„[…] a gyermek bántalmazása mindkét szülő felelőssége – az a fél éppúgy felelős, aki hagyja, mint aki elköveti.”

Hogy őszinte legyek, nem ez az első és nem is az utolsó olyan könyv, amely a gyermekkor árnyékos oldaláról beszéli el különböző szempontokra építve üzenetét. Manapság kis hazánkban is egyre többször kerülnek terítékre a közéleti szereplők vagy éppen komoly posztokat betöltő hivatali személyek ellen folyó nyomozások fiatalkorúak bántalmazásának kapcsán, ám a legtöbb esetben, amíg friss a hír, felháborodást kelt, majd szép lassan feledésbe merül. Pedig ezek a személyek számos gyermeknek okoztak és okoznak olyan mély traumákat, amelyek kihatással lesznek felnőttkori életükre is, már persze, ha megérik azt a kort, teszem hozzá. Még mindig úgy érzékelem, hogy nincs elég komolyan véve az erőszak ténye, különösen a családon belül elkövetett bűnöket tekintve. A rendőség jelenlegi sokkoló hozzáállása sem segít, hiszen a „majd ha vér folyik” gyakorlattal csupán megágyaznak azon elkövetőknek, akik visszaélnek még fejlődő lelkek ártatlanságával. Persze manapság szülni kell, sőt „kötelesség”, csupán azt felejtjük el, hogy ennek a kampánynak van egy óriási hiányossága. Egy hibakód, amelyet valamiért nem akarnak észrevenni, illetve jobb szemet hunyni felette; ez pedig nem más, mint a felelősség azért a gyermekért, akit kedvezőbb adók, CSOK és egyéb aktuális kedvezmények céljából hozunk a világra. És milyen érdekes, hogy míg az örökbefogadó szülő jelölteknek komoly oktatásnak és számos egyéb kritériumnak meg kell felelniük, addig az átlag polgár úgy szüli világra utódait, ahogy „jól esik” vagy „nem szégyelli” éppen. Pedig a gyermekvállalás hordoz magában a társadalmi elvárás és anyai púderes sztorikon kívül sok olyan tényt és lemondást, amelyről elfelejtenek „szólni” a követelők.  Nos, mielőtt bárki felháborodik, nem politizálásként írom a mostani sorokat, de ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, hogy mennyire is fontosak ezek a könyvek. Elvégre mindenki születik valahová, „kap” egy családot – legyen az saját, örökbefogadó vagy kirendelt – és az ott megélt tapasztalatok összességével indul el mindenki a maga életútján. Ebben a puttonyban vannak jó, szívmelengető és bizony könnyáztatta események leképződései és sajnos nagyon sok esetben rettegések, fájdalmak, traumák is. Ezek összességével kell élni az életet és remélni, hogy egyeseknek inkább a jobb jutott osztályrészül.

„A fejlődési traumát átélt gyerekekre jellemző lehet a mindent átható önszabályozási zavar, súlyos nehézségek a figyelem és koncentráció területén, valamint komoly problémák az önmagukkal és másokkal való kapcsolódásban. Érzésviláguk, hangulati életük nagyon szélsőséges és változékony, egyik pillanatról a másikra csaphat át dührohamból tompultságba, nincsenek megfelelő eszközeik az önnyugtatásra, sokszor nem tudják megfogalmazni az érzéseiket, olyan, mintha nem is ők élnék át azokat. Alvászavar, ürítésszabályozási zavarok, fájdalomszindrómák, észlelési túlérzékenység jelentkezhetnek. Komoly energiát kell fordítaniuk érzelmeik és viselkedésük kontrollálására, emiatt kevésbé tudnak koncentrálni teljesítményhelyzetekben, ami gyengébb eredményekhez vezethet, valamint, nehézségeik lehetnek a szövegértésben, a finommotoros koordinációban. Negatív énképük és bizalomhiányuk miatt nehezen vagy nem szokványos módon kapcsolódnak kortársaikhoz. A felnőttekkel való kapcsolódás is nehezített, reagálhatnak egy-egy személyhez való túlzott ragaszkodással, vagy épp válogatás nélkül bármilyen felnőttet elfogadnak.”

Hoffmann Kata – Megsebzett gyermekkor című pszichológiai kiadványában arra keresi a választ, hogy a családon belül elkövetett erőszak eltérő formái milyen kihatással vannak egy felnőtt életére és milyen rekonvaleszcencia (terápiás) formákból választhatnak a segítséget kérő károsultak. A kötet 2024-ben jelent meg a Kulcslyuk Kiadónál.

„Magyarországon (a nemzetközi kutatási eredményekkel összhangban) a gyermekvédelmi rendszer tudomására jutott gyermekbántalmazási esetek döntő többségében a gyerekeket a családjukon belül érte erőszak. A fizikai bántalmazások 89%-a, a szexuális visszaélések 80%-a családon belül történt.”

A könyv négy fő fejezetre bontja ezt a könnyednek nem mondható tematikát, amelyek több oldalról mutatják be mind az áldozat, mind az elkövető sémáit, a bántalmazás kialakulásának valószínűségét, mindezt kutatásokkal alátámasztott tényekkel. Mindezeken felül a szerző pacienseinek kiragadott, de mindig szorosan az adott témakört segítő sérelmeit, gondolatait egy bizonyos megerősítésként beágyazva olvashatja mindenki. A négy rész a következő:

1. Boldog gyerek – Egészséges fejlődés feltételei
2. Az ártalmas gyermekkori élmények
3. A magyar valóság
4. Ártalmas gyermekkori élményeink hatása a következő generációra, a trauma továbbörökítése

Ezeken felül előszó, felhasznált irodalom és egy külön fejezetben olyan szervezetek gyűjteménye található, amelyek az érintetteknek nagy segítséget nyújthatnak.

„A jól működő családban megfigyelhető egészséges, mélyülő intimitással szemben a rosszul működő családokban az intimitás szükséglete megjelenik a családtagokban, de annak megélése tiltott, lehetetlen, valódi intimitás helyett gyakran torz formában mutatkozik meg (például alkoholizmus, szexuális bántalmazás, promiszkuitás).”

Számomra két döbbenetes élményt okozott eme kötet olvasása. Az egyik egy teszt tulajdonképpen, az ACE (Adverse Childhood Experience), – akár hívhatjuk „ártalmas gyermekkori tapasztalok” néven is -, amelynek pontszáma (igen vagy nem válaszokból adódik össze) alapján levonhattam a magam konzekvenciáját. Az öt vagy magasabb pontszámot elért olvasóknak üzenem, hogy keressenek fel egy szakembert abban az esetben, ha még nem tették meg. Hogy én hány pontot értem el? Nos, nem tagadom, hatot. Ebből már mindenki sejtheti, hogy milyen puttonnyal is közlekedek a világban, ám a könyv megítélésben ez vajmi keveset befolyásolt. Csupán arra volt jó, hogy megerősített hitemben, nekem ugyan úgy sok feladatom van „gyógyítani a belső gyermeki énemet”, feldolgozni a magam traumáit, mint azon személyek, akikről ez a mű mesél.

„Egy jól működő családra jellemző egészséges, őszinte bizalmi légkörrel szemben a rosszul működő családokban burkoltan vagy kifejezetten jelen van a bizalmatlanság.”

A második felismerésem pedig abban rejtekezett, ahogyan a szerző megírta ezt a könyvet. Rokonlélekként üdvözöltem, bár nem mindenben találtam meg az összhangot. Talán annyi hiányosságot hozhatok fel a tartalmat illetően, hogy egy idő után elsősorban a testi erőszak kerül fókuszba, de ettől függetlenül nagyon részletes és olvasmányos, viszonylag könnyen „fogyasztható”, ha szabad így fogalmaznom.

Összességében elégedett vagyok minden szempontból, mert számomra is tudott újdonságot nyújtani, pedig évek óta kutatom, olvasom, keresem azon alkotásokat, amelyek ebben a témakörben mozognak. Most igazán nagy szükségem is volt erre a műre, bár nem teljesen öncélúan vettem kézbe. A gyógyuláshoz ennek a könyvnek az olvasása önmagában nem elengedő, de nem is erre hivatott. Arra viszont mindenképpen jó, hogy elindítson a megfelelő szakember, csoportterápia, szervezet felé és többszöri kézbevétel után is mindig akad olyan tanács benne, amelyet megfogadva segít előre haladni.

Így mindenképpen azoknak ajánlom, akik szülők, elszenvedők és talán bűnbánó elkövetők. Mindenkinek tud érdekességekkel szolgálni, segítséget nyújtani, de még egyszer hangsúlyozom, hogy az önmunka csak ezzel veszi kezdetét.

„Pedig szomorú tény, de gyermekeinket nem az idegenektől kell félteni, ők a bántalmazások csupán 5-10 %-áért felelősek. 75 %-ban a szülők bántalmazzák a gyermekeket, 10-15 %-ban egyéb rokonok. A károsodást azonban nem pusztán a bántalmazás aktusa okozza, hanem a társuló családi problémák, diszfunkciók, illetve a kötődési kapcsolat súlyos elégtelensége.”

Amennyiben úgy érzed, hogy felkeltettem az érdeklődésed, nem kell mást tenned, mint a Kulcslyuk Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy