„De attól tartok, hogy az egyenlőség csak délibáb a demokráciában. Még Nyugaton is az, szörnyű egyenlőtlenségeket látunk a származás, a társadalmi osztály, a vagyon, a vallás területén.”

Ez a könyv borzalmas és gyönyörű is mindenekfelett. Már sejthettem volna, hogy nem lesz könnyű olvasásban részem, elvégre Mohamed Mbougar Sarr író már pár hónapja megtépázta egyszer a lelkemet Az emberek legtitkosabb emlékezete című művével. Akkor egy ismeretlen író és könyve kapcsán nyomoztam egy olyan személy szemszögén keresztül, aki esendőségében tárta fel az írás legszentebb istensége előtt lelkemet, most pedig megméretettem a hamis erkölcs gennyedző bugyraiban, ahol bűnösök büntettek az emberi mivolt tagadásával. A vallást felhasználva öltek és pusztítottak minden olyan rétegben, ahol nem a hétköznapi szeretet irányította a szíveket. Ez a történet a tolerancia határairól mesél és egy különleges szemléletű férfi útkeresését ismerhetjük meg.

„Gyakran elgondolkoztam azon, hogy az idegen nyelvű, különösen a francia irodalom oktatása jó ötlet-e az egyetemeinken. Már a saját íróink iránt is nehéz felkeltenünk a hallgatóink érdeklődését, holott ők a mi társadalmunkról, annak vágyairól, szorongásairól, természetéről beszélnek. Hát még átadni nekik egy másik ország irodalma iránti rajongást, miközben annak nyelvezete még a legtöbb francia számára is olvashatatlan… Még a holtakat is könnyebb lenne feltámadásra tanítani.”

Az Ugyanolyan emberek című regény 2024-ben jelent meg a Park Kiadó gondozásában. A kötet nagyon fontos témákat boncolgat, ilyen például a vallás nevében elkövetett bűnök jogossága, az álerkölcs agresszivitása, egy emberi identitásának megítélése és legfőképpen a társadalom romlottságának megvizsgálása.

Nagyon kényes tematikákat kutatunk és sokszor az utolsó pillanatig remélünk, míg aztán már csak a néma döbbenet és a könnyek folyója sodorja el fájdalmunkat.

„Semmi jelentősége, hogy elítéllek-e vagy sem. Az a lényeg, hogy te mit gondolsz magadról.”

Adott egy fiatal irodalom professzor, aki egy szenegáli egyetemen tanít a hétköznapokban. Élete minden percét saját útjának keresésével tölti, bár eleinte csak az éjszaka sötétjében egy helyi pillangó társaságában tudja megélni vágyait, ki nem mondott gondolatait. Az egyik ilyen éjjelen egy videó kerül elő az internet sötét bugyraiból, amely végül elindítja egy olyan úton szereplőinket, ahonnan nincs visszatérés, még ha akarnának sem.

A regény éles képet fest egy elnyomó totalitárius politikát folytató szenegáli nép ítélőszékéről, ahol a vallást gyakorló emberek téves, évszázadokra elmaradt gondolkodása okán, gyilkosokká válnak csupán azért, mert gyűlölni könnyebb, mint megérteni. Jelen esetben a legnagyobb szégyen, ha gór-jigén (meleg) vagy, akárcsak pletyka szintjén is.

„Ez a pletyka: amikor a titok megreked a felfedése illúziójában.”

Ha nagyon őszinte akarok lenni önmagammal szemben, akkor már a könyv elején sejteni véltem, hogy ennek az olvasásnak nem lesz jó vége. Sokáig méltatlankodtam, hogy lehetnek ennyire elvakultak és fanatikusok emberek, de végül is nem újdonság, hogy ezekben az országokban – többek között Szenegál területén is – több száz éves lemaradásban élnek Európához képest. Mondjuk az utóbbi kontinens sem olyan régen érett meg a „felnőtt” gondolkodásra és eszmeiségre, de mivel ide születtem, én nagyon szerencsésnek érzem a helyzetemet, hogy elfogadó lehetek és vagyok is. Annyiszor láttam már, hogy a vallásra való utalással élve emberek lekorcsosulnak, és tulajdonképpen meghasadnak emberként élni. Az elfogadás, legyen az nemi, vallási, politikai vagy etnikai szempont, mindenkinek magánügye és ezt senkinek sincs joga elvenni és megbélyegezni másokat. Persze a tömeg, a valahová tartozás ereje hatalmas erőket tud megmozgatni és ennek köszönhetően a hovatartozás érzése okán képes kifordulni önmagából. Ez a regény erre a legjobb példa elsősorban.

„Ugyanez a hit igazolja az inkvizíciót, a betörést a magánéletbe. Hamarosan házakba is bemennek, hogy ellenőrizzék ki hívő és ki nem, ki imádkozik és ki nem, who is fucking who […] Az olyan hit, amely rátelepszik a magánéletre … How can I say? Pretends to rule a közéletet, az ilyen hit totalitáriussá válik. Ami épp a hit ellenkezője…”

Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy meddig lehet tűrni és elviselni ezt a poklot és mi kell ahhoz, hogy végre észhez térjenek az emberek, de sajnos választ nem lelhetek. A főszereplő lelkitusája, valamint emberségessége nagyon megindító volt a számomra. A kötet végére pedig megértettem, hogy ha egy ember önmagát le tudja győzni, ha felül tudja írni az ösztön szavát, akkor az a legnagyobb csoda, amit megtapasztalhat. Számomra ezért vált a regény nagyon fontossá, mert elérte, hogy a fájdalmamon keresztül is tiszteljem a főszereplőt és nem tudtam nem sírni érte.

„Gyakran kemények vagyunk az emberiséggel, az ostobaságával, a hibáival és a csúfságával szemben, de nincs másunk, csakis az emberség. Az az egyetlen igazi családunk, az egyetlen menedékünk a magány elől.”

Összességében egy nagyon megrázó és elgondolkodtató regényt vettem kézbe, amely a vallás és identitás kérdésköre mellett számos olyan témakörben mozog, amelyről még manapság sem szívesen veszünk tudomást vagy csak igen ritkán merünk nyíltan állást foglalni. Persze szomorúságot is érzek, hiszen hazánkban is egy elképesztő sötét hozzáállásnak hajtanak fejet, amely bár nem ennyire súlyos még, mint a regényben, de ki tudja, hogy mivé fajulhat a jövőben. Végtelenül megvetem ezt a fajta nézetet és bárkit, aki pártolja a kirekesztettséget és megbélyegzést.

Számomra a történet ereje a fő karakter esendőségében rejtekezik és egy döntésében, amely elemeiben változtatta meg a kötet mondanivalóját. Nagyon nagy tiszteletet éreztem irányában és csak remélni mertem, hogy fikciót olvastam. Pont ezért bárki kezébe belenyomnám, mert nagyon fontos, szinte tabunak számító tematikákról olvashatunk. Szükségesek ezek a kötetek, hogy gondolkodjunk, és ne hagyjuk, hogy az elvakultság erőszakot szüljön. Minden embernek elemi joga úgy élni, – ha nem árt vele másoknak – ahogy jónak véli.

„A legtöbb ember kívülről átvett elveket hangoztat olyan témákról, amelyek semmiben és semmire nem kötelezik. Következmények nélkül beszélnek. Ez teszi lehetővé, hogy büntetlenül mondogassák a világ összes ostobaságát, anélkül hogy egyáltalán tudatában lennének. Ez a legegyszerűbb. A legutolsó idióta is képes felületes véleményt mondani egy számára idegen témáról. Pedig magukról a dolgokról kellene beszélni, a dolgok lényegéről, az ismeretlen, veszélyes lényegről […].”

Remélem felkeltettem az érdeklődésed és adsz egy esélyt ennek a különleges regénynek. Amennyiben így van, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy