„A hasonlítás az öröm tolvaja.”

Újabban azon elmélkedem, hogy milyen országban is élek tulajdonképpen. Némiképpen van fogalmam az eltérő társadalmi rétegek uralkodó trendjeiről, átlagban vett, vélt vagy valós politikai nézeteiről, de jómagam is burokban élek és nagyon megválogatom, hogy kit engedek be. Az is igaz, hogy emberekkel foglalkozom munkámat tekintve, mégsem vagyok kénytelen azt a „mételyt” beengedni, akiknek az utcán kénytelen vagyok elviselni otromba viselkedését vagy éppen nyomdafestéket nem tűrő beszédét. Persze ehhez már többnyire ki se kell mozdulnom sajnos, hiszen a Facebook ontja magából az álintelligencia iskoláját végzett fotelhuszárok aktuális aranyköpéseit. Nagyon elszomorít, hogy az emberek már hírből sem ismerik az udvariasságot, a figyelmességet, de a legtöbb esetben a helyesírással is megküzdeni képtelenek, illetve csak lennének, mivel erre sem veszik a fáradtságot. Bezzeg a másik megalázása annál nagyobb figyelmet kap, a nevetőfejű emoji-k bántó üzenetéről már nem is írok. Például nem tudok elmenni amellett, hogy miért is vicces olyan posztokat olvasni, ahol a családon belüli erőszak egy aktuális esetéről vagy egy pedofil hálózat üzemeltetésének törvényes kereteiről kapunk hírt. De ilyen jelölést kap mindenki, aki kikéri magának ezt a lenéző, sötét viselkedést és valószínű ez az írás is vonzza majd magához a „híveket”. Valahol kezdem megérteni Náray Tamás költözésének okát és sajnos be kell, hogy lássam, hogy sokkal több van a kissé gúnyos modor mögött, mint azt elsőre sejteni véltem. Nekem ez az első olvasásom a szerzőtől, de nagyon régóta hűségesen követem nyilatkozatait, mert rendkívül intelligens és művelt embernek gondolom. Természetesen nem vitatom el, hogy néhol erős a szóhasználata, tárgyilagosan ad képet véleményének és megkülönbözteti a felkapaszkodó kritikusok írásait a számára közelállók véleményétől. Néhol én is hallottam olyan kijelentéseket, amelyekre felhúztam a szemöldökömet, de ez a könyve rendre megmosolyogtatott és néhol sajnos nagyon elkeserített.

„Ma mindent lehet látni és tudni, vagy látni vélni és tudni vélni, a tudásillúzió pusztítóbb, mint a lépfene, és pontosan ezért lehet folyton valami más után vágyakozni, mint ami van, és állandóan elégedetlennek lenni azzal, ami van.
És megállás nélkül lehet foglalkozni mindennel, ami lényegtelen, vagy éppen a másik életével, azután fölötte pálcát törni, véleményezni, majd kritizálni és elítélni, végül pedig nyilvánosan megalázni.

A valóban lényeges dolgok helyett.”

A Szerintem című könyv 2025-ös megjelenés, amely talán a legszemélyesebb gondolatokat foglalja magában, amelyet a szerző megfogalmazott eddig bármelyik interjújában. Nem tartom magam egy nagy rajongást átérző embernek, de nagyon tudok tisztelni személyeket. Nehezen lehet nálam elérni ezt és nem adom „ingyen”, sokat kell foglalkoznom az adott személlyel, de azt gondolom, hogy jelen esetben le merem írni és fel merem vállalni, hogy nagyon tisztelem Náray Tamást. Nyilván nem ismerem személyesen – sajnos – csak egyszer volt szerencsém találkozni vele, de mindazonáltal számomra itt kezdődnek az alap emberi értékek.

„Az emberek persze gyakran összetévesztik az alkalmazkodást a megalkuvással, pedig a két fogalom között – szerintem – lényeges különbség van.
Míg az alkalmazkodás csaknem mindig megtartó erejű, addig a megalkuvás a legtöbb esetben romboló hatású.”

A könyv természetesen felváltva tartalmaz általánosságban vett közhelyeket és ezekhez fűzött személyes magyarázatokat. Nagyon tetszett, hogy semmit nem kényszerített rám, mégis tudtam azonosulni a leírtakkal és akadtak olyan témakörök is, amelyekhez ritkán szólok hozzá társaságban, mert az igazságérzetem a plafont veri, de másokban az idegesség is odáig ér, ha kinyilvánítom nem tetszésemet. Visszatérve az eredeti gondolatmenetemhez, bőven kaptam új szemléletet, amelynek köszönhetően magam is tovább mertem ötletelni, ezzel is egy-egy újabb irányt adva a jövőmnek. Igen, kreatív oldalról is nagyon motíváló egy-egy személy, hiszen a legtöbben inspiráljuk egymást jó esetben, bár az is igaz, hogy az esetek nagyrészében elsősorban a butaság ragad és csak másodsorban az értelem. Mint divattervező és szakember példaértékű, bármikor megvásárolnám ma is alkotásait és viselném is. Festményeiről nem tudok nyilatkozni, de feltett szándékom ezt a hiányosságomat mielőbb pótolni.

„A helyzetünk tudomásulvételéhez erő kell és önuralom. A képességeink felméréséhez önismeret, az adottságaink megismeréséhez nyitottság és tudás, a tehetségünk kibontakozásához és kamatoztatásához pedig kitartás és rengeteg munka, valamint minden nehezítő körülménynek az elviseléséhez mérhetetlen mennyiségű alázat, amelyre közben felépíthetjük az önértékelésünket és az önbecsülésünket.”

A politikai és társadalmi nézeteivel teljes mértékben egyet tudok érteni, tapasztalom én magam is – buboréktól függetlenül – és nagyon elkeserítőnek érzem. Az értelmes, gondolkodni tudó személyek rendre külföldre költöznek és csak kevesen maradunk hátra, akiknek még kedve és ereje van néhol felszólalni vagy tiltakozni a törvényes téboly ellen. Mindazonáltal hiszem, hogy egy általános elv működteti a világot; miszerint a rossz, nehéz idők kemény és szikár tartású, szorgalmas és tudásgyarapító embereket szülnek, míg a könnyed időszakból és a beleszületett jólétből gyenge lelkű és a kerülőutakat jól ismerő, „boltolást” előnyben részesítő személyek kerülnek ki. Tisztelet a kivételnek, mert szerencsére arra is akad bőven példa. Aki érti, érti, aki nem, nem.

„A divat mindig az őt körülvevő világra reflektál.

A könyv nem divat a modern világban, úgy, ahogy a modern világban nem divat az olvasottság és a műveltség sem. Többek között ezért is fogadják el azt, hogy a homokozót teleszaró kandúrokból kell vezért választani.”

Egy szó, mint száz, nem ragozom tovább, olvasd el, ha kedveled a szerző személyét, munkásságát, emberi értékeit, de ne vedd kézbe, ha fáj gondolkodni és csak a saját véleményedet akarod hallatni. Persze azzal sincs gond, csupán akkor nem neked szól eme könyv. És bár tudom, hogy erős ez az ajánló, de valahol most jött elő belőlem is mindaz, amit sajnos látok, hallok. Remélem nem megsértődtél, hanem érted!

„Egy azonban egészen biztos. Tanulni mindig lehet! Magunkat alakítani szintén. Kulturálódni, olvasni, nyitottabbnak és elfogadóbbnak lenni szintén. Művészeteket pártolni és érdeklődni utánuk ugyanígy. Ezek pedig tapasztalataim szerint előbb vagy utóbb meghozzák az esztétikai változásokat és az azokra való igényt.”

A könyvet, ha polcodon szeretnéd tudni, akkor keresd a Sárközy és Társai weboldalán.

Írta: NiKy