„[…] nagy különbség, hogy hiánymotivált vagy növekedésmotivált úton járunk.”

Bátornak lenni nem is olyan egyszerű, pedig gyermekként mindannyian elképzeltük már magunkat hősöknek, akik hol sárkányokkal hadakoztak, vagy gonosz harcosokkal kardoztak, hol pedig a szülőkkel küzdöttek a lefekvés előtti időszakokban. Emlékszem, hogy heti szinten kellett nagyszüleim elől elbújnom, mert valami általam jó ötletnek gondolt kalandot éltem meg, ami számukra viszont hajmeresztővé vált. Ráadásul azt is megkaptam, hogy egy kislány nem viselkedik így, pedig én mindent elkövettem, hogy megfeleljek, de valahogy rendre kicsúsztam a megszabott határok közül. Azóta persze eltelt jó pár év, őket már csak a fényképeken nézhetem, de legnagyobb „örömükre” le se tagadhatnám régi önmagam. Bátornak lenni számomra egyet jelent azoknak a pillanatoknak a megélésével, amikor önmagam lehetek, és nem kell megfelelnem senkinek sem. Persze ezek az önfeledt pillanatok egyre ritkábbak, elvégre a társadalmi kötelességeim, a munkáim, a családom és a számomra fontos emberek felé már felelősséggel tartozom, így még, ha komisz is vagyok, tartom a kereteket. De a bátorság sok mással is azonosítható, amelyek a lelki terhek letételével, megértésével és feldolgozásával járnak egyetemben. A mostani olvasmányom ebben nyújt segítő kezet.

Almási Kitti – Bátran élni című önsegítő kötete 2015-ben jelent meg a Kulcslyuk Kiadó gondozásában. Természetesen a megjelenést követően kosaramba tettem és nagyon vártam, hogy végre olvasni kezdjem. És valóban így is történt, hogy néha leemeltem a polcomról, beleolvastam, de aztán visszatettem, mert úgy éreztem, hogy ennyi bőven elég egyelőre. Idén viszont számos okból kifolyólag saját kihívást indítottam, amelyben a feladatom, hogy minden olyan könyvet elolvassak, amelyektől valamiért évek óta ódzkodom. Érdekes egyébként ez az érzés ebben az esetben, mert a szerzőt nagyon tisztelem és más alkotását már nem egyszer kézbe is vettem. Nem tudom megfogalmazni az okát annak, hogy miért vártam ennyi időt eme kiadvány forgatására, de abban biztos vagyok, hogy most volt itt az ideje.

A tematika ebben az esetben a bátorság megélése félelmeink és gátlásaink leküzdésével. Erről naphosszat lehetne beszélni és írni is, de a szerző nagyon jól összefoglalta ebben a kötetében mindazt a tudnivalót, amely segítő kezet nyújt ahhoz, hogy felismerjük életünkre vonatkozóan az elakadásainkat, félelmeinket, viselkedési mintázatunkat. Természetesen jelen esetben sem elegendő csupán ezt a könyvet elolvasni, hiszen csupán útmutatóként szolgál, de már azzal is óriási lépést teszünk, ha felismerjük és megértjük, hogy szakemberi segítségre van szükségünk. Erre eme kötet nagyon jó alap.

„[…] hajlamosak vagyunk összetéveszteni a tapasztalatot az emlékezettel. […] Az emlékeinket a változások, a jelentős pillanatok és a végkifejlet határozzák meg.”

A szerző terápiája során a kognitív pszichológia eszköztárát használja, mivel úgy gondolja, hogy a jelenre fókuszálva az adott érzések hatásai a kliens életére sokkalta fontosabbak és ezek megismerésével, feltárásával maga a múlt is szép lassan kiemelkedik a felejtés ködéből. Mindenki régi tévedéseinek összessége a jelenében, amelyre némiképpen büszkének is kell lennie. Persze ez így nagyon morbidként halhat, ám a valóságban a traumák és tévedések formálták azzá a személyé, aki a jelen pillanatban. Természetesen a viselkedés különböző aspektusaira való „ránézés” egy szakemberrel rendkívül megterhelő és sokszor nehéz, fájdalmas is a maga nemében, ám elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyógyulás ösvényére ráléphessünk.

„Az emberek végül is azt hiszik el, amit el akarnak hinni, ami az adott pillanatban kellemes vagy legalábbis elviselhető számukra.”

A magam részéről elmondhatom, hogy nem volt könnyű elfogadnom azt a tényt, hogy még mindig csak a gyógyulásom első szakaszában járok. Számos terápiát végeztem el vagy önsegítő könyvet olvastam, mégis sok mindenre még csak most kezdek rájönni. Egy részről nem tesz boldoggá, mert nem tudom, hogy merre vezet az ösvényem, más részről viszont hálás vagyok, hogy felismertem és van lehetőségem dolgozni vele. Ez a könyv nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megértsem a gyermekkori traumáim és azt, hogy a későbbi sérelmeim hogyan adódtak össze bennem és ezért minden területen teljes bedobással kell dolgoznom azon, hogy változást, egy elfogadhatóbb személetet alakíthassak ki magamban. Nehéz szembenézni hibáinkkal és még nehezebb megbocsájtani azokat önmagunknak.

„[…] életünk két legmeghatározóbb mozgatórugója a szégyen és a szeretet. […] ezek egymásnak ellentétei, mert ahol megszégyenítés van (vagyis az embert bántják, minősítgetik, kinevetik, azt az érzést ültetik el benne, hogy ő nem jó, nem megfelelő), ott nincsen szeretet. A szégyen nem más, mint a visszautasításból eredő belső elszigeteltség.”

Azt el kell, hogy ismerjem ennek a kötetnek is megvan a maga varázsa és átka is egyetemben. Ám jelen pillanatban úgy érzem, hogy a borítón is olvasható szöveg a legnagyobb gyógyír számomra. „És akkor mi van…?” Ide bármi is behelyettesíthető válaszként, az biztos, hogy ami nem öl meg, megerősít és ezzel a tudattal, sokkal nyugodtabb vagyok. Hiszek magamban és képességeimben, ugyanakkor hálás vagyok ennek a könyvnek, mert remek ébresztő a számomra.

Csak ajánlani tudom, elvégre valós eseteken keresztül ismerhetjük fel a problémákat, ráadásul a szerző is mesél a saját csetléseiről-botlásairól, amelyek nagyon szerethetővé teszik ezt a könyvet.

„Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz.”

És egy utolsó megjegyzésként: akkor is bátor vagy, ha ilyen kiadványokat kézbe veszel. Önmagunkkal szembenézni, elismerni és felismerni a hibákat az egyik legnagyobb bátorságpróba, amelyet ismerek. Számomra nagyon bátor vagy! Légy büszke magadra és menj tovább az ösvényeden!

„[…] amikor nem tudod, mi lesz, akkor kezdesz el élni.”

Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Kulcslyuk Kiadó weboldalára ellátogatni.

Írta: NiKy