
„45 éves vagyok. Nincs állandó munkám.
Képzeljétek, micsoda luxus így élni.
Próbáljátok meg elképzelni.”
Nagyon sokat hallottam Paolo Cognetti íróról az utóbbi pár évben. Az egyik általam kedvelt booktuber is beszélt róla, így megvásároltam bizalmi elvként Nyolc hegy című regényét, bár kissé kétkedve fogadtam az alkotót. Nézze el nekem mindenki, de az olasz szerzők közül egyedül Oriana Fallaci írónő neve égett bele eddig lelkembe. Mivel új élményeket gyűjtök, így beiratkoztam pár könyvtárba és szinte nyújtotta kezét eme kisregény a pulton, hogy vigyem haza és merüljek el rejtelmeibe.
Most, hogy túl vagyok eme regény olvasásán, azt hiszem, hogy éledezik bennem egy új rajongói magocska, amely ott mélyen megfelelő táptalajra lelt. Ahogy megismerkedtem a történet hőseivel, ahogy szemeim elé tárult a völgy, az erdőség, a kietlen pusztaság, vagy, ahogy éppen a különböző narratívákon keresztül elmélkedtem az ember és természet kapcsolatán, minduntalan Jón Kalman Steffanson író neve sejlett fel hátsó gondolataimban. Természetesen más hang a két alkotó, mégis azonos, ahogy megjelenítik a magányt, a halált, szeretetet és emlékezést, és olybá tűnnek, mintha a hétköznapi életünk apró részei lennének. Ugyanúgy érzem, hogy Cognetti is érzékelteti azt, hogy a fájdalom sosem teljesen sötét és ragacsos, mindig van benne fény, ami átdereng.
„A jeges víznél nincs jobb, ha az alkoholt akarjuk kiűzni a testünkből, olyan mintha az ördög menekülne az imádság elől.”
A Lent a völgyben című kisregény 2025-ben a Jelenkor Kiadónál látott napvilágot. Lukácsi Margit különleges fordításának és az író érzékeltetésének köszönhetően egy igazán erős, nem cselekményközpontú, inkább atmoszférikus könyvet vehettem kézbe. Az olvasó szinte eggyé válik a völgy csendjével és ebben az állapotban együtt figyeli az idő múlását a szereplőkkel.
A történet két testvér kapcsolatát, a múlt és jelen összefonódását és az ember és környezete (természeti) viszonyát veszi központi témaköreként. Minden fejezet más-más narratívát nyújt, eltérő lelkek lassú vándorlására adnak látleletet. Ezt a fogalmazást azért használom, mert az első fejezet egy kissé szokatlan nézőpontot nyújt, amely nagyon érdekes kérdéseket feszeget és hoz felszínre ugyanakkor.
Számomra a regény egyik legerősebb vonulata abban rejlik, hogy megerősít hitemben, miszerint a traumák öröklődnek, ahogy a titkok és elhallgatások is generációról generációra. Ebben a regényben az emberi kapcsolatok törékenyek és mégis erősek – különösen a családi szálak.
„Kinézek, a füvön, ahol nap éri, elolvad a zúzmara. Az emlékek is lágyabbak lesznek az idő múlásával. Most, hogy apánk nincs többé, annyi mindent elfelejtettem, és csak egy szomorú emberként él az emlékezetemben. Ezzel a hellyel együtt szomorodott meg apánk.”
A legizgalmasabb számomra mégis az író stílusa, ahogy megszólít a lapokon, ahogy érzékelteti a legkisebb fűszál széllel való táncát, mint egy örök keringő, olyan az élet körforgása és az örökölt mintáink átadása.
„Odakint a legelőket már kikezdte a novemberi fagy. Csak ujjnyi hóréteg volt az alacsony terméskő kerítések tövében és az öntözőcsatornák alján. Felhők simogatták az erdőket, pamacsokká foszlottak a fák ágai között.”
Én ebbe a történetbe belesimultam, pedig nagyon szenvedtem a testvérek között meghúzódó árok, majd később szakadék láttán. A bizalmatlanság, az elfojtott indulatok minden gyermekkori pozitív érzést és emléket eltipornak és úgy éreztem, itt is ezt történik. Még akkor is, ha az egyik maga a völgy, ahol él, a másik viszont a tomboló vihar, amely néha átrobog a tájon. Egyedül a konfliktus mibenlététre húztam fel a szemöldökömet, mert bár való igaz, az a kocsmai jelenet indulatokat hozott felszínre, de azért másképpen is el lehetett volna intézni ezt az egészet. Olvasnék még egy novellát egy bizonyos testvérről, hogy vajon merre vitte az élet poros útja, mi lett vele és fékezhetetlenségével.
Összességében elégedett vagyok ezzel a kötettel, nagyon megfogónak és érzékenyítőnek gondolom. A regény nem a nagy drámákra fókuszál, mind inkább a mindennapi élet csöndes tragédiáira és szépségére. Sokunk számára úgymond terápiás jellege lehet, mivel lassít, elmélyít, és segít rátekinteni arra, honnan jövünk, és mihez kötődünk. Ezért ha valaki kedveli az ilyen típusú írásokat, mindenképpen érdemes egy próbát tennie vele.
„Ha van gonoszság ezen a földön, az mind tőlünk ered.”
Ha kedvet kaptál a könyv kézbevételéhez, akkor látogass el a Jelenkor Kiadó weboldalára.
Írta: NiKy

0 hozzászólás