„Minden életkor a legkönnyebb és legkézenfekvőbb magyarázattal él.”

Nagyon szeretek olyan regényekről írni, amelyek egyszerű emberekről szólnak. Ahol az olvasó bárkinek a bőrébe is bújva, hitelesen átélheti az események adta következményeket, olyan érzelmi ábrázolással találkozhat, amely méltán azt tükrözi, hogy a hétköznapi életből merített mindennapokból kimetszett, éppen csak kicsit leporolt vagy éppen kifényezett gondolatokat adja át. Ezek a történetek nem akarnak másnak látszani, mint amilyenek valójában: könnyűek, mégis tragikusak, egyszerűek ám talán pont ezért felfoghatatlanok néha. Mert miről beszélünk tulajdonképpen? Jelen esetben José Saramago ragadott tollat valamikor – sokak szerint bár ne tette volna ebben az esetben – és mesélt kicsit egy bérház lakóinak életéről. Illetve bepillantást engedett egy-egy rövid életszakasz piszkos, talán nem éppen cicomás mindennapjaiba, ahol a kitartott fehérnép ugyanolyan jól elfért az erkölcsösnek mondható hölgyekkel, mint a laptulajdonos az, aktuális munkáját éppen elhagyó, „életmenekülttel”.

A Tetőablak pont ezért remek címválasztásnak bizonyult, elvégre fentről nézünk be, sőt, szinte illetlenül bámuljuk meg az aktuális emelet lakóit, reménykedve abba, hogy nekünk is jut némi „szaftos” pletykára való, amelyet egy kávé mellett majd tovább adhatunk annak, akit éppen érdekel. Hát nem remek?

„Ha valakinek van valamije, az még nem jelenti azt, hogy valóban az övé. Olyan valamit is lehet birtokolni, amit az ember nem igazán szeret. Azt mondhatja valaki igazán a magáénak, amit nemcsak birtokol, hanem aminek örülni is tud.”

Ebben a regényben van valami bájos szomorúság. Egy megfoghatatlan határozottság vagy éppen úgy is fogalmazhatnék, hogy erkölcsösen gerinctelen személyek kisded játékain keresztül szemlélhető a hétköznapi ember, semmitmondó élete. Olyan, mint egy berendezett színpad és csak a személyek cserélődnek. Hogy kopottas a szőnyeg? Kevés bútor, sok könyv vagy éppen egy nívósabbnak hitt lakást szemlélhetnénk szívesebben? Nem teljesen mindegy? A legtöbb házasság a végéhez közeledik vagy a halál közeledtével, vagy a két fél reményvesztett pillantásai tükrében. Néhol felsejlenek bölcsességek, hangzatos szavak, ritkábban valódi értékeket képviselő tettek, de igazából nincs mögöttük valódi szándék és, ebből kifolyólag, határozott lépések sem. Akad olyan férfi, akinek férfiassága a nemi betegségek gyűjteményén áll vagy bukik, miközben otthonát a gyűlölet tüzének lángjai melegítik. Találunk olyan asszonyt, akinek a mindennapjai egyhangúan telnek, ám az éjszakáinak verejtékéből adatik meg a nappalok lesajnáló nagyképűsége. Akad idős és néhol fiatalabb lélek is, aki megmutatja jobbik orcáját, bár, hogy valóban szebbik-e azt mindig az olvasó dönti el.

„– Micsoda kemény legény!
– Kemény? Nem. Higgye el, nagyon is gyönge vagyok. És gyöngeségem tudata arra késztet, hogy meneküljek minden kötöttségtől. Ha megadom magam, ha hagyom, hogy valaki behálózzon, elvesztem.
– Egészen addig a napig… Öreg vagyok már. Sokat tapasztaltam…
– Akárcsak én.
– De az én tapasztalatom mögött sok-sok év van…
– És mit mond a tapasztalata?
– Azt, hogy az életben sok kötöttség van, ahogy az imént mondta. És az ember bármennyit elvághat, mindig marad egy, amely végül erősebbnek bizonyul nálunk.”

Tudjátok, én amondó vagyok, hogy ha a szerzőnek ez a története a rosszabbik írásai közül került ki, akkor egy negatív véleményt sem fogok alkotni róla. Ugyanis ez a regény pont a maga pórias hangulatával adja kiválóságát. Aki hétköznapi embereket ilyen szinten papírra tud vetni, annak aranyba mártanám a kezeit. Igen, én elismerem, hogy nagyon beletalált a lelkem közepébe és alig várom, hogy legközelebb milyen élményt kapok általa. Hálás vagyok, mert a Typotex Szépirodalmi Könyvklub egy találkozóján ajánlotta egy tagunk és ilyenkor olyan kivételesen szerencsésnek érzem magam, hogy köztük lehetek és jegyzetelhetek. Sok ehhez hasonló élményt kérnék még, ha már az önzőségem is előtérbe keveredett.

Nektek pedig csak annyit írnék: olvassátok el ezt a regényt és meséljétek el, hogy milyen gondolatokat kaptatok általa, tőle!

„Az az érzésem, hogy az élet egy függöny mögött rejtőzik, és harsányan nevet az erőfeszítéseinken, amelyekkel meg akarjuk ismerni. Én pedig szeretném megismerni.”

Ezt a példányt könyvtárból kölcsönöztem ki, de szeretnék egy saját tulajdont is. Ha te is így gondolkodsz, akkor ajánlom figyelmedbe a Libri antikvár részlegét aktuálisan.

Írta: NiKy