KÖNYVELVONÓ

Noah Hawley – Himnusz

Szerző: | 2024. aug. 30. | Sci-fi, Disztópia

“A St. George Hotel – Szent Györgyről kapta a nevét, aki legyőzte a sárkányt a mai Líbia területén található Küréné városában. A Krisztus utáni harmadik században történt. A sárkány előző év őszén érkezett, és itt telelt át. A falusiak naponta két bárányt áldoztak, hogy kiengeszteljék a hatalmas fenevadat. Ám a bárány nem volt elég. A sárkány emberáldozatot követelt. Áldozatot, akit a városiak választanak ki. Az elsőt, a népszerűtlen fiatal lányt közmegegyezéssel vetették a sárkány elé, majd egy erőszakos és ostoba fiú következett. Kialakult egy rendszer, amelynek keretében a gyerekekből óhatatlanul sárkányeledel lett, hogy a szülők mentsék a bőrüket. Előbb a szegényekből, majd a nemesi származásúakból. Erre használták akkoriban a gyerekeket, a farkasok elé vetették őket, hogy a szüleik életben maradjanak, és még több gyereket csinálhassanak. Ám ezen a tavaszon, amikor már az összes helyi gyereket felfalta a sárkány, a király lányára esett a választás. Az egyetlen gyerekére. Úgyhogy a király Györgyért küldött, a mondhatni hírneves római katonáért. Látják, a gazdagok mindig arra hasznáják a vagyonukat, hogy megoldást vásároljanak a problémáikra.”  

 

Meddig képes egy faj külső szelekció nélkül kordában tartani önmagát és épségben megőrizni a genetikai állományát? Mikor jön el az a pont, amikor a negatív visszacsatolás nélküli esztelen és korlátlan növekedés eljut arra a pontra, hogy önmaga ellentetjébe fordul át, és a végletekig a faj igényeihez idomított mesterséges élettér annak börtönévé és végül temetőjévé válik? Meddig lehet még a meg sem született nemzedékek terhére kiállítani a számlát? Meddig áldozzák fel még gyermekeiket a karthágóiak a hadiszerencséért cserébe? Meddig csillapítja még a sárkány étvágyát a napi egy gyermek?

Noah Hawley – Himnusz című regénye 2023-ban jelent meg az Agave Könyvek Kiadó gondozásában. Senkit ne riasszon el a borító, ami bár kétségkívül hatásosra sikeredett, de a baljós hangulaton kívül nem sok köze van a tartalomhoz, vagyis nem fogunk dogmákkal vagy túl sok keresztény mondaelemmel találkozni (vallási fanatikussal már annál inkább). Sőt, a mondanivalója meglehetősen földhözragadott és rendkívül aktuális.

Valahol a Covid-utáni Amerikában járunk. A történet főhősei hétköznapi szegények és gazdagok, akik egy egyre inkább atomizálódó és darabjaira hulló társadalomban igyekeznek boldogulni és legyőzni saját belső vagy külső démonaikat. Vannak, akik önszántukból kerültek a rendszeren kívülre és vannak,akik elszántan igyekeznek a rendszerbe kerülni vagy minden erejükkel annak fenntartásáért küzdenek. Legtöbbjük harca nem hősi eposz, csak néma harc a hullámok felett maradásért, de néhány fiatal számára különös utazás kezdődik egy önjelölt próféta útmutatásai alapján a Varászló tornyában fogvatartott fiatal lány kiszabadítása érdekében.  A több szálon induló történet fonalai végül egybefonódnak, és számos különös sors találkozásából kapjuk meg egy rendkívűl megosztott Újvilág végső tablóját.

Az emberekben felgyülemlett tehetetlen harag eléri a gyújtópontot, ami lángba borítja az egész országot. Ezzel párhuzamosan maga a természet mivel nem tudja kitermelni magában az “ellenanyagot”, a természetes ragadozót, mint ahogy azt bármelyik egyedpopuláció túlszaporodása esetében tenné, ezért a gyerekekhez hasonlóan végső elkeseredettségében öngyilkosságba menekül. Ugyanúgy az önpusztításba taszítjuk a természetes életterünket, mint a jövő generációt, amelynek már lassan minden megy és tragikus módon megy a dolgok elejébe.

“Állnak egymás mellett, nézik az autópályán elsuhanó forgalmat. Mint az egész elterpeszkedő Los Angelest, a benzinkutat is körüllengi a nagyvárosi pusztulás bukéja. Ez lesz a vége, ha fogsz egy gyönyörű völgyet, és bebetonozod, de még a folyót is, majd minden józan logika nélkül megtöltöd emberekkel, végül pedig évtizedekre magára hagyod, sem időt, sem pénzt nem szánva arra, hogy szép vagy egészséges legyen.”

Apokalipszisba torkolló kultúrharc, globális véleménybuborékok kipukkanásának katasztrófát okozó láncreakciója, trollok kezében fegyverré váló mémek, megdönthetetlenné tényekké kritályosodó álhírek és konteók. Benne van az egész XXI. század big tech által finanszírozott és hatványaira emelt polarizáltsága, ott húzódnak benne az óceán mélyére leásott lövészárkok. A közvélemény figyelmét banális közéleti problémák és mesterségesen gerjesztett konfliktusok kötik le, csak hogy zavartalanul folytatódhasson a jövő kiaknázása. Ugyanakkor kissé ambivalens módon a könyv maga is lándzsát tör az egymásnak feszülő eszmék harcában az egyik oldal mellett. Ugyan mentségére szólva próbálja több, akár ellentétes érdekű szereplő szemszögéből is vizsgálni az eseményeket elfogultság nélkül, azért szerintem teljesen egyértelmű az író álláspontja (az Istenkirály például számomra kétségkívül Donald Trump művészneve). Amivel önmagában nincs is baj, hiszen nem szociográfiát olvasunk, nekem mindenesetre kicsit szúrta az oldalamat, hogy a könyv maga egy kicsit a probléma részévé válik ezzel. Ehhez hozzájárul az író által itt-ott közbeszúrt, általam feleslegesnek ítélt, olyan közjáték vagy előszó, amelyben a görcsös politikai korrektség jegyében már-már szabadkozik azért, hogy kimondja a sokszor kellemetlen igazságokat, uram irgalmazz, tényeket. Én is érzem és megértem, a cancel culture vagy az online politikai büntetőszázadok derékba törhetnek karriereket, de talán még nem jött el újra a könyvégetések kora (legfeljebb a darálásé).

450 sűrűn teleírt oldal, ahol a kilátástalanság úgy égeti a tüdőnket és csípi a szemünket, mint a lángoló bozóttüzek kormos füstje. Nehéz olvasmány, szinte minden szereplőben harag, elkeseredettség, kilátástalanság, paranoiával vegyes bosszúvágy vagy depresszió bújkál. Nem véletlen a Margaret Atwood regényeihez való hasonlítás a környezeti katasztrófába forduló disztópiáról, nekem mégis inkább volt olyan érzésem, mintha a Magvető példázatának egyfajta előzményregényét olvastam volna, itt-ott nyomokban Chuck Palahniuk-ot is tartalmaz. Vontak még hasonlatot Stephen King-gel is, és bár való igaz, hogy van benne némi misztikum és természetfölötti, ez a regény rosszabb minden horrornál, mert még egy démoni bohóc vagy egyéb túlvilági rémség ellen is reménytelibb lenne a harc, mint sem a végtelen verseny által űzött-hajtott emberi természetet megváltoztatni. Ennek a történetnek a gonosz szereplői olyan emberi szörnyetegek, akiket mi teremtettünk és akik ellen a természethez hasonlóan mi sem találjuk az ellenszert…

A könyv egy szociológiai és ökológiai végjátékot ír le, együtt vívja haláltusáját a természetes és az épített világ, az olvasó és a szereplők egyaránt tehetetlennek tűnnek, de mégis utóbbiak személyes megpróbáltatásain van a hangsúly, egyéni sorsokon a lángoló tüzek fényében.  Nyomasztó tartalom, még ha a szerző próbál is némi reménysugarat nyújtani a történet végére.

Komorsága ellenére élvezetes és jól felépített a cselekmény, olvastatja magát a könyv, az egy-két izzadtságszagú deus ex machine-tól és az apologetikus közjátékoktól eltekintve. Nyugodt szívvel tudom ajánlani azoknak, akik nem ijednek meg egy kis szociológiai-politikai jelmezbe öltöztetett thrillertől, még ha útközben számos kellemetlen igazsággal is szembe kell nézniük.  A horror-rajongónak valószínűleg kevés lesz, bár szorongani itt is lesz éppen mitől még napokkal a könyv elolvasása után is, mert annak a történetnek már mi leszünk a főszereplői.

Amennyiben ezek után úgy érzed, hogy felkészültél erre az utazásra, akkor nem kell mást tenned, mint az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: Süni

 

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük