„(…) már rengetegszer elmeséltem ezt a történetet, kezdem azt hinni, hogy nem is igaz.”

Nem tagadom, hogy elsősorban azért vettem meg ezt a könyvet, mert rajta volt az egyik Merítés-díj Széppróza listán, másodsorban viszont érdekelt, hogy mi a közös négy középkorú nőben, akik teljesen eltérnek egzisztencia, foglalkozás és életvitel tekintetében. Nos, a választ megtaláltam, bár nem egészen erre számítottam.

Mán-Várhegyi Réka – Vázlat valami máshoz című könyve 2022-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. A kötet négy nő életébe enged betekinteni, így tulajdonképpen ennyi részre is bontható a kiadvány.

1. Hogyan könnyíti meg életünket az asszertív kommunikáció?
2. Felkészülés a katasztrófára
3. Néma hullám
4. Szempontok és adalékok

A címek elsőre nagyon beszédesnek mondhatóak, ám őszintén szólva kicsit olyan érzést keltetettek bennem, mintha csak a szerző elgondolásaira utalnának, sem mint a történetbeli eseményekhez kapcsolhatóak.

Az első fejezetben egy tanárnőt ismerhetünk meg, akinek dühkitörései egyre jobban meghatározzák a mindennapokat és a körülötte élőket egyaránt. Magdi egyedülálló anyaként igyekszik megfelelni a szülői szerepeknek, tanárként a szabályoknak, jó gyermekként idős édesanyjának és nőként a társadalmi nyomásnak. Ám felmerül a kérdés: vajon ő hol kezdődik és hol végződik? Mikor kérdezi meg tőle bárki is, hogy valójában mit szeretne és miért folyton csak a kötelesség rabláncát kell elviselnie? Édesanyja kissé nárcisztikus viselkedésével sokszor Magdi kisfián is túltesz magaviselet terén, pedig a gyermek kissé koravénnek számít és jófiú a maga nemében. Nőként nehéz megtalálni az arany középutat, főleg akkor, ha pszichológusok hada próbált már rajta segíteni, nem sok sikerrel.

„[…] minél szebb a nyaralás, legyen bármilyen hosszú, úgyis vége lesz, végeredményben az ideális nyaralás számomra az, amikor azt mondhatom, jó, jó, de már várom, hogy hazamenjünk, […]”

Ági két gyermek édesanyja és egy igen sikeres blog szerzője. Számos posztban arról mesél, hogy az anyaság milyen fáradalmakkal jár és mennyire meghatározza a lelkivilágát egy nőnek. A monotonitás, az elvárások nyomása alatt nincs idő még sokszor szőrteleníteni sem, elnyúlt göncökben járva elfelejtődnek a szép ruhák a fogasokon, sminkelni és fodrászhoz járni pedig luxusnak számít. Természetes képet mutatni a hétköznapokról, miközben egy család hullik atomjaira, de a like-ok száma meghatározza a napi kedvet. Mindeközben a házassága kezd befulladni, elvégre a férjét depressziójából nehéz kimozdítani. A gyerekek is folyamatos figyelmet igényelnek, pedig már régen nem kicsik. Ilyen körülmények között nehéz újra csinos nőként élni. Vagy mégsem?

„Hallgatunk egy darabig, aztán eszembe jut még valami.
– Nem sokra emlékszem abból, mi volt azelőtt, de azt a hiányt bármikor újra érezni tudom, amit akkor éreztem, amikor azt hittem, nekem már nem lesz sem társam, sem gyerekem mondom. – Kérdés, hogy tényleg az volt-e az oka, hogy társ és gyerek nélkül nem voltam egész. Nem hiszem.
– Nem tudom – mondja Klári szárazon.
– Valószínűleg nem kell hozzá feltétlenül gyerek, hogy ez a hiány megszűnjön.
– De gyerekkel, gondolom, könnyebben megy.
– Ami elég nagy igazságtalanság – teszem hozzá, és megpróbálok átnyúlni az asztal fölött, hogy megfogjam Klári kezét.”

Györgyi a politikus feleségek „nyugodt” életét éli, már ami az anyagiakat illeti, elvégre különösebben nem kell aggódnia a mindennapi megélhetésért. Jómaga is dolgozik, bár úgy érzi, hogy az alapítvány nem mérhető össze férje karrierjével. A három fiú nevelése sem könnyű, bár szerencsére egyre nagyobbak, igaz, hogy a legidősebb túl sokat szorong a klímakatasztrófa okán és ezért persze rendre harcba száll édesapjával, de ezt megoldják majd maguk. Kicsit megterhelő mindig hibátlannak tűnni, a megfelelőket mondani, kisimult arccal boldognak látszani. Csupán egy színdarab az élete, mégis mindig érzi, hogy a közönségnek meg kell felelnie. Mégis, hol kezdődik Ő és mikor lehet valódi önmaga?

„Régen még azt hittem, az igényesség mérföldköve, hogy az ember megtalálja a személyiségéhez tökéletesen illő parfümöt, de a hírlevél óta gyanakvással tekintek a kéretlen illatfelhőkkel közeledőkre, és legszívesebben megmondanám nekik, hogy vigyék máshová a pacsulijukat, mert szó szerint rosszul vagyok tőlük.”

Anikó egy két éves kislány édesanyja, aki napi szinten küzd az írással és a család hétköznapi dolgaival. Mostoha anyja egy igazi gyűjtő, legalábbis minden egyes nap meglepi őket valami érdekességgel, bár hiába kéri, hogy ne hozzon semmit, valahogy nem jut el hozzá. Egyetlen menedéke a barátnőkkel való beszélgetések, amelyeket hol személyesen, hol telefonon tud megoldani, de mindegy is, ezekről nem lehet lemondani. Női kérdések, meg nem valósult álmok között őrlődve az őrület határáig elmenve telnek a napok. Ennek vajon mikor lesz vége?

„A barátnőimmel való beszélgetéseknek szigorú forgatókönyve van. Amig mindenki befut, lerendezzük a szakmai ügyeket. Aztán felvezetésként röviden átvesszük, hogy gyerekeink fejlődése éppen hol tart, majd rátérünk első nagy témánkra, a saját rossz anyaságunkra.”

És most felteszem ezek után a kérdést ismét. Szerintetek mi a közös ebben a négy nőben?

Nos, ha azt vesszük, akkor mindannyian életközi válságot élnek meg, mindegyik anya, aki a család és a társadalmi elvárásoknak próbál eleget tenni. Emellett útkeresők, elvégre a női szerepkörökön kívül is egy-egy személyiség. Ebben a regényben álmok és vágyak keverednek a valósággal, miközben igazán nem történik semmi említésre méltó.

„Nem szeretem ezt a harsányságot, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy aki ilyen harsány, az maradjon otthon.”

Számomra a könyv első fele nagyon érdekes volt, tetszett, ahogy bevezetett az író egy-egy asszony életébe, ugyanakkor natúr képet festett, nem volt túlcicomázva semmi sem. Ám a harmadik szakaszban már sok ellentmondással találkoztam, ráadásul kaotikussá vált az álom és valóság párhuzama is. Nem volt szépen kidolgozva innentől már egy szereplő sem, a negyedik részre pedig eluntam magam, ezt nem tagadom. Anyaként, asszonyként, nőként és munkavállalóként nehéz megállni a helyünket, de a belső egyensúly és a kötelesség meg kell, hogy férjen egymás mellett, ellenkező esetben komoly lelki és testi tünetek jelentkeznek. Persze mindenkinek más a szíve vágya, ki többet, ki kevesebbet kíván magának és szeretteinek, mégis ugyanolyan hévvel kell szeretni magunkat és törekedni a megvalósításra, mint azon személyekkel szemben is, akiknek adtuk szeretetünk tisztaságát.

Összességében bepillantást nyerhetünk négy olyan személy életébe, akik válaszút előtt állnak, ám minden szempontból befolyásolható és gyengeséget tükröző, esendő lelkek, akik a kötelesség és a vágyak között őrlődve hasadnak ketté szemünk előtt. Hogy akarunk-e segíteni nekik? Nem tudom, hogy ki miképpen vélekedik erről, de számomra nagyon szépen megmutatkozott, hogy mindegy mennyi idős vagy, szülő vagy-e vagy sem, könnyű másokra mutogatni, hogy miért nem sikerül megvalósítani, amit a szív oly mélyen és ütemesen sugall felénk. Nőnek lenni soha nem volt könnyű és örök harc az életutunk, akkor is, ha éppen boldog pillanatokat élünk meg és akkor is, ha hasonló életet élünk, mint a főszereplőink. Az életünkért mi vagyunk felelősek és mindegy milyen nyomást kívánnak ránk hárítani, a legfontosabb a belső nyugalom és elégedettség, mert csak akkor tudunk teljesnek lenni, feladataink és szeretteink tekintetében egyaránt. Soha nem lehet fontosabb senki és semmi ennél, mert megtörten adni félmunka és a depresszió melegágya.

Nem vagyok megelégedve teljesen a kötettel, de arra mindenképpen jó, hogy hagyjon gondolkodnivalót és esetlegesen értékelni kezdjem, hogy én hol helyezkedem el az életben és mit teszek meg önmagamért és a kötelességeimért. Így úgy ajánlanám jelen esetben ezt a művet, hogy minden nőnek érdemes kézbe vennie, ám fenntartások nélkül nehéz lesz olvasni.

„Nincs abban semmi rendkívüli, ha időnként valami nem sikerül, ha kudarcot vallunk […].”

Amennyiben úgy érzed, hogy szívesen elmerülnél a könyvben, nem kell mást tenned, mint a Magvető Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy