„– Csókolom! Segíthetek? – kérdezi a cipekedő nénit, aki ezt foghíjas mosolyával elfogadja.
– Nagyon szépen köszönöm, kisfiam! – hálálkodik már bent a földszinti szobakonyhás lakásában. Előveszi a szatyrát hízlaló lufit és leereszti. – Igazából semmi nem kellett. Az üzletben egy kis pletyka közepette apránként felfújom, végül összekötöm a száját, betuszkolom a szatyromba és elköszönök. Ennyi kikapcsolódásom van napi szinten.”

Kissé szokatlan stílussal találkoztam ebben a csepp kötetben. Rólam köztudott, hogy nagyon kedvelem Tillmann Pentele szerző írásait, bár eleddig csupán költői vénájából szívtam ki a kissé édessé vált nedűt, amely éhes lelkemnek egyre kevesebbet adott. Elégedetlenségem évről-évre nőtt és már akkora hiány keletkezett, hogy félő volt, semmi nem csillapíthatja szomjamat. Végre volt lehetőségem elmerülni egy olyan furfangos szövegben és próbáltam beosztani, amennyire csak lehetett. Kerek öt napig bírtam, ez az én esetemben nagyon muris, hiszen a félfogamra, akarom írni, nagyjából egy óra kikapcsolódásra lenne elegendő ez a könyvecske. Senki nem mondhatja, hogy habzsoló vagyok… vagy mégis?

De visszatérve a lényegre – mert megint elkalandoztam -, azért nem bánom, hogy ilyen spórolósra vettem az olvasást, mert időközben kiderült az író nagyon kibabrált a kíváncsiskodókkal. Kezdve ott, hogy a főszereplőnk Özséb – micsoda név kérem szépen – a legbizonytalanabb szellem, akivel valaha volt szerencsém olvasásom folyamán „összefutni”. Kétszer ellenőrzi, hogy bezárta-e az ajtót, lekapcsolta-e a lámpákat, a tűzhelyet, a laptopot és még sorolhatnám. De abban sem biztos, hogy az aktuális munka neki való-e? Hiszen bármi balul sülhet el, így akad olyan álláslehetőség, ahol már aznap felmond, ahogy felveszik, nehogy valami szörnyűség történhessen. Csak hát a számlákat fizetni kell és az étel sem terem magától egy bérház lakásában. Vagy mégis?

Aztán ott vannak a képzelgések, amelyek bárhol és bármikor előtörhetnek. Hol nagy kalandokat átélve, hol éppen a legnagyobb galibába keveredve. Minden színes és illatos, igaz a szagok is terjengenek, főleg ha egy munkásszállóba kényszerül a már egyre reményvesztettebben munkaképes, szellemileg szabadlábon száguldozó lélek.

A kötet persze számos más emberi és társadalmi kérdéseket is felvet, amelyekre nem mindig keressük nagy boldogsággal a választ, főleg abban az esetben, ha mi magunk is belekeveredünk ebbe a dilemmába. Hogy mi igaz ebből a sajátos egyvelegből, nem tudom. Csupán egy biztos, ha bárki is olyan őrülten kíváncsi, hogy olvasásra adja a fejét, akkor javaslom, hogy zárja be az ajtót, nézzen meg mindent, hogy rendben van-e és bilincselje magát a fotelhez, ágylábához, íróasztalához. Hogy miért? Nos, a kötet „jó” hatással lesz mindenkire. Ha mást nem, az írót szeretnénk rögtön felkeresni és egy kérdést feltenni. Miért az Aranymogyoró?

A könyvet hálával köszönöm a Dr. Kotász Könyvkiadónak és üzenem, hogy ilyet és ehhez hasonló különlegességeket örömmel látnék polcomon. Persze nem nyomás gyakorlás a részemről, csupán a türelmemet próbálom előkaparni az asztal fiókjából.

Írta: NiKy

Értékelés: ⭐⭐⭐⭐⭐
A könyv megvásárolható: Líra és a Dr. Kotász Könyvkiadó oldalain.