„Ez egy másik rend, kegyetlen törvény,
hisz kit szeretünk, az is megszűnik egyszer,
s feloldódik, mint szimfónia hangjai,
a holt lelkek őrült forgatagában.”

 

A költészetben az az igazán izgalmas, ahogy egy adott szerző képes játszani a szavakkal, rímekkel, olvasói szívekkel. Nagy tematikákat is lehet igen könnyen befogadhatóvá tenni, ahogy hétköznapi életünkből merítkezve is kaphatunk apró pillanatokról festményszerű leírást. Természetesen nem mindegy, hogy milyen a befogadó lélek, hiszen a lelkünk egy tiszta vászon ebben az esetben, de minden szóhoz társul egy szín, egy emlékkép, amelyből végül egy kép áll össze. Emlékek kockái tolulnak a felszínre, ám értékük és szépségük mindig két lélek közös munkájából ered. A költő ecsetével (tollával) rímeket fest a vászonra (lélekre), amelynek tintája a rímek adta zeneiség összessége. A mostani olvasmányom egy kicsit megbolygatta belsőmet, ám nem abban a formában, ahogy azt elvártam volna…

Dudás Éva – Isten tenyerén című verseskötete 2023-ban jelent meg a Dr. Kotász Könyvkiadónál. Ennek a kis terjedelmű (58 oldalas) könyvnek igencsak nagy ereje van, kezdve Pápai Antal festményének töredékképével. Nagyon szeretek rápillantani, mert meleg színeivel nyugtatja a lelket és kicsit jobban megfigyelve az ember kapcsolatáról mesél a végtelennel.

„az Ember,
ki azt hiszi, mindenható,
mert úgy kell neki a cicoma,
mint egy falat kenyér,
és azt hiszi, már a csillagokba ér,
s nem érti,
hogy mi történt ott a kereszten,
nem érti a lágerek poklát,
nem érti a szűk testbe zárt kórt,
pedig csak ki kellene nyújtania a kezét”

A kötet csendes, kissé magányos lélekre utal, aki mégis ezerszínben látja a világot, úgy vélem. A versek nem követelnek semmit, csupán láttatják magukat, szinte belesimulnak az olvasó lelkébe. Minden sorban ott a szeretet, a végtelen igazság keresése, ám jelen esetben bölcsen kérdez és meg is adja a választ, csupán azzal, hogy megszólítja a Mennyek urát.

„Isten tenyerén ülök, s hallgatózom,
hátha hallatszik szíved dobbanása,
nem zengő érc és nem pengő cimbalom,
csak nyári eső finom koppanása.

Megnyugszom itt fenn a világ tetején.
Te gondok közt lent – felhők közt távol én,
ki szívemben hordozza a világnak
minden édes mosolyát és bajának
szürke felhőit, mik vonulnak tova,
ismerem, még ha nem is nézek oda,
csak érzem, valaki figyel a csendben,
nehogy csorba essen e néma rendben,
nem szólok – bár mesélném titkok titkát –
nehogy ne halljam szíved dobbanását.”

A könyv három fő részre osztja a költeményeket, amelyek a következők:

1. Csak a szépség
2. Csak azért is
3. Isten tenyerén

 

Csak a szépség

Az első szakaszban járva számos oldalról vizsgáljuk meg a világ és a benne élő ember kapcsolatát. Kiragadott érzések, apró pillanatok megörökítése adja a versek alap mondanivalóját. Elénk tárul az elmúlás kérdésköre is, amely sem félelemmel, sem haraggal említett, mindinkább egy kíváncsi szemlélet, egy elfogadás, hiszen senki sem menekülhet, csak abban különül el, hogy máskor jön el az utolsó perc, egyénre szabva.

„Leszállt a Halál néma csendje,
mint mikor téli éjszakán
az erdő csendfüggönyét felsértik
fagyos, késpenge jégcsapok,
meredten néznek a csillagok,
mintha most látnák először,
hogy vág és szúr és sebez
a Halál rideg csendje,
úgy tesz, mintha békét hozna,
nem pedig zuhanást a feneketlen,
soha véget nem érő szakadékba,
hullunk bele mindahányan
e nagy, fekete örvénybe,
nem él már semmi,
árva, vékony ágakon
meredt hópehely-csillagok,
nem ropog a hó,
nem süvít már a szél sem,
a Halál fázós csendje, rendje
ránk telepszik: durva, grafitszürke lepel,
a Semmi bambán arcunkba vigyorog,
nincs menekvés, betakar mindent,
lelkünk ott kint kavarog,
s elkeveredik a mindenséggel.”

Csak azért is

A második szakaszban a lélek mélyére utazunk. Feltárjuk a legtitkosabb rekeszeket is, rácsodálkozunk a legszebb emlékeket tároló, apró ládikára. Kérdőre vonjuk magunkat és a múltunkat és várjuk a megújulást, egy utolsó, nagy dobbanást. Elmerengünk az idő fontosságán is, hogy mennyi mindent elszalasztottunk és ebből adódóan megbocsájtunk-e ezekért a vétkekért, vagy a bűntudat győz majd a legvégén.

„A falon az órám lomhán, álmosan ketyeg,
gúnyosan mutatja, hé, úgyis mindhiába,
tél van, a kocsonyás tócsák hártyája remeg,
ha itt lennél, vállad gödre lenne a párna,
bőrömnek hűvös balzsamja lenne a kezed…

Gondjaim, mint vulkáni rétegek, rakódnak,
láva izzik, kitörni készül a lelkemben,
vacogok mégis, körbevesz riasztó hófal,
ha most itt lennél, tüzet gyújtanál szememben,
s a szívemben oltárt építenél egy szóval…

Türelmem sárga homokszem, lassan lepereg,
sejtjeim őrzik emlékeim DNS-ét,
megdermedt minden, mint terrakotta hadsereg,
ha itt lennél, súgnál egy andalító mesét,
és elaludnék rajta, ahogy egy kisgyerek.”

Isten tenyerén

A címadó harmadik és egyben utolsó részben, már sokkal kiegyensúlyozottabb versekkel találkozhatunk, amelyek nagyon személyes témákban íródtak. Olvashatunk egy édesanyához szóló különleges vallomást, az öregséggel megbékélő tükörképet vagy éppen a búcsúval ringatózó emlékeket.

„… a végén hát visszatérek az Édenbe,
mint nincstelen koldus, ennyivel érem be,
lelkemben régi kép: fénylik két izzó test,
csípőmnek ringása szívedben mintát fest.

Nem foghat már rajtam se kórság, se átok,
mennyi időm lesz itt figyelni reátok,
ne sirass, kelő nap, ne sirass, szivárvány,
felhő lesz takaróm, nem rideg, hűs márványom.

Csontjaim a földben kukacok hadd rágják,
lelkemet az égben hű csillagok várják,
már nem emészthet engem az időnek vasfoga,
bámulom, a felhők miként kúsznak tova.”

Ritkán gondolok úgy egy verseskötetre, hogy olvasnám tovább, de ebben az esetben valahogy kerestem még pár elkallódott költeményt. Bár a hit erősen áthatja a sorokat, még én is tudtam velük azonosulni, bár néhol talán másképpen, mint azt a szerző átadni kívánta. Nem vagyunk egyformák, ilyenkor is olyan jól látszik, ám a szépet és a különlegeset sokunk észreveszi, így mégis hasonlítunk akaratlanul is.

Még nem tudom, hogy mikor veszem újra kézbe, de meg fogom tenni, és egy kicsit nyugodtabb időszakomban is elmerülök a sorokban. Vannak kérdéseim, megérzéseim, amelyekre választ remélek és hiszem, hogy egy másik időszakban erre lehetőségem is lesz.

A könyvecske legyen rövid vagy éppen hosszú, nem a terjedelmétől lesz maradandó, hanem a költő stílusától, a mondanivaló légiességétől. Ritkán olvasok olyan verset, ahol ne gúnytól csöpögnének a sorok, de ebben az esetben erről szó sincsen. Úgy éltem meg ezt az egy-két órát, mint ajándékot és örülök, hogy részese lehettem.

Ajánlom minden versszerető léleknek, mert igencsak egyedi hangvételű kiadvánnyal lesz dolga. Bár a témakörök nem lesznek szokatlanok, mégis felemelővé válnak a leírt sorok.

Ha szívesen elmerülnél ebben a légies, de annál komolyabb tematikájú kötetben, akkor nem kell mást tenned, mint a Dr. Kotász Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy