„– Mindig lehet találni alkalmat arra, hogy hálát adjunk […]. A világon minden okkal történik.”

Valahogy sosem szerettem naplókat olvasni és ebbe beletartoztak az ebben a formában íródott könyvek is, mivel mindig olyan érzésem támadt, hogy valami olyasmiről lesz tudomásom, amely megváltoztat lelkileg. Nos, a mostani esetre nagyon is igaznak bizonyultak a fent leírtak, mert bár nagyon érdekelt a kötet tartalma, már sosem leszek újra a régi önmagam. Ez a kijelentésem nem a drámai hatásvadászat céljából született, mind inkább abból a tényből, melynek köszönhetően még kiábrándultabban szemlélem a fejletlenebb földrészeken élők kilátástalanságát. Szomorúan veszem tudomásul, hogy a világ számottevő részében mindennaposak az emberrablások, a mások kényszerítése és megerőszakolása vagy a rabszolgaság intézménye egy olyan hitért, amely nem azonos az átlag muzulmán életszemlélettel. Elvakult emberek a vallás takarásában csupán a puszta gyilkolási vágyukat élik ki, míg emberek milliói esnek áldozatul elvakultságuknak. Ezt hívom gonoszságnak.

Erre a könyvre egy nagyon kedves személy hívta fel a figyelmemet és neki köszönhetően vehettem kézbe, amit itt is szeretnék megköszönni. Tanulságos olvasmányban volt részem, mert szimplán jónak nem szeretném titulálni a kiadványt. Nem negatív értelmében, hanem a fájdalmas valóságért és azért a millió életért, amelynek emléket állít ez a kötet. Bár fájdalmas olvasni, mégis nagyon hasznosnak vélem.

Adaobi Tricia Nwaubani egy Nigériában született (1976) újságíró és nem utolsósorban író. Számos díjat nyert az elmúlt években, de debütáló regényével az I Do Not Come to You by Chance 2010-ben a Nemzeti közösségi Írók Díját hozta el számára. Hazánkban idén, 2024-ben jelent meg először alkotása, amelyet A Baobab árnyékában címmel a Ampersand Kiadónak köszönhetünk.

„A legédesebb álomképek reggelente jelennek meg előttem, miután kinyitottam a szememet, feltekertem a matracomat, és nekiálltam a napi teendőimnek.”

Ezzel az egyszerűnek tűnő, mégis kissé álmodozó mondattal kezdődik egy nagyon hosszú utazás, amelyet egy Nigériában élő 14 éves lány szemszögén keresztül ismerünk és teszünk meg egyaránt.

Ya Ta egy szorgalmas fiatal diáklány, aki nem csak az iskolában, de otthon a házimunkában is kiemelkedően teljesít. Tanulmányaiban igyekszik a maximálisra törekedni, hiszen tudja, hogy a jövője kulcsa egy állami ösztöndíjjal támogatott egyetemi szak, amely biztosítja mind a megélhetését és egyben falujában elsőként léphetne a diplomás nők útjára. A családi közegben öt fiútestvér mellett kell helytállnia és a kemény munkával segítenie édesanyját, hogy a férfiak élete gördülékenyen haladhasson a maga medrében. Ám az álmokat, csak addig dédelgethetjük, míg a sors kezet nyújt elérésük megsegítéséhez, és mint tudjuk, nem mindenkinek adatik meg, hogy valóra is váljon…

„Otthon Papa és a testvéreim a nappaliban ülve vitatják meg a rádióban hallott híreket, miközben Mama és én a folyosón vagy a konyhában gubbasztunk. Otthon, amikor Papa megszólal, Mamának csendben kell maradnia, én pedig soha nem kérdőjelezhetem meg, amit mond. Otthon a férfiak és a fiúk a mindentudók, de itt, az iskolában jobban vág az eszem, mint az egész fiúbandának együttvéve. Verőfényes napsütésben kinevetheti a só a vajat, de amikor elered az eső, el kell rejtőznie.”

A kötet fikció és valóság mezsgyéjén halad, egy éber szemmel megélt álom keretén belül, amely először egy fiatal, de nyitott és tiszta lélek mindennapjait mutatja be, egészen addig, amíg egy csapat dzsihádista le nem rohanja otthonát és ki nem tépi annak biztonságos falai közül. A falu lakóinak nagy részét lemészárolják, a nőket és fiatal fiúkat elrabolják. A fogságban eltöltött idő alatt megélt és meg nem értett események és félelmek között gyötrődve nézünk szembe a halálnál is borzalmasabb szörnnyel, ami nem más, mint az elvakult nézeteket valló férfiak. A mindennapos gyötrelem mellett számos mély csalódás és veszteség éri főhősünket, míg végül, bár a megváltás reménye felcsillanni látszik, mégis keserédes a vég.

„– Huligánok ezek, én mondom neked, bűnözők, akik nem tudják, mit kezdjenek magukkal! Biztosan nem azt a Koránt lapozgatják, amit én olvasok minden áldott nap. Egy igazi muszlim szavai és cselekedetei nem veszélyeztethetik a közösséget. Az én Koránom ezt tanítja nekem.”

A kötet egy napló, amelyet először érdeklődve forgattam, míg később egyre nehezebb lélekkel lapoztam, majd, bevallom őszintén, hogy nagyon kiábrándultan csuktam be. Mint tudjuk 2014. április 14.-én a Boko Haram terrorszervezet kétszázhatvan nigériai diáklányt rabolt el. Ugyan néhányuknak sikerül megmenekülniük, ám a legtöbbük eltűnt. Ez a történet értük íródott. Tisztelettel és egy bizonyos figyelmeztetéssel meséli el a történteket.

„– Amit ezek vallanak, annak semmi köze az iszlámhoz – mondja. – Egyáltalán semmi. Ez nem iszlám – ismételgeti.”

A terrorszervezetekről csak a hírekben olvasok néha napján, és őszintén szólva nem szoktam túl nagy figyelmet fordítani említésükre, kivéve akkor, ha valami nagyon komoly bűntényt lehet aktuálisan hozzájuk kapcsolni. Ám még így is elenyésző azon információ mennyisége, amely megmarad bennem, hiszen biztonságban élő, közép – európai nőként, szabadon dönthetek az életemről és így számomra életidegen ez a fajta eltorzult szemléletmód, ahogyan nőtársaimmal bánnak a világ számos pontjain. Természetesen sokat olvasok női sorsokról, viselkedéskultúrákról, ám más letűnt korok és népek életéről tájékozódni, sem mint a jelenben zajló, döbbenetes tragédiákról értekezni. Ebben a kötetben számos olyan plusz információval találkoztam, amely megrendített, de még mindig a regény második részétől szorul össze a torkom, amelyet Viviana Mazza író és újságíró utószavában olvashattam. A könyv első fele egy naplózott fikció, míg a második a valós tényeken alapuló magyarázat tulajdonképpen. A két írónő remekül összehangolta a tényszerűséget a képzelettel és rekonstruálták a túlélők és áldozatok elmondásai alapján a történteket.

„Megállíthatatlanul patakzanak a könnyeim. Hát mégsem sírtam még el az összeset.”

Nagyon érdekesnek találtam a mindennapokról szóló apró fejezeteket, a számomra – más kultúrából adódó – különleges ételek leírását, többet felírtam, hogy ha életem folyamán alkalmam nyílik rá, akkor meg szeretném azokat kóstolni. Valamint a családok belső hierarchia rendszerére is rácsodálkoztam és nem tagadom, hogy kissé rosszallóan fogadtam a fiatal lányok korán férjhez adását, valamint az ezzel járó hátrányokat. Gondolok itt mindjárt az iskolából való kiszakításra.

Őszintén szólva, amit a vallás nevében emberek elkövetnek, arra sem magyarázat, sem megbocsájtás nincsen. A kegyetlenségből elkövetett gyilkosságra nincs mentség és nincs az a hatalom, legyen emberi vagy transzcendens isteni, aki feloldozást adhat. Kívánom, hogy minden áldozat és családja leljen békére és minden elkövető kapja vissza azt a fájdalmat, amit okozott másoknak. Ez a könyv pedig egy emlék és tiszteletadás azon nőkért és gyermekekért, akiknek nem adatott meg a születésből adódó szabadsághoz való jog. Értetek hullatom könnyeimet.

Azt hiszem, hogy mindenki kezébe belenyomnám ezt a kiadványt, mert minél többen tudnak róla, annál tovább él az emlékük, valamint talán egyszer végre megértjük, hogy nő és férfi egyenlő, bárhol és bármely hit alatt élve. Ráadásul hiszem, hogy a tanulás mindenkit megment és felemel. Olvassátok el, ha megtehetitek!

„Hálát adok Istennek, hogy lánynak születtem.”                    

Amennyiben úgy döntesz, hogy kézbe veszed a könyvet, nem kell mást tenned, mint az Ampersand Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy