„Ha túl korán halnék meg, neked adom az éveket, melyeket nem éltem le.”

 

A fenti idézetet egy apa mondja a lányának. Ahogy olvastam úgy éreztem, hogy ennél szebbet nem hallhatunk, bárkiről is legyen szó az életünkben. Persze a történet maga is fájdalmasan gyönyörű, pedig nagyon nehéz lesz tőle a lelkünk. Egy tizenkilenc éves lány mesél sorsáról egy idegennek és ezen keresztül egy kis falu lakóinak mindennapjaiba pillanthatunk bele. A település négy utcából, egy kis csemegeboltból, valamint egy templomból áll összesen és elöregedő lakósság jellemzi inkább, ahol mindennaposak az ítélkező szemek és fülek, ráadásul a babona és átok is a hétköznapok része. Itt él négy fiatal, akiknek sorsa már születésüktől fogva megvagyon írva, ám a karma néha szeszélyességéről tesz tanúbizonyságot.

Lea a fent említett tizenkilenc éves lány, aki szüleivel és beteg nővérével él ebben a névtelen faluban. A csemegeboltot édesanyjával viszik, míg az apa a helyi gazdag idegenek földjén dolgozik éhbérért. Lea számára egy napon gyomorégéssel kezdődik a változás előérzete, amely belsőjében egyre nagyobb erővel jelentkezik. Eleinte nem érti ezt az érzést, míg később rájön, hogy mivel is lehet kapcsolatban. Ám az élet nem olyan könnyű, mint azt elsőre gondolnánk. A mindennapi életben három barátjával tölti a szabad perceket, de amikor rá esik a sor, szeretett testvéréről gondoskodik, ahogy egy jó lányhoz illik. Ám a napok egyhangúsága ránehezedik mellkasára és egyre jobban gyötri. Vajon tényleg az a sorsa, hogy egy keserű falu rabja legyen?

„[…] bár legyenek nyomorúságos helyzeteink, mi nem azon a felén élünk a világnak, ahol sírni kellene. Ezért aztán nálunk csak a párna hallja a zokogást.”

Marcó korán elhagyja az iskolát és a földekre megy dolgozni. Sok mindent nem ért, ám azt igen, hogy egyre többször akad meg a tekintete Leán. Persze mivel nincs kikövezve az út a leányhoz, így sok félreértést kell megélniük, ráadásul a mélyről jövő düh meggondolatlan cselekedetekké fajul. Csak a fű okozta mámor és azok a nyílt, gyönyörű szemek okoznak örömet neki. Miért ilyen nehéz a szerelem?

„Szerelmi csatákhoz pennával írt csataterek.”

Catalina kettesben él alkoholista apjával, aki nem sok figyelmet fordít lánya irányába. A ház kész börtön a számára, hiszen az ablakokat is csak engedéllyel nyithatja ki. A fellegekben járó leányka sokszor esik szerelembe, hiszen nagy szeretetéhség lakozik szívében. Most az idegen család szépembere a soros, aki boldogtalanabb még talán nála is. De mindennél fontosabb a tökéletesség, amire oly nagyon áhítozik.

„[…] az igazságok arra vannak, hogy kimondjuk őket.”

Javier, bár csendes és zárkózott lélek, mégis ő vezeti a Nagy Faluban található pub-ot. Sokszor magányosnak érzi magát, pedig a többiekkel együtt szokta tölteni a kevés szabadidejének legjavát. Sok feladatot kell ellátnia, hiszen a kis közösségben a munkák eloszlanak, és mindenkinek ki kell vennie a részét a mindennapokból. Néha megakad a szeme az egyik leányon, de hogy mit is érez valójában, azt ő sem érti. Vajon az üresség lesz a társa egész életében?

„Úgy vélem, […] hogy a világvége annak az érzékelése, hogy az idő, és itt az óra mutatóira utalok, elveszti azt az értelmet, amivel annak előtte rendelkezett.”

És egy csendes, szinte csak a pillangó szárnyának suhogásával jellemezhető lélekről is mesélnem kell, hiszen az ő személye ugyanolyan fontos, mint a fenti fiataloké, mégis másképpen van jelen. Nora élete mindig ugyanúgy telik, csak a néma sikoly tör ki belőle, ha nem figyelik.

„Hogy a holtak nem viszik el a vidámságot […]. Hogy azok, akik meghalnak, semmit sem visznek el, hogy a halál négy könnycsepp és egy kis mellkasfájdalom, de az élet ugyanúgy megy tovább azoknak, akik itt maradunk. És a könnyek, ahogy elhagyják a szemet, vízzé válnak.”

Mikor elgondolkozom azon, hogy tulajdonképpen miről is szól ez a könyv, akkor az jut eszembe, hogy az életről. Egy névtelen falu mindennapjaiban meghúzódó ostoba gonoszságról, fiatalok szárnypróbálgatásairól, szülő-gyermek viszonyokról, az emberi gyarlóságról és két testvér néma szövetségéről, amelyre nincsenek szavak, csak a néma fájdalom és az el nem sírt könnyek.

„Mindenki elsiratja a bánatát, megértést kérve.”

Bár Lea monológját olvashatjuk, mégis számtalan életbe beleláthatunk. Ám a legnagyobb kérdés az: kinek a tragédiáját éljük át mi magunk? Egy családét, egy mozdulatlan lélekét, vagy egy szabadság után kiáltó leányét?

„Mondom neki, hogy én ugyan nem sok dologhoz értek, de azt tudom, hogy ezen az úton, errefelé csak erdő van.”

És ott az erdő, amely mindent és mindenkit elnyel, aki csak bemerészkedik növényei közé. A sötétség és legnagyobb pusztítás jelképe, amelytől mindenki retteg. Mégis a hiedelmek szerint utána kezdődik az élet maga, csak ezt bizonyítani senki sem tudja.

Azt hiszem, hogy számomra ez a regény idei évem egyik legmeghatározóbb olvasási élményét adta. Rettenetesen utáltam sokszor olvasni az eseményeket, ugyanakkor képtelen voltam letenni a kötetet és csak faltam a sorokat. Sok olyan tematikával találkoztam, amelyet alapvetően egy közösség inkább a szőnyeg alá söpör, mintha nem a mindennapok része lenne. Ilyen például az alkoholizmus, a kilátástalanság, egy közösség elöregedése vagy éppen a családon belüli erőszak bármely formája. Ám a legfőbb üzenet, a szabadságról regél, hogy kinek hol húzódik meg az a bizonyos határa és mire vagyunk képesek érte.

„Tégy jót, de ne nézd, kivel!”

Elisa Levi – Én ugyan nem sok dologhoz értek… című regénye 2024-ben jelent meg a Metropolis Media Kiadónál. Ebben a könyvben sok olyan kérdésre keressük a választ egy fiatal lány szemszögén keresztül, amelyek a mi életünkben is jelen vannak bizonyos formában. Mit tennél meg a családodért? Mit tennél meg önmagadért? És vajon mi az igazi szabadság?

Azt hiszem, hogy ez kötet egy nagyon fontos mérföldkőhöz vitt el, amelyet már régóta át kellett volna, hogy lépjek. Mivel hajlamos vagyok a könyvekből levonni a magam konzekvenciáját, így úgy gondolom, hogy hálás lehetek érte, hogy pont jókor vettem kézbe.

Ha ajánlanom kellene, akkor kivételesen nehezen tudnám behatárolni, hogy kinek is szól. Talán úgy is fogalmazhatnék, hogy aki kézbe veszi, majd megítéltetik a maga életében, hogy mit visz magával tovább belőle, ám hogy ki milyen érzéssel teszi majd le a könyvet, már természetesen egyéni.

„[…] ostoba szóra süketség a gyógyír.”

Amennyiben mégis úgy érzed, hogy elolvasnád a könyvet, akkor nem kell mást tenned, mint a Metropolis Media Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy