„[…] nem az a fontos, igaz-e a hír, vagy sem; hanem, hogy elég ijesztő-e. Mert ami ijesztő, az terjed.”

Eddig azt hittem, hogy szeretem a krimi műfaját és talán ez így is van, de a tini nyomozós történetek valahogy rendre untatnak, sőt, meg merem kockáztatni, hogy nem is tudom, hogy mit várhatok tőlük. Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangozhat, de amíg egy felnőtteknek szóló kötettel mindenféle kényes és akár gyilkosággal is megfűszerezett események láncolatán át vezet utam, addig a fiataloknak szóló kiadványokkal olyan problémákra keressük a választ, ami engem sokszor csak fáraszt. Ezért nem is csoda, hogy félve vettem kézbe a mostani olvasmányomat, amely végül meg tudott győzni arról, hogy ne becsüljem le a tinikrimit.

Mikó Csaba – A Gellért-hegy boszorkánya című ifjúsági nyomozós regénye 2023-ban jelent meg a Lampion Könyvek Kiadó gondozásában. A könyvben szórványosan találhatunk illusztrációkat is, amelyeket Orbán Orsolya álmodott meg a számunkra.

„Épp erre való az emlékezés. Ahogy a város a mítoszait őrzi, úgy őrzik az emberek a saját történeteiket.”

Történetünk főhőse Lili, aki édesapja munkahelyén kénytelen „unatkozni” a hét minden napján, hiszen a csonka családban nevelkedő leány kettesben él a papájával. A leányka minden lében kanál stílusával, okos és mindenre elszánt természetével hamar meglátja az összefüggéseket és pont ezért felnőttként nyomozó szeretne lenni. Ám, milyen detektív az olyan, aki egy könyvtár székén ücsörög, amíg a papája dolgozik? Egy nem várt veszekedést követően „véletlenül” rossz gombot nyom meg az épület liftjében és egy olyan titkos helységbe kerül, ahonnan furcsa hangokra lesz figyelmes. Legnagyobb döbbenetére hozzá hasonló korú gyerekeket lát, akik egy nagy megbeszélést tartanak éppen… innentől kezdve már borítékolható, hogy ez a nyár mégsem lesz sem unalmas, sem hosszú, hiszen a kaland csak egy karnyújtásnyira van főszereplőnktől. De vajon mi köze mindehhez a Gellért-hegy lezárásának? És miért fontos egy boszorkány védelmezése?

„Nem az a fontos, hogy mindenki higgyen a mítoszokban, hanem az, hogy mindig legyen, aki hisz bennük. Aki esténként fölpillant a háztetők felé, mert tanúja akar lenni, amint a vízköpők helyet cserélnek egymással.”

Őszintén szólva meglepődtem, hogy mennyire le tudott kötni a történet és picit izgultam is a kis csapatért egy-egy kellemetlenebb helyzetben. Ez azért is érdekes, mert alapvetően nem voltam túl boldog attól, hogy a szerző szinte rögtön belevágott a történet közepébe úgy, hogy nincs kidolgozva sem a múlt, sem pedig a karakterek, pedig fontosnak gondolnám, hogy ezáltal jobban bele tudjunk mélyedni a regénybe. Azt is kicsit nehezményeztem, hogy túl hamar történt a kötet lezárása. Persze rá lehet fogni arra, hogy egy sorozat indító kötetét vettem kézbe, de ettől függetlenül is jobban szeretem az olyan lezárásokat, ahol egy pici izgalom ugyan megmarad, ám nem kapok szívrohamot, hogy hol a következő rész esetleg.

„Az nem kirándulás, hogy átülsz az egyik monitorodtól a másikhoz!”

Összességében elmondhatom, hogy bár néhol kissé unalmasnak éreztem a könyvet vagy éppen hiányosnak, mégis szórakoztatónak találtam a történetet. Sok potenciál van ebben a sorozatban és nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog még kiderülni a csapatról vagy milyen kalandok várnak a gyerekekre egyaránt.

Természetesen tizenkét éves kortól a nyugdíjas évekig ajánlom a könyvet, mert a könnyed hangvétel mellett sok érdekességet is megtudhatunk fővárosunk egyik kincséről is. Ha szeretsz kalandozni vagy érdekel a helytörténelem, akkor neked szól ez a regény.

„[…] néha a nehéz döntés a jó döntés.”

Amennyiben úgy döntesz, hogy kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Lampion Könyvek kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy