„– A folyók szeszélyesek és lelkük van […].”

Valahogy az az érzésem a mostani sztorival kapcsolatban, hogy bizony egész végig az orromnál fogva vezetett. Ugyanis én gyanútlanul egy nyári élményekről mesélő történetre számítottam, ahol hét írópalánta és egy neves írónő megmutatják számomra (naiv olvasónak), hogy mi a titka egy igazán különleges regénynek. Végül is az elvárásomat felülírta és talán át is ugorta a maga szemtelenségében, de ez más kérdés. Tagadhatatlanul átvert és a végére volt képe magamra hagyni a gondolataim szélviharában. De, ahogy nincs tökéletes történet, úgy nincs teljesen tiszta lelkű olvasó sem. Hogy, akkor mégis mit kaptam? Mindjárt elmesélem…

Tolnai Panka szerző neve nekem már az első perctől fogva ismerősen csengett, de abban biztos voltam, hogy még nem olvastam semmit tollából. Éltem a moly adatbázisával és rájöttem (én balga), hogy az Elzárkózás című disztópikus regényét már pár éve a polcomra tettem, csak jó szokásomhoz híven még nem vettem kézbe. Ezzel megnyugodtam, hogy már nem kezdő íróval van dolgom és mivel jelenlegi kötete a Merítés-díj ifjúsági zsűri listáján szerepel, egyértelműen olvasnom kellett. Miért fontos, hogy első könyves-e az adott alkotó? Az esetemben azért, mert így már akaratlanul is vannak elvárásaim a jelen kötettel szemben, még úgy is, hogy fogalmam sincs, hogy az adott író nekem ír-e, egyáltalán milyen stílus képvisel. Furcsa, nem igaz? Ilyen vagyok, felvállalom. Az Írótábor 2025 nyarának egyik újdonságaként jelent meg a Kolibri Kiadó #POV sajátos sorozatán belül. Ebből a kiadói sorozatból már olvastam könyvet, ami egyedi hangvételűnek és igencsak megosztónak számított, de én, ettől függetlenül vagy pont ezért, kedveltem. Itt is felmerült bennem az az érzés, hogy valami extrával lesz dolgom, de arra, hogy ekkora sokkot kapjak a regény végére, nem számítottam.

„Az írók mindig furcsák egy kicsit, és mindenkinek megvan a maga kattanása már akkor is, amikor csak a szárnyait próbálgatja.”

Ahogy a cím is felfedi, ennek a regénynek a fő helyszíne egy írótábor, amelyet egy aktuálisan hype-olt írónő szervez. Hét kamasz kap lehetőséget arra, hogy egy héten keresztül tanuljon a jelenleg legnépszerűbb írónőtől és kibontakoztathassa mindazt, ami benne rejtekezik. A fialatok nem is különbözhetnének jobban egymástól, hiszen sem személyiségjegyek, sem egzisztencia terén nem hasonlítanak egymásra. Összesen csak a szervező iránti rajongás, és az írás istene felé való áldozás közös bennük, legalábbis a kezdetben. De mitől is lehet jó egy tábor? Természetesen attól, hogy a tematika figyelembe vételével számos feladatot kell elvégezni egyénileg és csoportosan is, de mindemellett mindenkinek jut szabadidő barátkozásra, elmélyülésre, vagy ami éppen eszébe jut ez alatt a pár nap alatt.

„[…] merthogy véleményem szerint csakis az tud jól írni, aki képes beleképzelni magát egy másik élőlény bőrébe, legyen az anyuka, nagypapa vagy egy béka, aki már négy napja nem tudott elfogni egyetlen legyet sem.”

Ahogy várni lehet, a srácok többször beszólogatnak egymásnak, sőt néhol kezdenek kialakulni a szokásos klikkek, annyi eltéréssel, hogy az öt lányból és két fiúból álló társaság igencsak messze áll attól, hogy mélyebb érzelmeket, kapcsolatokat tudjon kialakítani. Vagy mégsem? Vajon mire elég egy hét, ha egyénileg mindenki magával van elfoglalva? Arról nem is beszélve, hogy a telefonok hamar elkobzásra kerülnek és tényleg csak a befele figyelés, a természet és az egymásra való koncentrálás marad. Zsé, Szofi, Saci, Réka, Bogi, Peti és Dániel sokat fejlődik ezekben a napokban, de, hogy ki hogyan éli meg a tábort és egymást, azt meghagyom mindenkinek, hogy felfedezze.

„[…] ritka volt ugyanis, hogy bárki döntésképes emberekként kezelje a tizenhét éveseket. A legtöbben úgy tekintettek a gyerekekre, akik egy éven belül szavazójogot kaptak, mint az időzített bombákra. Kétségtelen, hogy tomboltak bennük a hormonok meg a kételyek, de ettől függetlenül nem esett jól nekik, hogy egy féléves kölyökkutya értelmi szintjére helyezte őket a tanárok zöme csak azért, mert az illető nem bízott a saját módszerében és a ráhatásában.”

Érdekes módon azt hittem, hogy nekem ez a regény nem fog igazán újdonságot nyújtani. No, félre ne értsen senki, nem vagyok én író, hiába szeretek írni, mégis arra gondoltam, hogy ez egy egyszerű történet lesz. De tévedtem és ennek igazán örülök, itt bevallom őszintén. Ugyanis a feladatok nagyon frappánsak voltak, a srácok igazi egyéniségek, mégis mindenki hibázott, csetlett-botlott, ugyanakkor majdnem mindenkinek sikerült fejlődnie jellemileg és írás technikailag is. Nyilván nagyon jól össze lettek válogatva, kicsit eszembe is juttatták azokat a reality show-kat, amelyek a tévében mentek, akár mennek most is, gondolok itt a Való Világra vagy a Big Brother-re, hogy csak a híresebbeket említsem. Ott is az a lényeg, hogy minél eltérőbb személyiségű egyedeket rakjanak össze zárt térségbe, hogy mit váltanak ki egymásból a különböző helyzeteket megélve. Persze egy regényben másképpen éli meg az olvasó ezt a fenti szerkezeti vázlatot, de nagyjából így tudom behatárolni a regény ötletét. Egyébként teszem hozzá, hogy nem volt rossz ötlet a szerzőtől, mert bár a tévé engem nem köt le, de könyvben nyitott voltam ennek befogadására.

„A valóság írja a legjobb történeteket, nekünk pedig csak ki kell színeznünk őket.”

Visszatérve a történetre, megfogónak találtam a szereplőket, a köztük kialakult feszültséget, később barátságokat és a zárórész csattanóját is. Bár itt meg kell jegyeznem, hogy maradéktalanul nem vagyok elégedett. Nekem sok volt és talán kissé bele lett megint erőltetve egy LMBTQ mellékszál, amely jelen esetben nem tett hozzá a történethez, bár értettem, hogy a konfliktus egy része hogyan vonzza be ezt a vonalat, ugyanakkor nem tartom helyénvalónak, hogy minden történetben jelen kell lennie. Írom ezt úgy, hogy alapvetően kedvelem ezt az irányzatot és szoktam ilyen jellegű írásokat is kézbe venni.

„Ha nem lennének normák, bűntudat sem létezne, hiszen mindenki úgy cselekedne, amit az adott egyén jónak lát, csak a társadalom ezt nem engedi meg. Ez nem feltétlenül baj, különben káosz alakulna ki, és az egyértelműen a pusztuláshoz vezetne, főleg ilyen technológiai fejlettségi szinten.”

Összességében egy nagyon sokrétű regényt olvashattam, amely egyedi a maga nemében. Történet a történetben, érzelem és irodalom a legérdekesebb oldalról megközelítve. Üde, élettel teli karakterekkel és egy meglepetést okozó dramaturgiával.

Azt hiszem, hogy nem csak fiataloknak ajánlom ezt a könyvet, hanem mindenkinek, aki szeret írni és olvasni egyaránt. Sok érdekességet tartalmaz, függetlenül attól, milyen apróságok zavartak és azt hittel állítom, hogy rengeteg munkája van benne mind az írónőnek, mind a kiadónak egyaránt. Számomra üde, érdekes olvasmányként vonul be az emlékezetembe.

„A gyerek- és fiatalkorban szerzett rossz élmények nagy szerepet játszanak abban, hogy az illető hogyan alakítja ki később az életét és a kapcsolatait.”

Amennyiben úgy döntesz, hogy adsz egy esélyt a regénynek, akkor nem kell mást tenned, mint a Kolibri Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy