„Minden, ami a lelkemben van – talizmán.”

Tudtad, hogy a legszebb emlékeink és a legfájdalmasabb pillanataink összessége mi magunk vagyunk a jelenünkben? Sejtetted valaha, hogy jövőnk szeretteink könnyeiből és véréből összegyúrt kegy csupán? Azért, hogy mi békével a lelkünkben, hittel a szívünkben és reménnyel a felkelő Nap oltárán minden egyes nap élvezhessük annak melegét, a múlt sötétebb időszakából való kikecmergés, a túlélésért folytatott mindennapi küzdelem az áldozat érted, értem, minden gyermekért. Persze számunkra a saját korszakunk problémái és bajai a legfontosabbak, de sosem szabad elfelejteni, hogy honnan jöttünk és milyen sebeket hordoznak felmenőink. Elvégre nem tudhatod, hogy egy nap, mikor álmosan, kissé csipás szemmel a kávédat kortyolva, egyszer csak elér a felismerés, hogy anno nagyanyánk pont így ébredt meg a kakasszóra és itta piros pöttyös bögréjéből az első éltető kortyokat. Ugyanolyan mozdulattal söpörte ki szeméből az elkószált hajszálakat és valószínűleg hasonló gondolatokkal igyekezett felvenni az aznapi kötelességek listáját.  És bár ahány nép és táj annyi hagyomány, családok milliárdjainak megszokásai keringenek a könyvekbe csomagolt jövendölésekben. Szerencsés mindenki, ki érti a sorok között megbújó üzenetet, a mesét, mely a múltról rántja le a leplet és, bár legyen fájdalmas vagy örömtől kipirult orcájú, kinek narratívája szól hozzánk, megismerni, felismerni és megbékélve hálásnak lenni mindazért, mi körülvesz minket, úgy érzem, adomány.

„– Érzed, hogy úgy folyik el a tél, mint a víz a homokban?”

Narine Abgarjan – A szín hallgatása című könyve 2024-ben jelent meg a Typotex Kiadó gondozásában. Itt mindenképpen szeretném kiemelni Goretity József bámulatos fordítói munkáját is. A szerzővel karöltve bámulatos csodát alkottak, amelynek élvezhetőségéről naphosszat tudnék mesélni nektek.

Ebben a kötetben két kisregény és egy bizonyos utazónapló bújik meg, amelyek nem feltétlenül passzolnak össze, sőt, megmerem kockáztatni, hogy két részre osztják a könyvet, ám mégis a végére szinte teljesen világossá válik, hogy egy éles párhuzamot láthatunk. Az egyik oldalon Berd lakóinak mindennapi életébe pillanthatunk bele, míg a másik oldalon maga a szerző meséli el személyes élményeit egy csokorba gyűjtve. Bejárva a világot, néhány napot eltöltve egy-egy nagyvárosban, sok-sok látnivalóval, ismeretlen emberek arcait összemosódva láthatjuk meg egy-egy társadalom erényeit és rejtett kincseit vagy éppen fájdalmát egyetemben. Számos helyen járva olvashatunk ételekről, ízekről, érzelmekről.

A két kisregény eltér egymástól mind terjedelmében, mind tematikáját nézve.

„[…] nincs alantasabb dolog a hazugságnál. Lealacsonyítja azt is, aki hazudik, meg azt is, akinek hazudnak.”

A szín hallgatása (egyben a könyv címét is adó) kisregény főszereplője Levon, aki nővérével és bátyjával él Berd-ben. a kisfiú számára minden színekből, számokból és egyedi hangokból áll, amelyekhez érzelmeket párosít akaratlanul is. Egy napon rájön, hogy szinesztéziája lévén képes kommunikálni bátyjával, Gevóval. A súlyos autizmussal élő Gevo egyedi bánásmódot vív ki magának, csak anya érintését viseli el és csak a megszokott mozdulatokat és hangokat fogadja el. De ahogy változik a világ, úgy múlik el minden és ahol egykor a szeretet magjából egy új erő sarjad, végül úgy hervad el. Megtanulni létezni vagy hagyni, hogy az élet magával rántson? Nehéz kérdés, de egy bizonyos, a változás megállíthatatlan és bár a család ölelő karja, kissé dohányfüstös lehelete átsegít a mindennapokon, amikor magunk vagyunk, túl magányos a sötétség.

„Love loves to love love.”

Az Egy szív című történet tulajdonképpen sok ember meséje összegyúrva. Szomszédoké, családtagoké, szeretőké, ellenségeké. Múlté, jelené és talán egy reménnyel telt jövőé. Olvashatunk özvegy édesapáról, akinek második asszonya annyi idős, mint elhunyt gyermeke. Megismerkedhetünk egy anyóssal, aki kezdetben nem szívlelte menyét, ám az idő múlásával meglátja benne Isten áldását. Méltatlanul elhanyagolt lelkek táncán keresztül vezet az ösvény, ám minden lépéssel mi magunk is megtisztulunk, és végül reménnyel tekintünk az eljövendőre.

„– A szépet könnyű szeretni.
– Ne mondd már. Erősnek kell ahhoz lenni, hogy tudja az ember szeretni a szépet. Hiszen a szép agyonnyom a tökéletességével.
– Hát igen.
– Egyáltalán nem egyszerű dolog szeretni.
– Ha egyszerű volna, nem is lenne szeretet.”

A világról – képekben címmel pedig az írónő legszemélyesebb élményeiben mártózhatunk meg, ahogy a tenger öleli körbe testünket, miközben mi képtelenek vagyunk betelni látványával.

„Sokáig elüldögéltünk. Gyönyörködtünk a lemenő nap víztükrön megjelenő borostyánútjában. A tenger változott, az ég lába alját óvatosan arannyal öntötte el, acélszínűre festette a felhők szegélyét, szitán keresztül szórta szét a félénk, kihunyó fény szemcséit, habos hullámrojtokkal simította végig a part keskeny tenyerét.”

Nagy utat tettem meg az írónő jóvoltából, ám nem lehetek elég hálás a Typotex Szépirodalmi Könyvklubnak is, hiszen a februári közös könyve ez volt, és jómagam is mesélhettem olvasási élményemről, valamint egy remek hangulatú estével zárhattam egy fárasztó napomat.

A szerzőtől eleddig nem olvastam más alkotását, de polcomon csücsül Égből hullott három alma című regénye, amelyet bizony nagyon rövid időn belül kézbe kell, hogy vegyek.

Csodálatos, kedves lélekként mutatkozott be számomra és nem lehetek elég hálás érte, hogy ilyen gyönyörűen ír genocídiumról, háborúról, halálról, családokról, emberekről, akiknek nem adatott meg a könnyű élet útja, mégis minden apró pillanatban meglátják a szépet, erőt merítve az elkövetkezendő periódusra.

Összeségében egy csodálatos könyvet vehettem kézbe, amely nagyon sokrétű és rendkívül magával ragadó, úgy is mondhatnám, hogy lehengerlő volt számomra. Határozottan nagy kedvencemmé vált ez a kötet és alig várom, hogy az írónő újabb és újabb regényét is megismerhessem.

Jó szívvel ajánlom bárkinek, aki szívesen merül el más népek világában. Értékeli a míves szavak mögött megbúvó apró, irodalmi ajándékokat. Olvassátok el, és ha van kedvetek, akkor hallgassátok közben Chopin – Spring Waltz (Mariage d’Amour) dallamát is. Csodálatos együtt az élmény.

„Mindannyian emlékekből állunk, amelyeket mi válogattunk össze magunknak. Annak tükröződései vagyunk, amire nem szántuk rá magunkat, hogy elfelejtsük.”

Remélem te is kedvet kaptál a könyv olvasásához, ezért ajánlom figyelmedbe a Typotex Kiadó weboldalát.

Írta: NiKy