„[…] mindenhez gyorsan hozzá lehet szokni. […] Ez az ember egyik legnagyobb erénye, és olykor a legnagyobb büntetése is: gyorsan adaptálódik bármihez. Soha ne vedd hát készpénznek a jó szerencsédet, ne vedd magától értetődőnek azt a jót, amiért nem tettél semmit, csak a sors szeszélyének köszönhetően hullott az öledbe. De ha rossz idők járnak feléd, akkor viszont meríts ebből bátorságot: tudd, hogy erős vagy, tanulékony, és mindenbe bele tudsz rázódni.”

Nem tagadom, hogy hosszú idő óta először igen csak tanácstalan vagyok egy könyv tekintetében, ugyanis idén is részt vettem a Kolibri Kiadó által szervezett könyvbemutatón, ahol az írásunk tárgyát képező ifjúsági regényt ismerhettük meg. Fiala Borcsa írónővel egy kisebb interjú is készült, ahol sok érdekesség mellett, számos háttérinformációval is gazdagabb lehettem. Például megtudtam, hogy a szerző előszeretettel „hallgatózik”, amikor tömegközlekedésen utazik, és sokszor merít ezekből az élményekből is regényeihez. Egy nagyon közvetlen, rendkívül jó humorú hölgy jelent meg előttem, aki könnyedén mesélt a kiadványról, a karakterekről és úgy általában az életről. Ezek után alig vártam, hogy kézbe vegyem a mostani regényét.

Fiala Borcsa – Lepkebáb című regénye az idei Merítés-díj Ifjúsági zsűri listájára is felkerült, így már dupla olyan fontossá vált számomra, hogy mihamarabb a végére járjak ennek a kalandnak. Ráadásul a borító valami elképesztő szépre sikeredett, amitől a lelkem és a kíváncsiságom is szárnyat növesztett és még ki sem nyitottam a könyvet, de már méterekre jártam a felszíntől.

Történetünk hősnője Liza, egy átlagos tinédzserlány, aki két barátnőjével éli a fialatok mindennapi ügyes-bajos életét. Iskolába jár, sokat lóg a lányokkal, ám az otthoni közeg kissé komor hangulata elől nincs menekvése. Édesapja elköltözésével egy új időszak kezdődött az életében, amelyet nem könnyű megszoknia, ráadásul Nagymama korai eltávozása csak még jobban megtépázza az amúgy is zaklatott lelkét. Így természetes, hogy csak a csajok társaságában érzi igazán felhőtlenül magát, ám a mai nap valahogy más, mint az eddigiek. Rosszullétek kínozzák és félő, hogy Anyi sem ér haza időben, mégis a legfurább élmény az, ahogy a szoba közepén egy lyukba süllyed. Mégis mi történik vele?

Nos, igen jól olvastad, egy fekete lyuk nyeli el Lizát és egy idegen helyen tér magához. Ez a világ nemcsak ijesztő, de nagyon idegen is. Vajon, hogy került ide és milyen úton jut haza? Nos, rengeteg megpróbáltatás és kaland vár rá és az olvasóra is, ezt garantálhatom, ráadásul ez maga lesz az őrület. Remélem ennyi bőven elég lesz ahhoz, hogy felvértezzek mindenkit egy rázós utazásra. Kapaszkodjatok meg és kezdődjön a kaland!

„Figyelj, mindenki így kezdi, hidd el. Mindenki majrézik. Mindenki. Nyilván. A kérdés az, hogy felül tudsz-e ezen kerekedni vagy sem. Hogy le bírod-e küzdeni magadban az ösztönös félelmet vagy hagyod, hogy az eluralkodjon rajtad.”

Valószínűleg nem fogok meglepetést okozni azzal a ténnyel, hogy mennyire vegyes érzéseket hagyott bennem a regény. Első körben a korosztályi besorolás szerint néztem az eseményeket és sokszor méltatlankodtam, hogy túl sok egy 14 éves fiatal számára a benne leírtak. Ráadásul olyan idegen szavakat is használ a szerző, amely nem feltétlen érthető még ebben a korban, vagy éppen olyan eseményeket kellene felfogni, amelyek nagyon ambivalens érzést keltenek az olvasóban.

A másik oldalról viszont, ha elengedem a fent leírtakat és csak a könyv történetére koncentrálok, akkor azt kell, hogy írjam, „WOW”, ez igen. Nagyon sok mindent kapunk a könyv által és tulajdonképen egy „metaforikus” bomba csapódik az arcunkba szó szerint.

Liza karaktere nagyon szépen van ábrázolva, ráadásul a maga esendőségében csetlik-botlik, mégis egy nagy ívű fejlődésnek lehetünk a tanúi általa. Sosem hátrál meg a nehézségek elől, csupán korosztályának megfelelően reagálja le először. Néhol abszurd és mulatságos is, bár inkább a fekete humor jellemzi a történteket.

„Minek csak azzal foglalkozni, hogy a lehető legdíszesebben mutasd hamis valódat a világ felé, miközben a fejed és a szíved kong az ürességtől? Nem a külcsínben van az igazi érték, erre majd magad is rá fogsz jönni.”

Őszintén szólva nehezen tértem magamhoz a kötet olvasása után, hiszen néha én magam is úgy éreztem, hogy megőrültem. Talán túlságosan is értettem az írónő üzenetét, csak kissé bizarr utazásra hívott, amire nem voltam felkészülve. Itt ki kell emelnem, hogy bár ilyet nem illik írni, én mégis megteszem: nem tudom, hogy milyen anyaggal érhető el ez a képzeletbeli világ, de én is kérek belőle kicsit. Tudom erős, mégis egyedi a történet, nem a szokványos kereteket kapjuk általa és egyszerre taszító és vonzó az utazó számára. Én úgy gondolom, hogy akkor írom az igazat, ha elismerem vakmerőségét, hibáit, de erényeit veszem főleg figyelembe, mert mint felnőtt testű, de tinédzser lelkű olvasó magához tudott láncolni és nagyon sokat törtem a fejemet az olvasottakon. Ez pedig egy hatalmas ajándék és átok is egyben. Még most is, hogy ezeket a sorokat gépelem, folyamatosan azon gondolkodom, hogy Lizának mennyire nehéz volt ez a „sorsjátéka” és vajon én a helyében, hogy reagáltam volna.

Ugyanakkor egy óriási felháborodásomat ki szeretném fejteni, mégpedig a könyv vége kapcsán. Mégis, hogy lehet így befejezni egy ilyen történetet? Annyira akartam egy bizonyos lezárást, mint szomjazó az oázist a száraz sivatagban, de ami rám várt az a kiszáradáshoz vezetett minden téren. A lelkem kiüresedett, majd a sokk után mérges lettem. Persze az olvasónak mindig a kiszolgáltatottság marad, hiszen a szerző úgy játszik vele, ahogyan nem szégyell.

Mindentől függetlenül számomra egy olvasmányos kirándulás volt az őrület birodalmába a javából. Kapaszkodó nélkül zuhantam a mélységbe és talán még azóta is ott lebegek a semmiben.

Ha ajánlani kellene ezt a könyvet, akkor mindenképpen 16 és a felett mondanám a korosztályi besorolást, mert nagyon fajsúlyos a tematika és az események is benne, ugyanakkor mindenképpen azt kell, hogy írjam, érdemes elolvasni, csak kicsit felkészültebben kell kézbe venni. És talán ez az idézet a legigazabb mind közül:

„Ráadásul gyakran azok pocskondiázzák az embert, akiknek magukkal van bajuk. Rossz lábbal keltek fel aznap, vagy magukat tartják kevésre, és így próbálnak lehúzni téged is a maguk képzelt szintjére, hátha attól kiegyenlítődik bármi is. De ezeket a megjegyzéseket felvenni igazán oktondi dolog, már ne is haragudj. […] Sokszor, amit mások rólad mondanak, az inkább árulkodik őróluk, mint rólad.”

Ha úgy érzed, hogy jegyet váltanál erre a kalandra, akkor a Libri weboldalán meg is válthatod.

Írta: NiKy