„[…] az ilyen egyenességtől nem leszel igazán kedves doki. Az, hogy bízzanak benned, sokkalta fontosabb annál, hogy kedveljenek […].”

És milyen igaz a fenti idézet, főleg azokban a szakmában, ahol a mindennapok szerves része, hogy emberi életek forognak kockán. Orvosnak lenni manapság nem olyan elismerés, mint hajdanán, pedig azt gondolhatnánk, hogy tisztelet és megbecsülés övezi azon személyeket, akik életüket erre a csodálatos, de annál több lemondással járó életpályára áldozzák. Igen, ez egy egész életre szóló elköteleződés, ahol sosem leszel igazán szabad. A magánélet fogalma ugyan létezik, de a hivatással töltött idő szinte háromszorosa a családdal töltött periódusnak. Ezért egyre többen maradnak szinglik vagy egyik kapcsolatból a másikba tengődnek. Persze egy faviccet elsüthetnék, miszerint legalább mindig újdonság hatása ér, amikor megpillantod párodat, hiszen alig látjátok egymást. Nem ez lenne a hosszú házasság titka? Ha viszont visszatérek a komolyabb hangvételhez, akkor nem is választhattam volna jobb olvasmányt magamnak, mint Adam Kay – Ez fájni fog című naplóregényét, ahol egy fiatal férfi mesél életéről az egyetemről kilépő rezidenstől egészen a szakorvosaspiráns időszakáig. Nagyjából hat évet fedett le a kötet, bár ennek az időnek a múlását a sok műszak, rohanás, életmentés és a kevéske magánélet közötti őrlődés spirálja tölti ki javában. A szerző tulajdonképpen saját élményeiből merítkezik, amelyeket anno napló formában vezetett és jegyzett le.

„Másik dolog, amire rádöbbenek, hogy ezernyi aggodalmából egyik sem saját magára irányul; a gyerekeit félti, a férjét, a nővérét, a barátait. Talán ez az ismérve, hogy ki jó ember.”

A könyv 2019-ben jelent meg kis hazánkban az Athenaeum Kiadónak köszönhetően. Szinte megjelenés után megvásároltam, de végül csak most volt kedvem valóban kézbe is venni. Persze időközben más művek is megjelentek a szerző tollából, amelyek közül végül 2020 év vége felé, egy utazókönyvként, a Mert szülni karácsonykor kell című, szintén naplóregényével kezdtem meg az ismerkedést. Már akkor megállapítottam, hogy a rövid, egymást kronológiai sorrendben követő történetek, igencsak csípős humorral fűszerezettek, ráadásul még ezzel együtt is sokszor szívet facsaróan hatnak az olvasóra.

„Számomra a születés csodája az, hogy értelmes, józan, szavazóképes munkavállalók egy medencén keresztül kajlára passzírozott húscsomóra, amit ötféle rémes nyák borít, külcsínre pont olyan, mintha órákon át fetrengett volna egy pizzán, képesek teljes őszinteséggel azt mondani, hogy gyönyörű. Működik a darwinizmus, az ivadék iránti esztelen szeretet. Ugyanez az elemi ösztön hoz vissza egyeseket ismételni a szülőszobára tizennyolc hónappal a gátjuk jóvátehetetlen szétbarmolása után.”

Az Ez fájni fog egy nagyon jól kigondolt cím, amely akárhogyan is nézzük mindkét szemszögre igaz. A szerző oldaláról a megélés, míg az olvasó nézőpontjából az empatikus összekapcsolódás. Ritkán találkozhatunk olyan történettel, amely a szimpátiát és részben az apátiát is felszínre hozza. Minden fejezetben egy új szintre lépünk, ahogy Adam halad a ranglétrán, a felelősség szintén növekszik ezzel együtt, ám messze se arányosan. Ezért az orvossal lélegzünk, műtünk, rohanunk, gyermekek ezreinek adunk esélyt a világra jövésben, míg a saját életünk szinte romokban hever. Barátok, régi ismerősök maradoznak el mellőlünk, elvégre egy idő után kínos a mentegetőzés a sok lemondott program – esküvő, temetés, vagy akár egy szimpla vacsorázás – okán, de mi is emberből vagyunk, igényekkel, vágyakkal és mérhetetlen kötelességtudattal ellátva. Vajon igazságos–e, hogy a kórház részéről maximálisan kizsigerelve érezzük magunkat, míg a betegek szemszögéből, pedig némi hála mellett, csak az elmosódott arcokra és nevekre emlékszünk?

„Rám csipognak, megyek a szülészetre, egy harminchetes terhes hajnali ötkor véli célszerűnek az ekcémáját vizsgáltatni. – Gondoltam, most kevesebben vannak, mint délelőtt – közli.”

Őszintén szólva azt kaptam, amit vártam, hiszen valóban ilyen az élet. Ebben a könyvben az angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat tesz bilincset dolgozóira és elvárja, hogy büszkén viselje mindenki. Persze lehet lázadni egy-két percig, de csak is akkor, ha nincs éppen jelzés a csipogón és a betegek is alszanak békében.

„Micsoda tisztesség ez a munka – még ha összességében nagy szívás is.”

Orvosnak lenni vagy elmenekülni? Ezt itt a kérdés. Manapság kis hazánkban borzalmas állapotok vannak és nagy a szakadék az állami, valamint a magánkórházi ellátás között. Nyilván a pénz dönt el mindent, ugyanakkor ebből az egészségügyi személyzet vajmi keveset kap.

„Színtiszta önzetlenség, a hátramaradók hiányérzetének teljes tudata.”

Összességében nagyon szerettem ezt a kötetet és biztos, hogy nem utoljára vettem kézbe. Ajánlom mindenki szíves figyelmébe, mert a szórakozás mellett, sok gondolkodni valót nyújt.

„Mindnyájunknak kell valaki, aki meghallgatja.”

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, mert valóban nagyon jó könyvről beszélek, ráadásul, ha úgy döntesz, hogy elolvasod és az Athenaeum Kiadó weboldalára ellátogatsz, akár a szerző további alkotásaiból is válogathatsz.

Írta: NiKy