Gunnar Gunnarsson – Advent

„Hogy mi a kávé, csak az tudja, aki ivott már ilyen italt harmincfokos hidegben, a felföldön, hegyek és orkán erejű szelek között, egy föld alatti lyukban.” Nagyon szeretem az egyedi hangvételű, egyszerű történeteket. A hétköznapokból merítkező, talán egy eldugott falú mindennapjairól mesélőt vagy olyan személyekről szólót, akik nem tűnnek ki igazán semmivel sem társaik közül, mégis valamilyen szinten kiemelkednek. És szintén nagyon kedvelem Patat Bence műfordításait, mert a szerzők eredeti üzenetét átemelve a magyar nyelv csodálatos mondataiba olyan regényeket, ismeretterjesztő könyveket olvashatok általa, amelyektől úgy érzem, csak többé válok. Gunnar Gunnarsson (1889-1975)...

bővebben

Philip K. Dick – A kozmosz bábjai

“ – A régi város még mindig itt van. – Itt ám. Nem semmisült meg. Eltemették a felszín alá. Rárakódott valami réteg. Valamiféle sötét köd. Valamiféle illuzió. Azok idejöttek, és minden bevontak ezzel a fekete köddel. De az igazi város még ott van alatta. És vissza lehet hozni.” Minap kedves barátommal heves vitát folytattam egy közös emlékünk kapcsán. Meg voltam győzödve a saját forgatókönyvem igazáról az események láncolatát illetően, míg ő igyekezett engem cáfolni. Agyamban élénk emlékképek vonultak fel, amelyek tovább erősítették a hitemet és bizalmamat saját memóriámban, egészen addig, amíg vitapartnerem cáfolhatatlan bizonyítékkal nem állt elő, amely logikailag és empirikusan...

bővebben

Mijamoto Muszasi – Az öt elem könyve

„Bármit próbálsz is ki életedben először, az kezdetben nehézség elé fog állítani.” Számos olyan alkalomra vissza tudok emlékezni, amikor rácsodálkoztak idegenek, hogy nő létemre miért olvasok letűnt korok háborús stratégiáiról, mint például Szun-ce: A háború művészete című kötete, ráadásul olykor a XXI. századra már igencsak elavult szövegekről van szó. Alapvetően vallom, hogy ezek az írások sok esetben megállják a helyüket korunkban is, ám nem feltétlen, mint a harchoz adott „útmutató”, hanem mint inkább az erényen és őszinteségen alapuló, az igaz ember valódi útját részletesen bemutató írások. Számomra a háború egy bizonyos szegmense mindig is életem része volt és most is...

bővebben

Louisa May Alcott – Kisasszonyok

„– […] soha ne add fel, soha ne hidd, hogy nem vagy képes úrrá lenni a hibádon!” Mit ne mondjak, igencsak ritkán veszek kézbe „rizsporosnak” csúfolt történeteket, mert bár tisztelem az erényt és a tartást, de az akkori idők modorosságától a hideg futkos a hátamon. Talán kissé durvaságként hathat a véleményem, de a látszólagos udvariasság és ármánykodás számomra csak fénytelen manír, amely mulattatna ugyan, ha kedvem engedné, de úgy hiszem, hogy az egyenes beszéd, a feszes tartás és egy kedves mosoly sokkal hatásosabb és célratörőbb mindennél. A mostani olvasmányom korban az amerikai polgárháború időszakára vezethető vissza, amely már távolabb áll a korábban már említett szigorú...

bővebben

Philip K. Dick – A tökéletes fegyver

“- Hibát követek el, amikor sajnálom magam? Amikor harcolok a városházával? Amikor szovjet hivatalnokokkal beszélek kávészünetben? – Várt; nem történt semmi. - Amikor azt hiszem, hogy azoknak, akik állítólag gyilkoló, csonkító, romboló gépeket csinálnak, kéne annyi erkölcsi integritásuknak lenni, hogy tényleg gyilkoló, csonkító és romboló gépeket csináljanak, ne csak bonyolult ürügyeket, amiből végül olyan semmik, olyan dekadens újdonságok sülnek ki, mint te?” Mennyire képes integrálni vagy megosztani a társadalmat, illetve legitimálni a hatalmat egy valós vagy mesterségesen kreált külső fenyegetés? Falkaszellem vagy önvédelmi mechanizmus? Érdekében állhat-e valaha is a vezető...

bővebben

Stefan Zweig – Sakknovella

„[…] bármilyen anyagtalan a gondolat, szüksége van valamilyen támpontra, különben csak önmaga körül kering.” Mindig is nagy érdeklődéssel tekintettem azon lelkek felé, akik valamilyen módon rabjaivá váltak egy-egy „játéknak”. Sok esetben a kártyajátékok megszállottairól olvashattam, vagy hallottam éppen, akik sokszor saját vagyonukat is kockára tették a nyerés érdekében. Ugyan köztudott, hogy a játékszenvedély egy igencsak sajátos betegség, mégis kevésbé vesszük komolyan és sokszor túl későn figyelünk fel, az adott személynél megmutatkozó tünetekre. Persze a világ tekintetében elenyésző ez a szám, mégis egy adott nemzetre lebontva már igencsak nagy százalékban találunk ilyen...

bővebben

Edgar Allan Poe – A fekete macska

“S épp ebben a szobában állt, a nyugati falnál, egy óriási ében óramű. Ingája tompa, súlyos, a percmutató megtette az utat a számlap körül, és ha az órát kellett jelezni, oly hang tört elő a gépezet érctüdejéből, amely tiszta volt, hangos és mély, és különösen zenei, de olyan meghökkentő hanggal és hangsúllyal, hogy az orkesztra zenészei minden órafordulásnál pár pillanatnyi szünetet kényszerültek tartani produkciójukban, e hangra fülelve; s így a keringőknek is be kellett szüntetni a forgásukat; s az egész vidám társaságon rövid zavar szállt át; s amíg az óra harangja kongott, meg lehetett figyelni, hogy a legvadabb tobzódó is elsápad, s a legvénebbek s legnyugodtabbak homlokukhoz...

bővebben

H. G. Wells – Dr. Moreau szigete

„A fájdalom nem más, mint beépített orvosi tanácsadónk, amely figyelmeztet és ösztönöz.” Azt szokták mondani, hogy két féle olvasó létezik: az egyik szereti a klasszikus irodalmat, a másik ódzkodik tőle. Szerintem én valahol a kettő között helyezkedem el, mert bár a könyvtáram szép számban gyarapodott - az elmúlt évekre visszatekintve - ilyen típusú könyvekkel, mégis úgy gondolom, hogy sokkal kevesebbet veszek kézbe, mint szeretném. Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig az aggódás. Talán hétköznapi dilemmával küzdök és jó érzés lenne, ha mások megerősítenének abban, miszerint szorongásom alapja nem is olyan ritka. Feszengek minden alkalommal, hogy vajon mennyire leszek...

bővebben

Philip K. Dick – A jövő orvosa

“Ahogy visszafelé hajtottak Stenog házához, Parsosn a csillogó szemű férfiakat és nőket nézte az utcán. Erős orrok ás állak. Makulátlan bőr. Impozáns férfiak és telt keblű nők szép faja, mind fiatalságuk teljében. Nevetve élik az életüket a remek városukban. Egy ízben megpillantott egy férfit meg egy nőt egy keskeny rámpán, két tornyot összekapcsoló csillogó fémszálon. Egyik sem volt idősebb húsznál. Kézen fogva iparkodtak, beszélgettek és mosolyogtak. A lány arca kicsi és éles volt, karja karcsú, apró lábfejét szandálba dugta. Meleg arca tele élettel és boldogsággal. És egészséggel. Pedig ez a társadalom a halálra épül. A halál a mindennapi életük része. Emberek haltak meg, és senkit nem...

bővebben

Margaret Atwood – Pénelopeia

„Istenek, jósok, váltsátok meg éltem, Hogy az ifjú dalia feleségül kérjen! De nem jön a dalia, rám sosem talál, A sorsom robot, a végzetem halál.” Nőként nőkről olvasni, mindig igen kockázatos vállalkozás. Bár mondhatnám, hogy sorstársi nézetből könnyen belehelyezkedhetünk egy adott személy szerepkörébe, de az eltérő korokban élt elődeink tekintetében ez sajnos alapvetően elenyésző mértékben fordul elő. A fikciók világában, amikor egymás hegyén-hátán íródnak a különböző rendkívüli képességű hölgyekről szóló, világmegváltó(mentő) regények, szintén nehéz azonosulni az adott karakterrel. Mi halandók, talán érzünk vágyat a különlegességre, de azt, hogy mennyire...

bővebben

« Régebbi bejegyzések