„Ezek csak random szavak. Nem értem őket.
Nem csoda, feleli a férfi. Nem sokan értik a verseket.
Akkor miért csinálja?
Azért, mert a versek egy kicsit olyanok, mint a varázslatok. Jobbá és szebbé teszik a világot. Nem feltétlenül kell érteni, elég csak érezni őket.”

Miről is szól a Deus című regény? Teszem fel immáron sokadjára magamban ezt a kérdést. Mert a cím eredeti jelentése Isten, mester, védőszellem. Ám a történet annyira összetett, amennyire bonyolult maga az emberi lélek maga is. Milliónyi érzés, gondolat, kérdés cikázik át napi szinten bennünk, ahogyan egy mesterséges intelligenciának nevezett programban is. Ember alkotta szörny lenne csupán vagy a jövő záloga? Egy „érzékelhető” istenség, amely személyazonosságot kap a beletáplált szavakkal, kifejezésekkel, egy segítség, amely könnyebbé teheti a mindennapi életet, ugyanakkor számos ember foglalkozását tiporhatja a földbe. Nyerünk vagy veszítünk általa? Vajon tényleg szükségünk van rá?

Mint olvasható számos kérdés van, amelyekre oly kevés választ lelhetünk. Sigrídur Hagalín Björnsdóttir megpróbálja a lehetetlent és egy disztópikus világba kalauzolja el az olvasóit, ahol három főszereplővel és egy mesterséges intelligenciával keressük a fenti kérdésekre a választ többek között. A regény kis hazánkban 2024-ben a Cser Kiadónál jelent meg.

„Az emberek ma válaszokat keresnek. Mindig nagy, egzisztenciális kérdéseket tesznek fel maguknak: mi az élet értelme, mi az én értelmem, miért vagyok itt, miért érzem magam mindig ilyen rosszul? Az emberek szenvednek, bizonytalanok, a világ nagyon gyorsan változik, tehetetlenül állunk szemben rengeteg hatalmas fenyegetéssel: az éghajlatváltozással, a nukleáris veszéllyel, nemzetközi gazdasági válságokkal. Túlsúllyal, függőségekkel, a háztartási hulladék szelektív gyűjtésével. Hogy csak párat említsek.”

Ennek a történetnek három főszereplője van: Sigfús, a kissé őrült, mélyen vallásos és nincstelen költő, Ísabella az iskolai bullying elől menekülő kamaszlány és Andri Már, az önmagát kereső és ismét újrakezdő újságíró. És ott a mindent betöltő DEUS, egy program, amely napról-napra, óráról órára fejlődik és keres, kutat, hogy a végén akár öntudatára ébredve felemelkedjen az élet trónjára lépve.

„A mesterséges intelligencia elvette a munkánkat és a megélhetésünket. A művészekét, az írókét, az újságírókét, a tanárokét, a fordítókét… és miután haszontalanná, depresszióssá és kirekesztetté váltunk, a PASTOR-hoz vagy más chatbotokhoz kell fordulnunk, hogy beszéljünk a megpróbáltatásainkról. És ott megint kiraboltok bennünket. Ezúttal nem a munkánkat veszitek el, hanem a reményeinket és a vágyainkat, a titkainkat és a legbelső gondolatainkat. A lelkünket bányásszátok ki és dolgozzátok fel, mint valami nyersanyagot, ami aztán kikerül a piacra.”

Minden szereplő sodródik a maga életterében, míg különböző utakon eljutva közös célállomásként megérkeznek a DEUS nevű vállalati chatbot-hoz. Van, aki szöveget tisztítani kénytelen, pedig messze áll attól, hogy megfelelően elvégezze a rá bízott feladatot. Akad olyan is, aki Istent keresi és válaszokat az élet értelmére, míg végül prédikátorrá válik akaratlanul is. És van egy lélek, aki önmagát megtalálva végül közvetetten jut el a vállalathoz. Három eltérő társadalmi rétegben mozgó ember, akik szenvednek az őket körvevő világtól, ám a maguk módján – némiképpen antihősként – harcolnak a túlélésért, a világ megértéséért.

„Mindannyian Isten útját követő hekkerek vagyunk. Meg kell hekkelnünk ezt a világot, hogy megmentsük.”

Számomra ez a regény egy szépirodalmi bomba, a szó teljességében értelmezve. Sci-fi, disztópia és bizonyos szinten horror, bár nem a szó eredeti jelentésében. Világunk számos sebből vérzik, és valóban, rengetegen szenvednek a maguk teremtette poklokban. De az ember mindig is ilyen volt, egyszerű, mint a faék, hiszen az ösztönök kielégítése és hajszolása mindennél fontosabbá vált. A társadalom pedig olyan, mint egy gépezet, aki nem tart a tömeggel felemésztődik, kirekesztetté válik. Ugyanakkor a gépezet számos „hibát” követ el, amelyek „tüzet okádva”, agresszív arcot öltve magukra, falják fel a náluk gyengébb, kisebb létformákat.

„Szerintem a jövő mindig is elég ijesztő volt, mondta. De az élet mégis valahogy megy tovább.”

Nehéz helyén kezelni az olvasottakat, mert mi magunk is a küszöbén állunk egy hasonló világnak, mint ami a történetben „életre kelt”. Valahogy örülök és egyben félek is tőle. Az előbbi természetesen az új, az ismeretlen felfedezése okán, az utóbbi pedig maga az emberi mohóság tekintetében vizsgálandó, elvégre, amit nem tudunk irányítani, ellenség. De vajon tényleg így van ez?

„…ha jobban belegondolsz, mások -e a vallások, mint a mesterséges intelligencia? Nagy nyelvi modellek, amelyek információkkal, tanácsokkal és parancsokkal szolgálnak. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, meg ilyenek.”

Azt mindenképpen el kell ismernem, hogy nagyon érdekes felvetésekkel dolgozik a kötet, amelyek elemeiben változtatják meg a gondolkodást, ugyanakkor a túlzottan vallásra épülő szövegek számomra nyomasztóvá tették az olvasást. Nem hiába kerülöm a legtöbb esetben a vallásra épülő könyveket. Ebben az esetben természetesen elengedhetetlen, hiszen a fő témaköre a vallás és a mesterséges intelligencia összehasonlítása és egyben az emberi létezés kiaknázása.

A versbetétek nagyon jót tettek a történetnek, bár a karakterek is jól felépítettek voltak, csupán az események alakulása és a számomra sokká váló dogmatikus szövegek akasztották meg a gördülékeny előrehaladást.

„A Föld lakóinak mindössze 7%-a hivatalosan vallástalan, a túlnyomó többség hisz valamilyen felső hatalomban. Ugyanakkor sokan úgy érzik, hogy a hagyományos vallások megrekedtek, nem sikerült reagálniuk az idők szavára. Különösen Nyugaton. Kutatások szerint a mesterséges intelligencián alapuló chatfelületek felhasználóinak 28%-a lelki problémákhoz keres segítséget. További 13% keres választ nagy, egzisztenciális kérdésekre. A nyugati emberek mintegy 33%-a magányos, és nincs senkije, akivel elbeszélgethetne. Ez egy egyértelmű piaci rés.”

Összességében egy érdekes, de némiképpen nyomasztó regényt vettem kézbe, amely számos fontos és nehéz kérdést vetett fel bennem. A szerző gördülékeny stílusa mellett kiemelném Patat Bence csodálatos fordítását és a könyv tetszetős borítóját is. Ebből a tekintetből egy rossz szavam sem lehet.

Nehéz ajánlani egy ilyen témakörű regényt, de ugyanakkor egy olvasásra mindekképpen érdemes lehet kézbe venni és ki tudja, lehet, hogy egy-egy kérdésre mindenki megleli a maga válaszát éppen.

„Az emberi életnek mindig van célja. Az életed hatással van mindazok életére, akikkel találkozol, akár észreveszed, akár nem. Minden érintéseddel, pillantásoddal és minden beszélgetéssel hatást gyakorolsz másokra.”

Amennyiben úgy döntesz, hogy kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Cser Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy