„Rájöttem, hogy az életünk mindig a szakadék szélén tántorog, és hogy egy egyszerű mozdulattal segíthetünk a másik emberen, visszatarthatjuk a zuhanástól, megmenthetjük. Szinte játékból képesek voltunk arra, hogy felebarátaink számára istenné váljunk!”

Mindig rácsodálkozok arra a tényre, hogy egy kis terjedelmű alkotás mekkora hatalommal is bír. Elvégre a benne összetömörített adatok, igazságok, fájdalmak, emberi sorsok nem hagynak levegőhöz jutni. Szimplán, minden megbánás nélkül taszítanak a szakadék irányába. Hogy túléled-e? Ezt senki sem tudja, de igazán nem is lényeges, hiszen a szerző ilyenkor azt üzeni: „Fogadd el!”, „Ne hisztizzél, te választottad!”, „Itt csak a legerősebbek maradnak talpon!”. És bár elsőre nagyon furcsa lehet mások számára, én magam értem, megértettem ezt a mindenre elszánt üzenetet. Ugyanis a rövid történetek arra valók, hogy megmutassanak egy adott tematikát vagy éppen többet is, de csak pont annyira, amelytől viszketni kezd az olvasó bőre. Hogy ez vakaródzás lesz-e vagy csak kicsit kellemetlen utóérzést hagy, mindenkinek egyéni döntése. Számomra ilyen érzés volt a mostani olvasásom, pedig a maga fájdalmas valóságában az egyik legszebb írásnak gondolom, amit idei évemben eddig volt szerencsém forgatni. Örmény népről, genocídiumról, fájdalomról, meg nem értésről és rengeteg elvesztegetett ártatlan életről olvashattam. Ugyanakkor ebben a történetben megfogalmazódott bennem az a gondolat, miszerint a „romok között nő virág is”, elvégre ahol az embertelen körülmények ellenére megmutatkozik a kedvesség és a jószándék, ott a vérből hintett földből is új élet sarjad.

„– Figyelj, az Ararát, az örmények szent hegycsúcsa ma Törökországban van. Elvesztettük, mégis… Valójában, ha nem a miénk, akkor még drágább nekünk. Ez az igazi választás: birtokolni, vagy álmodozni. Én inkább az álmot választom.”

Andrei Makine – Az örmény barát című kisregénye 2025-ben jelent meg a Typotex Kiadónál. Ráadásul számomra a májusi Typotex Szépirodalmi Könyvklub közös könyveként is debütált, így nem is volt kérdés, hogy mihamarább olvasni kezdjem.

Történetünk egy gyermekkori barátságról mesél, két tizenhárom éves fiú között. Egyikük egy árvaházban nevelkedő, a napi kegyetlenségeket megélő fiatal, akinek minden pillanata küzdés a felszínen maradás reményében. Míg a másik egy meggyötört nép gyermeke, aki szintén harcol és tűri undok sorsát, és akinek így is megadatik az Örmények Királysága, amely ugyan egy romokból összetákolt menedék, mégis az ott élők igazán különlegessé teszik.

A két fiú megtanulja értékelni egymás gyengeségeit és erősségeit, mert egy rövid periódusra közös ösvényre lépnek. Hogy ez hova vezet és milyen nehéz lesz a köztes idő? Erre nem felelhetek, de arra igen, hogy igen fiatalon kénytelenek felnőni a körülmények áldozatai lévén, mégis a maguk „szigetén” olyanok lehetnek, amilyennek lenni akarnak éppen.

„Fiatal korunkban hozzászoktunk, hogy nagy általánosságokban gondolkodjunk, hogy az emberiséget osztályokra, fajokra, a szegények vagy a gazdagok népességére osszuk fel, és különbséget tegyünk a ragyogó jövő felé haladó társadalmak és a reakciósok, e fényes fejlődés kerékkötői között.”

Nem tagadom, hogy számomra ez a történet egy nagyon fájdalmas, de annál gyönyörűbb élményt adott és pont ezért nagyon megkedveltem. Eleve mélyebben érintenek azok a regények, ahol nehéz sorsú, de fiatal, akár gyermek szemszögéből „láthatom” az eseményeket. Valahogy az ártatlan lélek szenvedései felhevítik és harcra késztetik a szívemet, pedig lehet éppen az adott olvasmány fikció is, tehát pusztán az író képzeletének szüleménye. De kit érdekel, ha ilyen nehéz sorsokat láthatok, akiknek nem adatot meg a választás lehetősége. Szeretteikért akár a pokol szélén is otthont teremtenek, hogy gyermekeiknek könnyebb legyen az az időszak, míg az elzárt családtagjaikra várnak. Egy kormány sem bánik kesztyűskézzel, a kisebbséggel, jelen esetben az örmény néppel. Ez a könyv részben nekik állít emléket, két ifjú és néhány elszórt tévelygő által. Oly sok mindenről szól ez a csepp kötet és oly nehéz szavakba önteni, feltári rejtelmeit éppen.

„A Zug lakossága nagyszámú volt fogolyból, kivénhedt és nyúzott kalandorokból, elnyűtt hontalanokból állt, akiknek – mint Szibériában oly gyakran – nem volt más életrajzuk, mint csavargásaik térképe.”

És a regény egyszerre szól egy nehéz szerelemről is, amelynek beteljesülése talán csak a sötétben elsuttogott vágyak összessége. Nappal nincs menekvés, minden szem elől rejtőzik, talán, csak amikor beborul az ég és az árnyékok előmerészkednek, csakis akkor adnak helyet olyan titokoknak, amelyekről én sem merek hangosan mesélni.

„Egy egész életet kellett leélnem, hogy rádöbbenjek, ahelyett, hogy eltávolodtam volna tőle, inkább közeledtem hozzá. Hiszen Vardan tudta, hogy a betegsége rövid időt hagyott neki, és az egyre erősödő rohamok a feltartóztathatatlanul közelgő véget jelezték. Ez az ítélet, amely egy ilyen fiatal kamaszt sújtott, megdöbbentett a mindennapok könyörtelen visszaszámlálása láttán. Ám ahogy egyre idősebb lettem, rájöttem, hogy immár egy cipőben járok ezzel a gyerekkel, és én is, ahogy ő, ahogyan mindannyian, átéljük a haláltól elválasztó, nevetségesen kevés napunk egyre gyorsuló fogyását.”

Úgy érzem, nem kell mindig megfogalmazni, hogy mit hagyott hátra bennem egy történet. Mint most is… hagyom kavarogni az érzéseket, gondolatokat. Nem állok ellen, kész vagyok gyötrődni, ha ezzel is tiszteletemet fejezhetem ki minden ártatlan halottért, mert az embernél gonoszabb teremtmény nem született erre a világra, úgy gondolom.

Hiszem, hogy a szerző egy nagyon jó alapot adott számomra és keresni fogom eddig már megjelent műveit. Ezt a könyvet pedig ajánlom legalább egyszeri olvasásra. Bár nem egy vidám mese estére felnőtteknek, mégis minden könnycseppel adózunk a múlt elkövetett bűneiért mi magunk is és ez több, mint amit megtehetünk. Hiszem, hogy a régmúlt halottainak fájdalmából építkezhetünk mi, a jövő embere.

„– Tudod, van egy közmondásunk, ami így szól: „A nap szégyenében attól, amit napközben lát, pironkodva megy aludni.” Jó lenne, ha az emberek is így tennének.”

Amennyiben úgy érzed, hogy felkeltettem a kíváncsiságodat, akkor nem kell mást tenned, mint a Typotex Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy