Jón Kalman Stefánsson: Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről

„Nagymama és nagypapa. Két szó, amely meg tud vigasztalni, mint egy vallás, vagy egy mamutfenyő.” Kevés olyan szerzőt tartok számon, aki az első sorától az utolsó betűig képes a teljes figyelmemet, minden idegszálamat, minden lélegzetvételemet magához kötni. Hiszen hol elakad a lélegzetem, hol kapkodóvá válik, hol sírva fakadok, hol mosolyra görbül ajkam, hol szívemen repedés kezdődik, hol összeforrni látszik és mindezt egyetlen történettel elérve, amely jelent esetben Jón Kalman Stefánsson – Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről című regénye. Ebben a könyvben benne van minden, amit felsoroltam fentebb és talán kicsivel több is, mint kellene. Már maga a borító is olyan csodálatos...

bővebben

Puskás Ágota: Jól nézel ki, fogytál?

„Szabadság, gyermekem, szabadnak lenni, ez a boldogság – összegezte hangosan. Elmosolyodtam, s közben azon kezdtem el gondolkodni, hogy én mikor éreztem magam utoljára szabadnak.” Nehéz szavakban átadni mindazt az érzést, amelyet kaptam ennek a regénynek az olvasásakor. Egy részről tűpontos képet kaptam arról, hogy az én életemben hol vannak az elakadások, mely triggerpontok nyomogatása az, ahol még messze se vagyok rendben és van mit megdolgozni az idő előre haladásával. Más oldalról viszont tükröt tart a ’90-es években felnőtt generáció elé és bizonyos szinten be is olvas, ha úgy nézem. „Félek, hogy nem bírom majd, és megint a spájzban fogom halálra zabálni magam titokban, aztán...

bővebben

Linn Strømsborg: Soha, soha, soha

„Rengeteg apróságra emlékszem, amelyek együttesen az életemet teszi ki.” Sok ismerősöm, családtagom, távoli rokonom érdeklődik irántam, bár talán nem is a személyem olyan lényeges, hanem egy bizonyos kérdésre adott válaszom. Ha találkozok egy idegennel, akkor is felmerülnek kérdések, amelyekre nem éppen érzem ildomosnak válaszolni, mégis mosolyogva megteszem. Hogy vagy? Mivel foglalkozol? Férjnél vagy? Hány éves vagy? Hány kiló éppen a testsúlyod? Hiszel Istenben vagy ateistaként élsz? Milyen politikai nézeteket vallasz? Igen, jól olvasod, ezekkel heti szinten találkozom, mégsem érzem, hogy titkolnom kellene, bár, ha azt vesszük, enyhén szólva is intim területekre tévednek ezzel...

bővebben

Tove Ditlevsen: Gyerekkor (Koppenhága-trilógia 1.)

„Gyerekkorom utolsó tavasza hideg és szeles. Olyan az íze, mint a por, a szaga fájdalmas elválásokra és változásokra emlékeztet.” Olybá tűnik, hogy a gyermekkor nem mindenkinek csupa móka és kacagás, sőt, sok esetben tele van árnyékokkal, reszkető, halk szavakkal és félelemmel. Mintha csupán azzal bűnt követne el bárki, hogy világra született. Egyes családoknál valóban fénnyel teltek a mindennapok és sok mosoly mellett, a meleg étel és a fűtött lakás az alapokhoz tartoznak. Míg másoknak napi egy étkezéssel, mindig morgó gyomorral csoszognak az órák és csak akkor boldogok a pillanatok, ha valamelyik szülő éppen nem felejti el rá ruházott szerepét. A gyermeki élmények meghatározóak a...

bővebben

Kollár Betti – Esküdt ellenségek

„– A gyűlölet, a haragtartás és a bosszú a gyengéknek való […].” Tudjátok milyen érzés, amikor egy ilyen típusú regényt veszek kézbe? Amikor már előre sejtem mennyire fogom szeretni és alig várom, hogy olvasni kezdjem? Ismeritek azt az érzést, amikor az első sortól az utolsóig minden kívánságotok teljesül és egy olyan történetnek lehettek a részesei, amelyről még álmodni se mertetek soha? Nos, én tudom ezekre a választ és határozott igennel felelek. Kollár Betti - Kosársuli című sorozatát már olvastam, hiszen a Merítés-díj Ifjúsági zsűri éves listáin rendre szerepeltek a sorozat részei. A felnőtt könyveihez még nem volt szerencsém, pedig már jó ideje itt csücsülnek valamelyik...

bővebben

Csoma-Lőrincz Tamara – Hádész, az alvilág tini kalandora

„Most esett csak le, hogy a könyvtár mennyire hasonlít az alvilági labirintusra, csak itt a könyvtári jelzetek és az ábécé betűi alapján kell tájékozódni.” Mélységesen fel vagyok háborodva és nem viccelek. Én ugyanis eddig nagyon kitartóan utáltam a görög mitológiát és nem voltam hajlandó még csak egy pozitív gondolatot sem elpazarolni rá, erre jön ez az ifjúsági regény Hadésszal és barátival, és mint akik jól végezték dolgukat, vigyorogva ledöntik az eddig oly szuper erősnek hitt falaimat. Először is rongálásért fogok perelni, utána a hittérítésért és végezetül mulasztásért, mert nem készült el a szerző a következő résszel, mivel, mint megtudtam, hogy ez egy sorozat kezdő kötete...

bővebben

Diana Soto – Kitka Bence Madagaszkáron

„Talán nem kéne ennyire figyelnem arra, hogy mi a véleményük rólam másoknak.” Nem is tudom, hogy mit írjak ezzel a történettel kapcsolatban, mert az egy dolog, hogy én is elfáradtam – akárcsak Bence – ettől a sok veszélytől és kalandozástól, ugyanakkor pedig valahogy ebben a részben nem éreztem otthon magam. Igen tudom, hogy furcsán hangzik, de kicsit kiestem abból a bizonyos komfortérzésből, pedig egy rossz szavam sem lehet. Izgultam, harcoltam, nevettem és bizony még a könnyeim is szabadságra mentek. Utoljára ezt a legelső résznél produkáltam és pont ezért furcsa bennem ez a kettősség. „Szerintem otthon kellett volna maradnunk.” Diana Soto – Kitka Bence Madagaszkáron című ifjúsági...

bővebben

Babarczy Eszter – Apám meghal

„Néha el kell veszíteni valamit, hogy megnyerhess valami mást.” Ezt a könyvet a Merítés-díj Olvasókör januári kibeszélőjének alkalmából választottam most, bár alapvetően is a radaromon volt. Tavaly már volt szerencsém egy témakörében igen csak hasonló kötethez, szintén a fent említett esemény okán (Bánki Éva – Apjalánya), ahol egy nagyon személyes légkörben teremtettük meg múltunk és jelenünk vonalvezetésén át a regény üzenetét, vallomását. Valami hasonlóra számítok most is, bár ahogy nincs két egyforma történet, úgy beszélgetés sem. A kötet mindazonáltal valami olyan letargiába rántott kezdetben, amit nem igazán éreztem komfortosnak, ezért csak kétszeri nekifutásra tudtam...

bővebben

Jhumpa Lahiri – Amerre járok

„Az előre nem látható elől nem lehet elmenekülni. Egyik napról a másikra élünk.” Egy szemlélődő vagyok a saját életemben. Kinyitok ajtókat, ablakokat, ezzel is huzatot idézve elő, de amikor már túl nagy a légáramlat, szaladok bezárkózni és hagyni, hogy a saját levegőmet szívja el valaki. De ki? Én volnék az a test, aki ki-belélegzik, mégsem vagyok tudatában ennek. Mindennap felkelek, elvégzem a napi rutinjaimat és várom, hogy az Élet végre meglátogasson engem is. Már volt a barátaimnál és mindenféle jót ajándékozott nekik. Az egyik barátnőm minap mesélte, hogy hosszú évek próbálkozása után gyermekáldás elébe néznek. Egy másik nem is olyan régen arról áradozott, hogy hamarosan férjhez megy...

bővebben

Andreï Makine – Az örmény barát

„Rájöttem, hogy az életünk mindig a szakadék szélén tántorog, és hogy egy egyszerű mozdulattal segíthetünk a másik emberen, visszatarthatjuk a zuhanástól, megmenthetjük. Szinte játékból képesek voltunk arra, hogy felebarátaink számára istenné váljunk!” Mindig rácsodálkozok arra a tényre, hogy egy kis terjedelmű alkotás mekkora hatalommal is bír. Elvégre a benne összetömörített adatok, igazságok, fájdalmak, emberi sorsok nem hagynak levegőhöz jutni. Szimplán, minden megbánás nélkül taszítanak a szakadék irányába. Hogy túléled-e? Ezt senki sem tudja, de igazán nem is lényeges, hiszen a szerző ilyenkor azt üzeni: „Fogadd el!”, „Ne hisztizzél, te választottad!”, „Itt csak a legerősebbek...

bővebben

« Régebbi bejegyzések