„[…] bármilyen anyagtalan a gondolat, szüksége van valamilyen támpontra, különben csak önmaga körül kering.”

Mindig is nagy érdeklődéssel tekintettem azon lelkek felé, akik valamilyen módon rabjaivá váltak egy-egy „játéknak”. Sok esetben a kártyajátékok megszállottairól olvashattam, vagy hallottam éppen, akik sokszor saját vagyonukat is kockára tették a nyerés érdekében. Ugyan köztudott, hogy a játékszenvedély egy igencsak sajátos betegség, mégis kevésbé vesszük komolyan és sokszor túl későn figyelünk fel, az adott személynél megmutatkozó tünetekre. Persze a világ tekintetében elenyésző ez a szám, mégis egy adott nemzetre lebontva már igencsak nagy százalékban találunk ilyen szenvedélybeteg embereket. Demetrovics Zsolt (ELTE Addiktológiai Tanszéki Szakcsoport) a következőképpen ír róla: „A szerencsejáték és a kóros játékszenvedély jelensége alig tanulmányozott területnek számít Magyarországon. Nagyon kevés a rendelkezésre álló kutatási adat, s emellett a társadalom, illetve a szakpolitika érdeklődése is csekélynek mondható. A szerencsejáték sokkal inkább egyszerűen a piac egy szeleteként jelenik meg Magyarországon, mintsem egy lehetséges ártalmas magatartásként, mentális és viselkedési zavarként.” Forrás

Ezt azért gondoltam érdekességként megmutatni, hogy jól látható legyen, ennek a mentális betegségnek a feltérképezése igencsak előttünk áll, ám amikor egy ilyen jelenségről olvasok, akkor többnyire felmerül bennem a kíváncsiság, vajon a környezetemben hány olyan lélek él, akiről nem is tudom, hogy ilyen komoly problémával küzd! Persze a mostani olvasmányomat nem a fent említettek miatt vettem kézbe, mégis szorosan köthető hozzá.

Stefan Zweig (1881.november 28. Bécs – 1942. február 23. Rio de Janeiro) osztrák származású író, műfordító, költő. A világirodalomban az egyik legkedveltebb osztrák szerző, aki először az egyetemi évek alatt versek írásával kezdte írói pályafutását, majd később, 1901-ben jelent meg Ezüstös húrok című kötete, amelynek költeményein elsősorban a francia szimbolizmus hatása érződött. 1904-ben jelent meg első novellás kötete, Erika Ewald szerelme címmel.

Stefan Zweig – Sakknovella című könyve számos kiadást megélt már kis hazánkban, az én polcomon csücsülő példányt 2015-ben a Helikon Kiadó sajátos sorozatán belül, Helikon Zsebkönyvek 19. sorszámmal került kiadásra. A borító hozza a már oly megszokott és elvárt formát, amelyen jelen esetben egy kifinomult árnyjáték, sziluett látható. Jelen esetben is elmondható, hogy Szabó Levente borítóterve remek választásnak bizonyult, elvégre hűen tükrözi a belső tartalmat.

De miről is szól ez az alig 98 oldalas kiadvány? Mint sejthető a címből, a sakk világát veszi górcső alá egy igazán sajátos formában.

A Sakknovella sokkalta több egy átlagos kisregénynél, hiszen a sakk központi tematikája mellett egy igencsak gazdag háttértörténetet tár az olvasója elé. A novella főszereplóje Dr. B. egy lecsúszott, koholt vádakkal illetett ügyvéd, aki a Gestapo börtönében, egy elcsent könyvből tanulja meg a sakkjáték stratégiáját. A már őrületekig hajszolt játékszenvedély a túlélés zálogaként segíti át a férfit egy új élet reménye felé.

Egy hajó lassan halad úticélja felé. Fedélzetén utazik a híres sakkmester, Czentovic, akit eleddig senki sem tudott legyőzni. Eme két különleges lélek játszmájáról mesél a mostani történet. Vajon mi a tét valójában és tényleg fekete és fehér az élet?

„A sakk érdekessége éppen abban rejlik, hogy két különböző agyban különbözőképpen alakul ki a játszma menete, s hogy ebben a helyzetben, a fekete nem ismerheti előre a fehér szándékait, de kikövetkeztetheti és keresztezheti.”

Őszintén szólva nagyon kellemesen csalódtam, amikor a kötet végére értem, hiszen valahogy nem erre a tartalomra számítottam. Maga a történet zseniálisan van megkomponálva, elvégre minden részlete visszatükrözi a történelmünket és az emberi pszichózis gyengeségeit is, sőt még a II.Világháború elemei is visszakacsintanak bizonyos szinten.

„Senki, de senki nem tudja elmondani, nem tudja lemérni, nem tudja elmagyarázni embertársának, de még önmagának sem, milyen lassan telik az idő a tétlenségben, az időtlenségben.”

Összességében egy nagyon energikus és izgalmasan megálmodott történetet olvashattam, amely elérte, hogy a szerző további alkotásai felé is nyitottabban álljak. Kíváncsivá tett, hogy ha egy ekkora terjedelemben képes lenyűgözni, akkor vajon egy nagyobb lélegzetvételű kötetével mit érhet el bennem. Izgalmas időszak vár rám úgy érzem és remélem, hogy egy új kedvenc írót köszönthetek gazdag palettámon.

Mivel ez a kötet a klasszikus irodalom egyik ikonikus darabja, így úgy gondolom, hogy nemtől és kortól függetlenül érdemes kézbe venni. Hamar kiolvasható, mégis az olvasási élmény hosszú időre maradandó élményt hagy hátra olvasójában.

Amennyiben még nem olvastad a könyvet és szívesen elmerülnél benne, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy