„Tudtam, hogy előbb-utóbb ráérzel. Arra, amire én is, nagyjából ennyi idősen: hogy a természet a legjobb dolog, ami körülvehet bennünket.”

Nem is tudom, hogy igazán mire számítottam, amikor kézbe vettem ezt az ifjúsági regényt. Már olvasás előtt is hallottam róla, hogy kalandos és fontos témája a környezetszennyezés, de valahogy másra számítottam. Hiszen erről a témáról ugyan nem lehet eleget beszélni, olvasni, hallani, ám ha ez ráadásul egy igazi kalandos történettel párosul, emészthető formában elképesztő fordulatokkal tarkítva, akkor szinte mi magunk is környezetvédőkké válunk.

Madarász Éva írónőtől még 2021-ben volt szerencsém kézbe venni Hullámvasút című alkotását, amelyet akkor a szívembe zártam és nagyon kíváncsivá váltam a szerző további írásaira is. Kicsit várni kellett a következő regényére, de szerencsére 2024-ben Tiszavirágok címmel megjelent (Manó Könyvek) kötetének segítségével ismét elmerülhettem különleges világában.

„[…] a dolgokat ki kell mondani, utána megkönnyebbül az ember. Egy kicsit átad a szomorúságából a másiknak, és azonnal vehet egy kis levegőt…”

A történet főhőse Andris, akarom írni (And)Rea, aki tizenhárom éves és pár hónapja vesztette el szeretett édesanyját. A korán félárvaságra jutó leányka édesapjával próbálja újra tervezni a mindennapokat, ám a kettejük viszonya nem túl rózsás, amióta pedig a szeretett lélek eltávozott, még nehezebb minden. Rea nem tudja igazán, hogyan fogja túlélni a hétköznapokat, de szerencsére ott a PlayStation játéka, a barátai és majd csak lesz valahogy. Ám egy nem várt fordulat felborítja megszokott életét; édesapja hirtelen döntésével kénytelen leköltözni egy isten háta mögötti településre, ahol csak a Tisza folyik és semmi más. Az első napon, miután lementek a térképről, kedvtelenül néz körbe új otthonában, ám egy idős asszony és annak unokája már az első pillanatokban mindent a feje tetejére állít. Hamarosan egy bandában találja magát, ahol új barátokra, ellenségekre, versenyekre és egy halom PET palackra lel és ezzel új időszak kezdődik az életében. Vajon mi kell ahhoz, hogy újra lélegezni tudjon, és ne fájjon a szíve? És képes lesz-e egy pesti lány beilleszkedni egy porfészek csendesnek tűnő életébe?

„Aki így szívén viseli az emberek sorsát, az tényleg polgármesternek való.”

Most éppen mosolygok, ahogy ezeket a sorokat gépelem, mert eszembe jutnak azok a pöttyös és csíkos lányregények, amiket én anno oly nagy szeretettel forgattam. Ennek a regénynek megvan az a varázsereje, amit azokban véltem felfedezni; mégpedig a kalandozás a természetben vagy az emberi kapcsolatok pozitív és negatív oldala. Mindezt becsomagolva három nagyon fontos tematikában, amelyek pedig a gyász megélése, a környezetvédelem és annak fontossága, valamint az orosz-ukrán háború kihatása a határ közelében élő emberek életére. Mindegyik kulcsfontosságú elem és egy egész regényt is megtölthetnénk velük külön-külön is, de együtt felperzselik az olvasói szíveket.

„Ha áradás után leapad a folyó, mindenki ott van, együtt tisztítjuk meg az árteret. Nem számít, hogy polgármester, postás vagy pék vagy. A gumicsizma mindenkin egyformán mocskos a nap végére.”

El kell ismernem, hogy nagyon jól áll az írónőnek ez a kissé porlepte stílus, amit nagyon mai témakörökkel és rendkívül kalandos sztorival ötvözött.

Nekem Rea egy kicsit sok volt a rövidítéseivel és valóban nem egy okos kislányként mutatkozott be kezdetben, de tanulni sosem késő, ráadásul a gyakorlatból lehet a legtöbb tudást felszívni. A srácok nagyon kedvemre valóak voltak, mindenki megérte a maga pénzét és a végére Boriszt is megkedveltem, mert nem lettem volna a helyében. Annak a fiúnak nagy teher jutott sajnos, úgy éreztem.

Összességében egy keserédes, de annál kalandosabb ifjúsági regényt vettem kézbe, amelyet nagyon jó szívvel ajánlok kortól és nemtől függetlenül, hiszen a szórakozás mellett rendkívül tanulságos egy regény.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Manó Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy