobb arányban lettek keverve. Gondolok itt mindjárt egy bizonyos mesére, ahol egy letűnt kor karaktere nem akar repülőjegyet váltani. Ezekkel az apró pontatlanságokkal sajnos csak annyit lehet elérni, hogy romlik az olvasási élmény, ami az ilyen típusú könyveknél elengedhetetlen.

A kötet illusztrációit Barna Judit Eszter készítette, amelyek alapvetően bájos hatást keltenek, ellenben itt is úgy érzem kicsit átgondoltabban kellett volna elkészíteni a rajzokat. Az emberi testarányok nagyon eltúlzottak. A borítón szereplő szőke kislány, ha kinyújtja a behajlított lábát, kétszer olyan hosszúvá válik, mint a normál tartásban lévő. Tudom, hogy alapvetően nem ez a lényege, de fontosnak tartom, hogy egy mesekönyv esztétikailag minél ízlésesebb és arányosabb legyen.

Összességében aranyos történeteket olvashattam. A szerző kedvessége és szándéka érezhető, ám még kicsit kiforratlanok a mesék, úgy vélem.

Ajánlom esti mese gyanánt, vagy ha egy délután szívesen kalandoznátok a mesék birodalmán át.

Amennyiben úgy döntesz, hogy szívesen kézbe veszed a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatni.

Írta: NiKy

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük