Az idei évem ifjúsági irodalom terén nagyon változatosnak mondható, ugyanis, ha csak tehetem, minden könyvet elolvasok a Merítés–díj listáiról, hogy átfogó képet kapjak az alkotásokról. Ennek viszont meg van az a hátránya is, hogy több olyan kötetet is kézbe veszek, ami még nem érett meg -véleményem szerint- a kiadásra, de pont ezért nagyon tudom becsülni azon történeteket, amelyek humorba csomagolva a magyar nyelv bravúros szavait csűri-csavarja és a végeredmény igazán érdekes. A mostani értékelésem is egy ilyen kötetről szól.

Bosnyák Viktória neve számomra egyet jelent az egzotikusabb mesékkel, hiszen sose a klasszikus elemekkel tarkítja történeteit és bizony a szójátékaival az első perctől fogva elbűvölt. Természetesen nem minden alkotásáért rajongok, de többet olvastam és inkább azok száma növekszik, amelyekről elmondhatom, hogy mennyire üdítőek a mai „divat” könyvekhez képest.

Bosnyák Viktória – Fókuszban a kókusz című könyve 2020-ban jelent meg a Tintató Kiadó gondozásában. A regény címe is már figyelemre méltó, de Dudás Győző illusztrációival lesz teljes az egész. A rajzokat érdemesnek gondolom külön is megnézegetni, hiszen mindamellett, hogy hűen lekövetik a történéseket, még viccesek és kedvesek is, szinte külön életet élnek.

Történetünk három főhőse: Tengeri Malac alias a „legénység”, „őkapitánysága”, a Csámpás hableány tulajdonosa, Körtemájer-Sercli kapitány és becses barátjuk, a két munka közt őrlődő oposszum, Rezső.

Egy különleges megbízatás miatt indulunk el „őmedveségével”, de nagyon hamar problémába ütközünk, ugyanis, amikor a kapitány hajója megfeneklik, olyan csend áll be, hogy a lélegzetünket is hallani véljük. Vajon hová tűnt mindenki, főleg a legénység? Mitől rezzen össze a bokor? És miért fontos, hogy mindig legyen kéznél egy konzervnyitó? Nos, ezekere a kérdésekre a mai napig keresem én is a választ, ha netán te megleled, kérlek, tájékoztass!

Ti is úgy gondoljátok, hogy ezzel a nyakatekert történettel nem stimmel valami? Nos, igen, kell egy adag buborékos málnaszörp, hogy végig bírd idegekkel olvasni, hiszen a mesélő, cseppet elvarázsolt kastély és bizony nem könnyű megtalálni azt a véget, amitől megnyugodhatsz, hogy a csattanó sem felejtődött el.

Saját meglátásom szerint egy – két hiba lecsúszott, mint szörp a maci torkán. Bizonyos túlzásokat véltem felfedezni és bár felnőttként én értettem a lényeget, egy fiatalabb lélek még nem biztos, hogy felfogja kevés tapasztalatai miatt.

A másik, ami nekem kiesett, hogy mitől is hajaz annyira Rejtő Jenőre, ugyanis én nem vagyok nagy rajongója a szerzőnek, hiszen jó, ha egy kötetét olvastam. Mondanám öreg hiba, de annyi a jó könyv, mint égen a csillag és szerencsére ez a hiányosság pótolható. Ellenben pont a fent említettek miatt én nem éreztem ezt a pluszt és nem is tulajdonítok így nagy jelentőséget ennek.

Nekem elsődlegesen a humora, a fantasztikusan kreatív szóhasználata, valamint az írónő remek írástechnikája miatt volt szerethető ez a történet. És igen, nekem is kellett volna egy nagy adag málnaszörp.

Ajánlom a könyvet kortól és nemtől függetlenül, mert a humoros játékosság kortalan.”Az egyszer olyan biztos, mint hogy a pingvin madár, mégsem repül.” Fedélzetre matrózok!