„Egy fecske nem tavasz,
Egy fűszál nem mező,
Egy vízcsepp nem patak,
Egy sír nem temető.”

Valószínű, ahogy egyre több novellás kötetet veszek kézbe, úgy tágítom a lelkemet is ezekhez a típusú írásokhoz. Rövid, tömör történetekhez eddig ritkán volt kedvem, de az idegenkedésem mind inkább a kötet végső értékelésének dilemmájához vezethető vissza. Nehéz olyan művet találni, amelyben a novellák egységesen tetszettek volna és a könyv mondanivalóját is értékelni vágyva, nem hagyni, hogy egy-egy kevésbé jól sikerült írás elvegye a gyűjtemény együttes fényét, értékét. Persze nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki, feltételezem, hogy hasonló gondolatokat fogalmaz meg, amikor egy ilyen kollekció kerül kezeibe. Ezúttal Dobray Sarolta – Közel című könyvére esett a választásom, amely meglepő módon megcáfolta a fent leírtakat.

„(…) a gonoszság nem egy cselekedet, nem a hasba rúgás, nem a hazugság, hanem egy ember létezésének bonyolult, sötét szövete, amibe úgy képes belefogni gyanútlan áldozatát, mint pók a hálójába a legyet. Először csak fityeg a légy, sőt örömmel, büszkén fityeg. Új, stabil magaslatokból csodálkozik rá a világra – alant. Elmenni nem bír, röpülni minek. Aztán az idők során ott, a stabil magaslatokban, légy jellegét elveszítve kicsike galacsinná szöttyed össze.”

A szerző kötete számomra nemcsak szerelmi történet volt, hanem inkább életképek füzére, amely mindarról mesél, hogy mennyire múlandó minden. A novellák apró részletekben ragadják meg az emberi kapcsolatok törékenységét, és közben komoly társadalmi kérdéseket is feszegetnek: hogyan élhetünk önazonosan, titkok nélkül, mennyi bátorság kell ahhoz, hogy a saját utunkat járjuk. Vajon idős korunkra képesek leszünk az öngondoskodásra vagy hagynunk kell, hogy idegen kezek érintsék egy élet munkáját?

„Írni kéne megint, de nem tudsz, a fejedben csak a gondolatok visszhangos hiánya, mi van, ha soha többé nem tudsz írni, ha soha többé nem tudsz mondani semmit, ami jelent valamit? Súlytalan vagy, haszontalan üres lap, a szél bármikor kedvére felkaphat, és messzire rúghat.”

Kedvenc novellák a könyvből: Három nő, Repedések a falon, 0,92 kilogramm.

Összességében egy nagyon erős stílusú és hangulatú könyvet vehettem kézbe. Olvasás közben gyakran éreztem, hogy nemcsak a szereplők múltjáról van szó, hanem a mi jelenünkről is. A könyv fájdalmasan őszinte és emlékeztett arra, hogy minden pillanat véges, éppen ezért becsülni kell, ami itt és most van.

„(…) amit az ember nem a másik miatt csinál, hanem mindenki más miatt, az egyszerre ocsmány és csodaszép világ miatt. Hogy ne lógjon ki a sorból. Hogy tartozzon valahová.”

Ha te sem rajongsz a novellás könyvekért, hidd el, megértem, ugyanakkor ezt a kötetet mindenképpen ajánlom figyelmedbe. Hozzád fog tenni, miközben megérted, hogy mennyire különleges vagy az itt és mostban.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, akkor nem kell mást tenned, mint az Open Books weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy