Bruna De Luca: Lívia Rómában

„De ennek a helynek pontosan arra van szüksége, ami én vagyok. Egy kicsit mindenből, egy híd a világok között.” Ezt a regényt a Sárkányszív Könyvklub okán vettem kézbe, mondván romantikus és két ifjúsági kötet között pont jó lesz. Valamiért elfelejtettem fülszöveget olvasni, mert akkor tudtam volna, hogy a szereplők kamaszok, tehát a szándékom már az elején megbukott. Ugyan nem szegte kedvemet, miután rájöttem erre a kis tévedésemre, de azért nem volt felhőtlen utazásom, ezt már az elején leszögezem. De mielőtt bármibe is belemennék részletesebben, itt is szeretném megköszönni a Menő Könyveknek, hogy olvashattam ezt a történetet. „Ekkor rájövök, hogy két kultúra részének lenni több, mint a...

bővebben

Linn Strømsborg: Soha, soha, soha

„Rengeteg apróságra emlékszem, amelyek együttesen az életemet teszi ki.” Sok ismerősöm, családtagom, távoli rokonom érdeklődik irántam, bár talán nem is a személyem olyan lényeges, hanem egy bizonyos kérdésre adott válaszom. Ha találkozok egy idegennel, akkor is felmerülnek kérdések, amelyekre nem éppen érzem ildomosnak válaszolni, mégis mosolyogva megteszem. Hogy vagy? Mivel foglalkozol? Férjnél vagy? Hány éves vagy? Hány kiló éppen a testsúlyod? Hiszel Istenben vagy ateistaként élsz? Milyen politikai nézeteket vallasz? Igen, jól olvasod, ezekkel heti szinten találkozom, mégsem érzem, hogy titkolnom kellene, bár, ha azt vesszük, enyhén szólva is intim területekre tévednek ezzel...

bővebben

Cyril Gely: Szohó mester utolsó teája

„Harmat-e, könny-e a májusnak esője? Díszes szép madár vidd magaddal a nevem vidd a felhőkön túlra” Alapvetően nagyon szeretem az ázsiai országok eltérő kultúráját, bár tény, hogy kimondottan nagy kedvenceim közé tartozik, Kína és Dél-Korea. Ezen országok hiedelemvilágáról mindig örömmel olvasok, nézem filmjeiket és nagy érdeklődéssel hallgatom zenéiket, figyelem politikai helyzetüket. Ám akad egy népcsoport, amelyről annyi pozitív és negatív információt hallottam, mégis az egyik legkülönlegesebb kultúrával és művészetekkel rendelkező, talán túlságosan is szabályokhoz kötött világ, ez pedig nem is lehet más, mint Japán. Évek óta olvasom a japán szerzők műveit, mégis távol éreztem...

bővebben

Paolo Cognetti: Lent a völgyben

„45 éves vagyok. Nincs állandó munkám. Képzeljétek, micsoda luxus így élni. Próbáljátok meg elképzelni.” Nagyon sokat hallottam Paolo Cognetti íróról az utóbbi pár évben. Az egyik általam kedvelt booktuber is beszélt róla, így megvásároltam bizalmi elvként Nyolc hegy című regényét, bár kissé kétkedve fogadtam az alkotót. Nézze el nekem mindenki, de az olasz szerzők közül egyedül Oriana Fallaci írónő neve égett bele eddig lelkembe. Mivel új élményeket gyűjtök, így beiratkoztam pár könyvtárba és szinte nyújtotta kezét eme kisregény a pulton, hogy vigyem haza és merüljek el rejtelmeibe. Most, hogy túl vagyok eme regény olvasásán, azt hiszem, hogy éledezik bennem egy új rajongói...

bővebben

Tove Ditlevsen: Gyerekkor (Koppenhága-trilógia 1.)

„Gyerekkorom utolsó tavasza hideg és szeles. Olyan az íze, mint a por, a szaga fájdalmas elválásokra és változásokra emlékeztet.” Olybá tűnik, hogy a gyermekkor nem mindenkinek csupa móka és kacagás, sőt, sok esetben tele van árnyékokkal, reszkető, halk szavakkal és félelemmel. Mintha csupán azzal bűnt követne el bárki, hogy világra született. Egyes családoknál valóban fénnyel teltek a mindennapok és sok mosoly mellett, a meleg étel és a fűtött lakás az alapokhoz tartoznak. Míg másoknak napi egy étkezéssel, mindig morgó gyomorral csoszognak az órák és csak akkor boldogok a pillanatok, ha valamelyik szülő éppen nem felejti el rá ruházott szerepét. A gyermeki élmények meghatározóak a...

bővebben

Sarah Crossan – A szív helye

„Minden gyorsabban elmúlik, mint kellene.” A fenti idézet nagy igazságot hordoz magában, hiszen egyik pillanatban még feszes bőrrel, tele reménnyel és hittel éljük az életünket, majd egyszer csak arra eszmélünk, hogy eltelt tíz, húsz, akár több évtized is és azok a nagy tervek, amelyek hajdanán hajtottak minket előre, szinte a feledés homályába tűntek és csak kevesen mondhatják el magukról, hogy a szerint éltek eddig, ahogy hajdanán dobbant a szívük. Ráadásul minden korszaknak megvannak a maga ínséges időszakai, legyen az akár saját korunkat tekintve vagy éppen az 1840-es évek Írországát nézve. Ebben az időszakban egyébként a történelem igencsak kegyetlen tanítóleckét adott az ír...

bővebben

Csoma-Lőrincz Tamara – Hádész, az alvilág tini kalandora

„Most esett csak le, hogy a könyvtár mennyire hasonlít az alvilági labirintusra, csak itt a könyvtári jelzetek és az ábécé betűi alapján kell tájékozódni.” Mélységesen fel vagyok háborodva és nem viccelek. Én ugyanis eddig nagyon kitartóan utáltam a görög mitológiát és nem voltam hajlandó még csak egy pozitív gondolatot sem elpazarolni rá, erre jön ez az ifjúsági regény Hadésszal és barátival, és mint akik jól végezték dolgukat, vigyorogva ledöntik az eddig oly szuper erősnek hitt falaimat. Először is rongálásért fogok perelni, utána a hittérítésért és végezetül mulasztásért, mert nem készült el a szerző a következő résszel, mivel, mint megtudtam, hogy ez egy sorozat kezdő kötete...

bővebben

V. E. Schwab – Gallant

„Az otthonunkat magunk választjuk.” Az otthon fogalma általában melegséggel tölti el legtöbbünket, elvégre ott vagyunk biztonságban, szeretteink körében, ahol önmagunk lehetünk. Ám nem mindenkinek adatik meg, hogy élvezhesse eme kiváltságokat, hiszen sok esetben félelemmel, fájdalommal, magánnyal töltődik fel ez a fogalom. De mi van abban az esetben, ha egyáltalán nincs lehetőségünk egy falakkal védett menedéket magunkénak tudni? És legfőképpen akkor, amikor a világ átgázol rajtunk, hiszen olyan szürkék vagyunk, mint a hétköznapok. V. E. Schwab – Gallant című dark fantasy regénye egy olyan leányról szól, akinek nem adatott meg a szeretett család és a biztonságos otthon lehetősége....

bővebben

Babarczy Eszter – Apám meghal

„Néha el kell veszíteni valamit, hogy megnyerhess valami mást.” Ezt a könyvet a Merítés-díj Olvasókör januári kibeszélőjének alkalmából választottam most, bár alapvetően is a radaromon volt. Tavaly már volt szerencsém egy témakörében igen csak hasonló kötethez, szintén a fent említett esemény okán (Bánki Éva – Apjalánya), ahol egy nagyon személyes légkörben teremtettük meg múltunk és jelenünk vonalvezetésén át a regény üzenetét, vallomását. Valami hasonlóra számítok most is, bár ahogy nincs két egyforma történet, úgy beszélgetés sem. A kötet mindazonáltal valami olyan letargiába rántott kezdetben, amit nem igazán éreztem komfortosnak, ezért csak kétszeri nekifutásra tudtam...

bővebben

Bánki Éva – Apjalánya

„Hiszen mindig lehet olyan törvényeket hozni, amelyek a kirekesztést elfojtják, de olyan szabályt még senki sem talált ki, aminek nyomán az emberek hinnének egymásban." Mit adhat számodra az az emlék, amelyben édesapád homlokát ráncolva néz előre és szemei valahol a messzeségbe kémlelnek? Vajon foglalkoznod kell-e a felmenőid könnyeivel, amelyeket letűnt korok fakasztanak arcukon? Esetleg fontos-e megértened, hogy szüleid hibáinak és jó döntéseinek összessége vagy jelenleg? „Hiszen nem biztos, hogy az ember a történelem főszereplője. Meglehet, az ember uralma a természet fölött csak valami tévedés, Isten eredetileg nem is ilyen világot akart… csak kicsúszott a kezéből a teremtés,...

bővebben

« Régebbi bejegyzések