„Ilyenek az emlékek is, könnyen elvesznek, ha valami megzavarja őket, mielőtt a raktárba kerülnének.”

Rövidsége ellenére a mostani regény nagyon tartalmasnak bizonyult, hiszen mindazon által, hogy egy anya-lánya kapcsolat töredékeit próbáljuk összefoltozni, megismerkedünk egy olasz család mindennapi életével is. Főszereplőnk egy 47 éves nő, aki demenciában szenvedő édesanyját ápolja a hétköznapokban. Mivel a viszonyuk koránt sem mondható felhőtlennek ezért számos alkalommal csupán a kötelességtudat hajtja és a vágy, hogy hátha kap némi magyarázatot a múlt nagy kérdéseire, amikor felmenője tiszta pillanatait éli meg. Ám a napok meséléssel telnek, egyik a másik után, ahogy egy leánygyermek a megélt és mások által mesélt emlékekből, történetekből próbálja felépíteni egy élet útját. Ezekben a történetekben számos családi tragédia húzódik meg, ilyen egy apai abúzus emléke, szeretetből elkövetett gonoszságok, féltékenység, szegénység, földesurakkal való perlekedés vagy éppen a háború okozta távollétek félelme.

„Anyám nem ért rá, hogy összetartson, amikor széthullóban voltam, nem hallotta meg a recsegést-ropogást, fogalma sem volt róla, mi zajlik bennem.”

Donatella Di Pietrantonio olasz származású szerző, fogorvos, aki számos díjat nyert regényeivel. Első alkotása, az Anyám a folyó című regény, amely hazánkban 2024-ben jelent meg a Park Kiadónak köszönhetően. Számomra ez a szerzeménye volt az első, amelyet kézbe vehettem, de nagyon mély benyomást tett rám, már ezzel a kisregényével is.

„Mindenért anyámat hibáztattam. Őt vádoltam bukdácsoló repülésemért. Ő az én mentségem. Az ok, az indok.”

Ahogy haladtam előre és egyre jobban beleláthattam egy népes család mindennapjaiba, úgy értettem meg a felmenői hierarchia kegyetlenségét, ugyanakkor nagyon érdekes volt látni az olasz szegényebb társadalmi réteg mindennapjait. Férfiak, akiknek a szavuk maga volt a törvény és nők, akik néma könnyeket hullattak az éjszaka leple alatt. Gyermekek, akik hol fellázadtak, hol engedelmesen tették dolgukat, de mindennek ára volt, amelyet kénytelenek voltak megfizetni.

„A szeretet útja kezdettől fogva göröngyös volt. Anyámat áldozatnak nevelték, nem engedte meg magának, hogy élvezze a gyerekével töltött időt.”

Az anya-lánya kapcsolat felsejlik ugyan a lapokon, de kissé elenyészőnek látszik, hiszen számos rokon tragédiáját is meg kell ismernünk ahhoz, hogy teljes képet kapjunk és megérthessük a transzgenerációs örökség szégyenbélyegét. Még az unokák is megkönnyezik a nagypapa „szeretetét”, ami egy anyai szívet is képes megdermeszteni.

„A bűntudat üres. Mulasztásaim tették üressé. Elmulasztom a szeretetet, az érintést. Nem adom meg neki azt a törődést, amelyre leginkább szüksége lenne.”

Nehéz volt nem ítélkezni egy rideg asszony felett és sokszor alig tudtam elfojtani a feltörő mérgemet, amely lávaként pusztított volna el minden jót és talán akkor nem vettem volna észre egy haldokló lélek néma sikolyát, a rémísztő sötétségben.

„Anyám kis, tömzsi, rövid szárnyú, szaggatott röptű lepke volt, a Hesperia. Arról álmodoztam, hogy megérinthetem szegényes szépségét. Ez volt minden vágyam eredete, minden magányom anyja.”

Mint már fentebb említettem, érzékeny területre tévedtem ezzel a kötettel és sokszor megálltam olvasás közben, elmerengve, hogy most azért haragszom, mert a főszereplő szenved, vagy azért, amilyen emlékekkel én is viseltetek édesanyám irányában. Nagyon fullasztó volt ezáltal elvonatkoztatni a saját tapasztalataimtól és nem párhuzamot vonni eme két idősík okán.

„Amikor felidézek valamit, megőrzi pár pillanatra, vagy kissé hosszabb időre is, ha olyasmi, ami mély nyomot hagyott benne. Az emlékezete láthatatlan tintával írt könyv, lapozgatom, és közel tartom hozzá a lángot, hogy megjelenjen az írás. Anyám néha nem akarja. Olyankor kívülről nézem a könyvet, az elérhetetlenség rejtélyébe zárt lapokat. Látszólag semleges tartalmakat őriznek, amelyekről a betegség úgy döntött, hogy kimondhatatlansággal óvja meg őket.”

Összességében egy nagyon értékes regényt vehettem kézbe, amely sokszor fullasztóvá vált a számomra. Hogy mennyi a saját haragom és mennyi a történet okozta, azt most sem tudom megítélni, de az biztos, hogy az a bizonyos „anyaseb” sok ház átka, amely ugyan mindent elrejt, elnyel, de ha egy kíváncsi lélek beles ablakán, akkor titokra lelhet. Ezért olyan olvasóknak ajánlom ezt a kötetet, akik elég bátrak szembenézni egy család tragédiájával és, ki tudja, talán a saját emlékeire is rá lelhet.

„Ilyenek az emlékek is, könnyen elvesznek, ha valami megzavarja őket, mielőtt a raktárba kerülnének.”

Amennyiben úgy érzed, hogy kedvet kaptál a könyv olvasásához, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy