„[…] egy csendes kisváros sosem olyan bűntelen, mint amilyennek látszik.”

A fenti idézet nem is lehetne igazabb, hiszen a látszat oly sokszor csalókán hat. De mitől is lenne izgalmas Magyarország első cozy mystery regénye, ha nem a felszín alatt meghúzódó ármánykodásokkal és féltékenységgel ékesített bűntényektől? Mint tudjuk, a krimi egyik alzsánereként számontartott cozy mystery nem egy tipikus elemeket felvonultató (kaszabolós gyilkosság, pörgős rendőri beavatkozások bemutatása) műfaj, hanem inkább egy kisebb, zárt közösségben történő, minden esetben civilek általi nyomozást takar, ahol bizonyos ismétlődő események és párbeszédek folyamán ismerhetjük meg az eseményeket és végül szembenézhetünk a valódi tettes(ekkel) is. Aki nincs hozzászokva ehhez a stílushoz, annak a regény első negyede pont alkalmas lesz arra, hogy megismerhesse a főbb – fent már említett – stílusjegyeket, ám jelen esetben még a szerző is segítő kezet nyújtott páratlan írástechnikájával, amely szinte az első soroktól magával ragadja a kíváncsi szemeket.

Ezt a szöveget már egy interjú után írom, amelyet egy kedves barátnőmmel és az írónővel készítettünk el. Számos érdekességet megtudhattok, ha kíváncsiak vagytok a színfalak mögött meghúzódó információkra, vagy csak egy kávé mellé szeretnél némi „társaságot”.

Patkó Ágnes szabadúszó újságíró, aki egy igazi nyughatatlan lélek. Saját bevallása szerint örökmozgó és mindig tele energiával keresi az újabb kihívásokat, amelyeket sikeresen le is győz. Ezt bizonyítja az is, hogy a karrierje kezdetén a Nők Lapja Cafénál kezdett, majd számos női és életmódmagazinnál publikált cikkeket olyan témakörökben, mint a lakberendezés, a kertészet vagy éppen az egészség. Érdekességképpen itt megjegyezném, hogy a görög nyelvet tanító szerző rendkívül kellemes beszélgetőpartner, ráadásul közösségi oldalait követve számos érdekes cikket, posztot olvashatunk tőle.

Patkó Ágnes – Halálos rozé című regénye 2023-ban jelent meg a General Press Kiadó gondozásában. Tagadhatatlan, hogy a borító nem a szokványos elemekkel kívánja felhívni leendő olvasója figyelmét, hiszen sem színében, sem képi világában nem tükrözi a krimikhez köthető jellemzőket, gondolok itt mindjárt az enyhe rózsaszín beütésre, amely elsőre egy romantikus tematikájú történetet sejtett. Talán nem is kell írnom, hogy a látszat itt is bizony becsapós, és a varázslatos borító csak arra jó, hogy felkeltse az érdeklődést – teszem hozzá utólagos megerősítéssel, hogy minden elismerésem Kiss Gergely munkájáért – és megadja azt az alaphangulatot, amely egy jó kezdet lesz a kötet olvasásához.

Történetünk főhőse Renáta, aki budapesti életét hátrahagyva, egy csendesebb közegbe kívánkozva, Szekszárdra költözik. Döntése mögött gyermekkorában átélt szép emlékek húzódnak meg kezdetben, ám reméli, hogy a választott kis ház és kertje majd segíti átvészelni a nehéz kezdeteket. Számításai ellenére már a megékezéskor kisebb kalamajkába keveredik, ám ennek köszönhetően egy kedves barátnőre is szert tesz Ildi személyében. A két lány egyre szorosabb barátsága, a borvidék aktuális eseményeinek megrendezése és a ház körüli teendők ölelik fel a kötet első negyedét. Ezek után pár kedves ismeretségből és egy nem várt tragédia árnyékából elindulva pillanatok alatt egy lavinában találjuk magunkat Renátával egyetemben, aki kíváncsiságát és jó megérzéseit felhasználva válik a városka lakójává.

„A krimikben a legtöbbször a pénz vagy a szerelem az indíték.”

A regény erőssége elsődlegesen abban rejlik, hogy bár egy minden lében kanál, néha talán túl kíváncsi főhősnővel kell keresztül kasul futnunk és száguldoznunk Szekszárd utcáin, ám ennek köszönhetően is felfedezhetjük a városkát és még azoknak is kellemes „turista” programban lesz része, aki – jómagamhoz hasonlóan – még soha nem járt ott. Minden kis mellékutca, főtér vagy domb és lejtő ismerőssé válik a kötet végéhez közeledve és szinte mi magunk is otthon érezzük magunkat a főszereplő házában vagy éppen a fent említett helyszíneken.

Számomra ez az utazás nem volt zökkenőmentes, ezt az elején szeretném tisztázni, ám a történet végére „elfelejtettem” a kezdeti nemtetszésemet. Hogy miről is írok pontosan? Minden regény, amelyet kézbe veszek, átesik egy bizonyos mustrán, ahogy a jó bor is, elvégre nem mindegy, hogy milyen karakterekkel, helyszínekkel, eseményekkel kell eltöltenem azt a pár órát, amelyet kevés szabadidőmben a kikapcsolódás céljára fordítok. Mindig is fontosnak tartottam, hogy az adott alkotó gördülékeny stílusa mellett, adjon valami pluszt, amely elsőre még előttem is titok, ám a végére megértem, miért is tetszik vagy éppen talán kevésbé felelt meg a számomra. Ebben az esetben tagadhatatlan, hogy Renátával nem voltam kibékülve, mert bár egy energiabomba, csupaszív fiatalnőről olvashattam, ám a pletykás és néhol ésszerűtlenül kíváncsi viselkedése számomra inkább kínossá tett egy-egy beszélgetést vagy eseményt. Ugyanakkor nagyjából az első negyven oldal után kezdtem megszokni, belesimulni és végül egészen elfogadhatóvá vált a számomra. Bár volt egy- két érthetetlen döntése – gondolok itt mindjárt egy bizonyos autós jelenetre – ám ezektől eltekintve irigylésre méltó életet mutatott meg a számomra, amely a jövőmre való tekintettel egy jó célt szolgál. Persze ennek az egzisztenciális szabadságnak is megvan a maga ára, ám mégis jó érzés volt olvasni a mindennapi teendőket, feladatokat.

„Ha nem derítem ki, mi történt, és ki tette ezeket a szörnyűségeket, akkor vagy el kell menekülnöm, vagy én leszek a következő – mondta elszántan Renáta.”

Persze most felmerülhet a kérdés, hogy mi is az a plusz, amelyet a regény nyújtott számomra! Erre annyit felelhetek, hogy több ismeretem van a borkészítés folyamatáról, megismerhettem egy nagyon kedves, nyitott, és jó humorú szerzőt, akivel a fentebb említett beszélgetést is átélhettem, valamint rájöttem, hogy a lassú víz partot mos közmondás erre a történetre éppoly igaz, mint az életünkre. Imádtam olvasni az előző tulajdonostól „megörökölt” csipkékről, teáskészletekről vagy a függönyökről. A legjobban pedig a takarítással vegyes kincsvadászatot éreztem a magaménak, mert a múltunk tárgyai ajándékok az utókor számára. A virágokért pedig külön hálás vagyok.

A történet lassú folyása miatt azt gondolom, hogy elsődlegesen olyan olvasóknak érdemes kézbe venni, akik szeretik megismerni a karaktereket, a környezetet és inkább fanyar humorral fűszerezett izgalmakkal élik át  szívesen az eseményeket. A bűntény ettől még súlyos és az elkövető veszélyeségéhez kétség sem férhet, ám ennek a lecsendesedésnek is megvan az az előnye, hogy egy teljes képet kapunk ennek a kötetnek a világáról. Ez a  könyv olyan számomra, mint egy érett jó bor, amely kortyonként ízlelve issza be magát a lelkembe.

Remélem tudtam némi plusz információval szolgálni és kedvet kaptál a könyv olvasásához. Ha te is úgy érzed, hogy ideje megismerkedni ezzel a kötettel, akkor nem kell mást tenned, mint a General Press Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy