„Ráncos a hegyek bőre, a ráncokban árnyékok laknak. Mintha az éjszaka ott várakozna a minden esti bevetésre. Hat körül a sötétség majd előkúszik a mélyedésekből, és meglepően rövid idő alatt betakarja a szigetet.”

Nem tudom, hogy ti miképpen vagytok ezzel a szemlélettel, miszerint vannak olyan könyvet, amelyeket pont a megfelelő időszakban veszünk kézbe. Illik a hangulatunkhoz, esetleg olyan témakörben mozog, amely nagyon is aktuális az életünkben, esetleg olyan fontos üzenetet ad át, amely megváltoztat bennünk valamit. Én nagyon hiszek ebben és most is csak megerősített hitemben eme kisregény olvasása. Juli Zeh – Újév című regényét a Typotex Szépirodalmi Olvasókör okán vásároltam meg és vettem kézbe, hiszen a márciusi közös könyvként kíváncsi voltam, hogy Tamaráéknak miért erre a kötetre esett a választásuk. Mint a klub estéjén kiderült, maga a tematika vonzotta magához őket, de végülis a rövidsége ellenére egy nagyon mély lélektani utazásban volt része mindenkinek, aki részt vett a klub kibeszélőjén. Ezt vissza is igazolta az a sok nézőpont és élménybeszámoló, amelyet nem győztem csodálkozva és örömmel hallgatni. Néhol nem értettünk egyet, de jó volt tapasztalni, hogy egy negyvenes forma férfi életközi válságának megélése milyen mélyen érintett másokat is, hiszen rám rendkívül nagy benyomást tett.

A történet egy két gyermekes családapának a narratívájából bontakozik ki számunkra. Henning családjával a karácsonyi ünnepekre Lanzarote szigetére utazik, hogy ott éljék meg az idilli hangulatot és köszöntsék az újesztendő eljövetelét. A férfi sokat törődik a gyerekekkel, talán többet is, mi elvárható lenne tőle, de elmondása szerint az asszony keresi a több pénzt, így ez csak természetes, hogy leveszi a gyerekek- valamint a háztartási gondok nagy részét róla. Ugyanakkor jómaga is egy kiadó munkatársaként rengeteget dolgozik és a munka soha el nem akar apadni, hegyekben állnak a kéziratok íróasztalán, de hát a család szent és sérthetetlen, ezért sok idő megy el a hétköznapi élet ügyes-bajos dolgainak intézésével. Még milyen szerencse, hogy a házban, ahol laknak, a felső szinten egy lakást ki tudnak bérelni irodai céllal, ahol a felesége munkáját kényelmesen elvégezheti. Csupán húgával nem tud mit kezdeni, bár az a három év korkülönbség mintha eltörpülne közöttük. Egy felnőtt nő, aki mindig a testvéréhez szalad, ha bármi gondja akad, ami különösen sok feszültséget okoz a házasságában. Mindez nem lenne elég, még AZ is rendszeresen meglátogatja és egyre erőszakosabb tünetekkel, szinte már agresszíven követeli a figyelmet. De most minden jó lesz, hiszen a pihenéssé a főszerep, igaz ettől még a szerepek nem cserélődnek fel. Egy célt viszont mindenképpen el fog érni, mégpedig a hegyre való feljutás kerékpárral, ennyi neki is jár… nem igaz?

„Jelenlegi tudása alapján nem szokatlan, hogy egy ember emlékei csak öt- vagy hatéves korával kezdődnek. A kiadóban szerkesztett egyszer egy könyvet, amely az emberi emlékezetről szólt. Abban az állt, hogy a korai emlékek valójában többnyire fotókon és elbeszéléseken alapulnak. Még gerjeszteni is lehet ilyen emlékeket úgy, hogy felnőtt emberek manipulált képeket mutatnak a gyerekkorukból. Utána olyan dolgokra is emlékeznek, amelyek meg sem történtek.”

Először kicsit megszeppentem, hogy egy férfi túrázásának leszek a tanúja csupán, ahol vissza-visszapillanthatok az elmúlt évek eseményeibe, de igazán nem tudok meg semmit a múltjáról. Azt elsőre is leszűrtem, hogy egy tragédia történhetett gyermekkorában, amely kényszeressé tette felnőttként és a családjával szemben is túlteljesítésre ösztökélte, valamint a pánikroham is fojtogatja egyre jobban. Azt is megállapítottam már az első oldalak után, hogy egy rosszul választott párkapcsolatban tengődik, ahol a nő sokszor sértő és önző megnyilvánulásait kénytelen elviselni, ráadásul a gyermekek gondozását is aránytalanul viseli, miközben a kereseti különbségnek nem lehet döntő befolyása abban, hogy egy anya milyen szinten veszi ki részét a család mindennapi életéből. Kicsit feszülten is fogadtam Henning gyámoltalanságát, miközben egyértelműen láthatóvá vált, hogy egyenes úton közeleg a szívinfarktus vagy más komolyabb testi megterhelésből fakadó betegség, ám mintha ez a lehetőség a feleséget meg se érintette volna, sőt, a saját hiányosságait is a férfin kéri számon. Borzasztóan felháborított ez a fajta szívtelenség, miközben felfogtam, hogy a nagyszülők összes hibájának és jó döntésének összessége volt mind a két fél ebben a házasságban.

„A „valamit csinálni” az ő szemében a sikeres élet kulcsa. A „csináljunk valamit” nála szinte bármit jelent, közös programot, tavaszi nagytakarítást, a nyaralás megtervezését, barátok meghívását vacsorára, családlátogatást vagy éppen a pénzügyek megtervezését. […] fülében ez a „csinál” többnyire fenyegetően cseng. Az ő kedvenc szava a „működik”. Végső soron az életben minden, mindig attól függ, hogy működnek-e a dolgok, és amíg működnek, addig tulajdonképpen nem is szükséges bármit „csinálni”.”

Meglepetésként ért, hogy tulajdonképpen egy szakaszon visszarepülünk a múltba és megismerhetjük az akkor öt éves Henning és a két éves húga történetét is, amely végül bizonyos szinten tönkretette mind a kettőjük felnőttkori életét. Elképesztően sajnáltam azt a két gyermeket és roppant mérges voltam a szülőkre. Ráadásul tipikusan hozták a mérgező szülőkre oly jellemző típusjegyeket, amelyek olyan mély kárt okoztak, amit csak nagyon kemény önmunkával lehet bizonyos szinten helyre billenteni. Ugyanakkor a saját életemben nagyon szépen rávilágított arra, hogy akire én dühös vagyok is csak ember, persze amiért ezt érzem, arra nincs mentsége, mégis kicsit közelebb érzem magamhoz és ezt ennek a kötetnek köszönhetem.

Sok mindenről szól eme regény, hiszen a transzgenerációs örökségtől kezdve, a diszfunkcionális családi mintákon át egészen az emberi önzőségig és gonoszságig végig skálázza egy lélek útját. Néhol nehéz volt olvasnom, máskor könnyebben haladtam előre, de mindig szem előtt tartottam a tényt, hogy egy női szerző által megteremtett, férfi főszereplő fejébe láthatok bele. Érdekes módon engem nem érdekelt soha, hogy milyen nemű az adott fő karakter, csupán a személyiség köti le a figyelmemet. Legalább annyira tudok szenvedni egy férfi gyötrelmeinek megismerésétől, mint amennyire utálni tudok egy nőt a döntései okán.

Összességében úgy érzem, hogy egy kimondottan nehéz történettel találkoztam, amely kellően volt érdekes és megrázó egyetemben. A vége számomra kicsit sokkoló hatással bírt, bár ezt elsődlegesen a kíváncsiságom mondatja velem, hiszen olvastam volna tovább. Remélem, hogy Henning-nek sikerül az elhatározását végig vinnie és végül belátja, hogy nem menthet meg mindenkit, mikor még saját magát sem tudta biztos talajra navigálni. És ezt másoknak is írom: amíg önmagunkat nem tudjuk helyén kezelni, addig mások megmentése sem fog működni. Előbb nekünk kell rendben lennünk az életünkben, hogy utána legyen miből adni a segítséget kérő félnek is. Ugyanakkor mindenkit nem lehet megmenteni, bármennyire is szeretnénk.

Ajánlani nehéz ezt a regényt, de csupán azért, mert nehéz behatárolni, hogy ki is az olvasóközönsége, de lehet pont ezért mindenkihez szól, aki kíváncsi rá, elvégre nem tudhatom, hogy kinek fog a legjobbkor segítőkezet nyújtani.

„Csak annyi ideig vagyunk a világon, amilyen kicsi egy kavics.”

Amennyiben úgy érzed, hogy szívesen kézbe vennéd a könyvet, akkor nem kell mást tenned, mint a Typotex Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy