„A ráncaim: a lélek naplója. Az élet tükre. A szívdobogás átirata. Ezt mondják.”

Igazi meglepetés volt számomra a mostani olvasmányom. Ezek a rövid esszék vagy novellák szokatlan stílusban tárják elénk, sokszor elég abszurd formában, üzenetüket. Bár elsőre olybá tűnhet, hogy csupán humoros formában megírt történetcsokrokról van szó, nem is tévedhetnénk nagyobbat. Bár valóban sok esetben mosolygásra késztetnek minket ezek a novellák, mégis néhol kínos, máskor pedig fájdalmas igazságokra lelünk rá általuk. Mert ki gondolhatná komolyan, hogy nem egy őrülttel van dolga, ha az utcán egy négykézláb közlekedő hölgyet látna szatyrokkal egyensúlyozva, vagy éppen egy házasság végére nézhetnénk rá, ahol a két végletbe szorult fél, két külön pólusként dolgozza fel a szétválás okozta élethelyzetet? A példákat még tovább sorolhatnám. Ebben a könyvben mindenkinek jutott egy csöppnyi hely, elvégre a középkorosztály már állítólag felnőtt… de vajon mindenkire igaz ez a feltételezés?

„Felnőttnek lenni nagyon könnyűnek tűnik. Egy felnőtt már sok mindent tud, nem kell annyit kérdeznie, hosszú élet áll mögötte, túljutott a kamaszkoron, tud vigyázni másokra, tud vigyázni magára, tud válaszolni kérdésekre, és képes begyújtani egy faszenes grillt. De én például nem tudok begyújtani egy faszenes grillt. Igazából egy indukciós sütőt sem tudok kezelni, és néha úgy érzem magam, mint a világ legnagyobb csecsemője, bumfordi kezekkel és még fejletlen aggyal, pedig felnőtt vagyok.”

Egy kis kitekintésként, ti gondolkodtatok már azon, hogy mit is jelent valójában felnőttnek lenni? Én már számos formában megközelítettem a témát, de mindig találkoztam olyan esettel, amikor bebizonyosodott, hogy kihagytam pár fontos tényezőt. Például ilyen volt Popper Péter – Felnőttnek lenni… című ismeretterjesztő könyve, ahol szintén tüzetesebben megvizsgáltam ezt a kérdést és bizony orvul becsapva éreztem magam. Jó, azzal tisztában vagyok, hogy nem csak magamból kell, hogy kiinduljak, elvégre ezt a kutatást a környezetemben élőkre is ráirányíthatom, csak úgy voltam és vagyok vele most is, hogy a legnagyobb fejlődést akkor érem el, ha felismerem, beismerem tévelygéseimet és utána változtatok rajtuk. De eltértem a tárgytól. Szerintetek ki az igazi felnőtt? Aki gyereket nevel? Aki eltartja saját magát? Aki döntéseiért felelősséget vállal? Vagy esetleg aki egy mosolyt sem enged meg magának és csak az üzlet és siker hajszolása érdekli? Vajon kevésbé vagyok felnőtt, ha merek néha játszani, nagyokat nevetni és bolondozni? Ha merek tévedni és elismerni ezeket, ám előfordulhat, hogy újra erre az ösvényre lépek?

Olyan sok kérdésem lett hirtelen és egyre több és több lesz, úgy érzem. A válaszok pedig mindenhol ott vannak, csak megtalálni nehéz őket.

„Meginterjúvoltam, megfigyeltem, felidéztem és ki is találtam a felnőtteket. És ez a sok felnőtt, ezek az életük közepén járó emberek, ezek a „felnövő” emberek, ahogy inkább nevezném őket, még nem érték el a teljes méretüket, bár úgy tűnhet, még nem élték végig az életüket, nem alakultak ki teljesen, bár sokuk úgy érezheti. Néha. Jó néhányan még mindig csak vázlatok vagyunk. Szerencsére.”

Linn Skáber – Ma négykézláb akarok járni című könyve a fent leírtakon túl sok olyan kérdésre ad választ, amelyre lehetséges elsőre nem is gondoltunk. A kötetben Lisa Aisato különleges festményei találhatóak, amelyek nagyon feldobják, az amúgy sem unalmas művet. De mindehhez elengedhetetlen volt Patat Bence fordítói munkája, amely ismételten nagyon tetszett és itt is köszönöm szépen ezt az élményt.

Számomra a novellák háromnegyede döbbenetes és egyben nagyon szórakoztató élményt nyújtott. Pár olyan történettel találkoztam ugyan, amelyek nem nekem szóltak, de egy ekkora terjedelmű műnél nagyon jó arány még így is.

„Az élet hol ilyen, hol olyan.”

Úgy láttam, hogy az írónőnek pont a középső könyvét vettem kézbe, mert bár nincs rajtuk a sorozat címke Molyon, szinte egyértelmű, hogy a három kötet összetartozik, persze szerencsére önállóan is remekül megállják a helyüket.

Összességében jól szórakoztam, megdöbbentem, morgolódtam, eltévedtem, kiáltottam, de senki nem hallotta és végül elégedetten, de fáradtan csuktam be a könyvet. Jó kis utazás volt a számomra, tele humoros, néhol fájdalmas képekkel és adva ezzel némi döbbenetet. Ebben a könyvben én is benne vagyok. Hogy mikor lesett meg a szerző, nem tudom, de panaszt nem fogok tenni, jó volt szembesülni saját „baloldalammal”. De valószínű, hogy te is benne leszel, viszont ne áruld el, kérlek, hogy melyik történetben, mert az csak rád tartozik. Mondom, nem érdekel… na jó, csak egy kicsit… melyik volt az?

„Arról álmodom, hogy csak olyan emberekkel találkozom, akik szerint jó velem találkozni.”

Szerintem olvassátok el, ha még nem tettétek meg. Én is folytatom a szerző könyveinek feltérképezését, mert ezek után érdekel, hogy mit tartogat még a számomra.

„Az ember, a nyirkos bőr és a halálfélelem édeskés szaga.”

Amennyiben úgy érzed, hogy szívesen elmerülnél ebben a furcsa világban, nem kell mást tenned, mint a Scolar Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy