„[…] a világ folyamatosan változik, a legtöbb részére nincs ráhatásunk. Az egyetlen dolog, amibe érdemes invesztálnunk, az a család.”

Hétköznapi életünkben a napi rutinon kívül nem sok mindenre emlékszünk. A legtöbben szinte átrohanjuk a nappalokat, néha ugyan elmegyünk szórakozni esténként, de a mentális egészségünkre vajmi kevés időt fordítunk. A XXI. századi életfilozófia trendekbe állítja a fontossági sorrendet, tehát ha introvertált vagy, akkor csak a kötelező körökön veszel részt, hisz meg kell élni valamiből, de csak a képernyőn keresztül bámulod a sok ismerős és idegen képeit. Ha az extrovertáltak színes táborához tartozol, akkor pedig a sokaság pörgése és követelményei őrölik fel a mindennapjaidat. Ám mind a két esetre igazzá válik az a kérdés, miszerint a saját belső igényeid hol helyezkednek el az életedben? Mennyire adsz teret az önazonosságnak és mennyire teszed ki maga a társadalmi abúzusnak? Akárhogy nézzük, akkor vagyunk rendben önmagukkal és a világgal is, ha letesszük néha a megfelelési kényszerünket és megengedjük magunknak, hogy belülre figyeljünk. Heti egy-két óra nem a világ, ám óriási változásokat eredményezhet hosszútávon. Ilyenkor pedig a telefon és számítógép kikapcsolását javaslom mindenekelőtt. Hogy miért fontos minderre odafigyelni? Nos, erre a kérdésre nagyon jó példákkal szolgál a mostani olvasmányom, ahol 28 novella lett egy csokorba fűzve. Különböző női életek és sorsok sejlenek fel a lapokon, ám minden esetben lehetnél pont te, akiről szól az adott történet vagy éppen én magam. Nézzük részletesebben, hogy miről is van szó.

Manger Adrienn ugyan elsőkönyves szerző, aki nem kis fába vágta pennáját, hiszen rögtön egy igen erős tematikát vesz górcső alá. A közösségi oldalak használatának és magának az internet függőségnek a különböző aspektusaiból merítkezve számos élethelyzetet tár az olvasó elé, amelyek a leghétköznapibb szituációkban mutatják be a magyar női társadalmat, ám mindegyiknél felfedezhető egy bizonyos elmagányosodás. Eme hölgyek mind korosztályban, mind egzisztenciálisan eltérnek egymástól, ám a közös pontjukként említhető egy sajátos társadalmi nyomásra való reakció, amely meghatározza az életüket. Olvashatunk elvált nőkről, akik egyedül nevelik gyermekeiket, szingli vagy éppen válófélben lévő személyekről, de akadnak olyanok is, akik már leélték életük nagy hányadát, ám még vágynak a szerelemre vagy a közösségi oldalakon felelelhető „barátok” elismerésére. Rossz szokások, felelőtlen meglátások, irigység és számos más negatív emberi jellemzők sokaságát fedezhetjük fel, ám mind közül a most oly divatos influenszerek által is közvetített „légy jelen a társadalomban” szlogenre reagálnak ezek a történetek, ahol a valóság sokkal kiábrándítóbb, mint hinnénk és pont ezért az eltérő életeken keresztül mi magunk is felfedezhetjük, hogy mely személyhez hasonlóan élünk vagy vélekedünk éppen.

Manger Adrienn – A magány a garzonban lakik című novellagyűjteménye 2024 elején jelent meg a Tarandus Kiadó gondozásában. A könyvet már elsőre rendkívül dekoratívnak gondolhatjuk, hiszen gyönyörű és igényes borítóképével, kisebb, könnyen kézben tartható külsejével vonzza magához leendő olvasóit. Rendkívül impozáns, ezt el kell ismerni, ráadásul már a fülszöveg is igen kecsegtetővé teszi a kötetet.

A novellák között számos olyan sorsra bukkanhatunk, amely talán felháborít minket, hiszen akaratlanul is beindít egy bizonyos összehasonlítási ösztönt a történetben szereplő karakter és a saját személyünk között. Kisebb – nagyobb eltérést fogunk felfedezni, de vajmi kevés segítség, ha ebbe a hibába esünk. Ugyanis, bár az olvasó nagyon könnyen bele tud csusszanni a főszereplők személyébe, mégis külön kell tudni választani a kettőt. Talán egy bizonyos egalizáló folyamat miatt is érezhetjük mindezt, ám ettől el lehet tekinteni és helyén kezelni mindezt.

„Miközben minden szakember azt szajkózza, hogy lelki egészségünket élő és mély emberi kapcsolatokkal őrizhetjük meg, a social média instant világa tálcán kínálja nekünk az egyszerű és gyors kapcsolattartás ígéretét. De minél jobban elmerülünk ebben, annál inkább elmagányosodunk.”

A társasmagány fogalma nem új keletű a hazai társadalomban sem, számos olyan kapcsolatban élő személyt ismerek csak én magam is, akikről a Facebook profiljuk alapján azt gondolhatnám, hogy boldog, kiegyensúlyozott családi háttérrel rendelkező és a munkahelyi sikerekben is bővelkedő életet élnek meg. Ám, amikor baráti beszélgetésekre kerül sor, már a panaszáradat is megkezdődik, miszerint, ami a képeken olyan jól mutat, csak a külcsín, és a felszín alatt nagy problémák húzódnak meg. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy a kinti világnak szóló hamis képek miért is befolyásolják az adott személy lelkét és életét. Teljesen mindegy ugyanis, hogy mások mit gondolnak, hiszen minden otthonnak van fekete sarka, amelyet csak a közös belső összefogás és szándék erejével szüntethető meg. Aki csak a külső világra figyel vagy az internet adta, hamis like-kok instant boldogságát látja meg, annak előbb – utóbb a magány ölelő karjai jutnak, ez szinte borítékolható.

„Arra gondolt, milyen különös, hogy eltelik az ember életéből száz meg ezer jelentéktelen, egyforma nap, amikor nem történik semmi, és van egy, amin hirtelen minden megváltozik”

Szubjektíven úgy gondolom, hogy a novellák nagyon éles képet mutatnak egy olyan társadalomról, ahol semmi sem az, aminek látszik és a másokkal való törődés legalább olyan fontos, mint a mentális egészség. Tagadhatatlanul elégedett vagyok ezekkel a történetekkel, mert még jómagam is felismertem helyzeteket az életemből, ám szerencsére teljes azonosságban nem kaptam tükörképet a mindennapjaimról. Az is igaz, hogy ami engem illet, kevés ember él így jelen pillanatban, ami lehet jó és egyben kevésbé pozitív, ezt mindenki eldönti maga.

A könyv külsejét már fentebb megdicsértem és ezt most is tartom, ám a belsejével akadt némi problémám. Először is, bár sejtésem szerint szándékosan lettek fonetikusan leírva a közösségi oldalak nevei vagy más idegen szóból átvett fogalmak, helynevek, ám mégsem tudta csökkenteni nem tetszésemet. Nagyon zavarónak gondolom, rendszeresen kizökkentett az olvasásból, ráadásul rendkívül ronda egy alapvetően igényes történetben. Másodsorban pedig a kötet hátsó felében az üres lapoknak semmi funkciójuk nincsen, csak felesleges pazarlásra utal, amit szintén nem tartok jónak.

Ezektől függetlenül összességében nagyon érdekes, friss szemlélettel találkoztam, amely mindenképpen jó arra, hogy az olvasó kicsit önmagára ismerjen, és esetleg többet töltsön távol az internettől, netán beszélgessen vagy olvasson éppen.

Önmagunkat felismerni, belátni, hogy mi miben hibázunk és ezen változtatni, talán a legnehezebb, de ezek az írások sokat segítenek. Ezért azt gondolom, hogy mindenkinek érdemes kézbe vennie, kicsit elmerengenie a benne leírtakon és esetleg kimenni a szabad levegőre és rámosolyogni egy éppen arra járó személyre. Mert ne feledd: „Légy te a változás, amit a világban láni akarsz […].”

Amennyiben úgy döntesz, hogy kézbe veszed a könyvet, nem kell mást tenned, mint az Új Könyvek weboldalára ellátogatni.

Írta: NiKy