„Az éj őrzője
képzelet lenyomata
én álomfogóm”

Szeretem a kortárs szerzők alkotásait, mert számos értékes és rendkívül egyedi hangvételű kötettel leszek gazdagabb általuk. Nincs ez másképpen azon költőkkel, akik valamilyen friss hajtásként jelennek meg a hazai irodalmi életben. Így mondhatni tárt karokkal üdvözöltem még 2024-ben a Dr. Kotász Könyvkiadó berkein belül megjelent Puchla Nikolett – Ha újranő a sorsfonal című versesgyűjteményt.

Az alkotó először a „Kotász Károly 150” irodalmi pályázaton tűnt fel pár költeményével, ilyen például a Harmatos dal című műve is. A mostani kötet a szerző első önálló válogatása.

„Bánatot is csak mosolyogva fogadó
Faggyú-könnyeket folyató
Szende lélekláng
Bűvköre hűségesen vonaglik a légben
Táncot lejt egy anyóka
Sóhaj-szavára”

A több mint ötven verset tartalmazó kiadvány három fő csoportra osztja a verseket, amelyek a következők:

• Álomfogó
• Vétek-cseppek
• Ha újranő a sorsfonal 

  Vegyesen találhatunk szabadverseket és haikukat a kötetben, bár az utóbbiakra csak szorványosan lelhetünk rá. Az eltérő stílusú alkotások közös jellemzője egy bizonyos megfoghatatlan súlyosság, néhol maró gúnnyal, máskor néma sikollyal adják át üzenetüket mindenkinek, aki akár csak halványan is feléjük pillant.

„Búg a csönd tartományán túlról
Egy megeredt, távoli csap,
Langyos és hűvös közti
Zaj-cseppeket adagol,
Míg a csosszanó papucsok
el nem halkulnak.
Elnémultak, mind egy szálig elnémultak.
A sápatag csönd rátelepszik a bal orcára,
Míg a jobbot éles fény-szilánkok
Szabdalják széjjel.
Nem tudom, mit keresek itt.
Gyomrom háborog, bár lelkem
Síri nyugalomra lelt.
Talán csak egy simogatás
Hiányzik, mint egy festménynek
Az utolsó, gyöngéd vonás.
Befejezetté akarok válni,
De pont e szűnni nem akaró
Vágytól maradok
Mindig tökéletlen.”

Ezekre a művekre valóban jellemzőek a sokszor talán szürreálisnak mondható képsorok, míg máshol a nyers valót tépi ketté a bánat és fájdalom éles kettőssége. Néhol talán kissé érthetetlenek a párhuzamok, túlontúl merev képekből építkezünk, míg alig kapva levegőhöz cseppfolyóssá válunk az érzelmek dunsztjában. Ám minden sor csak akkor ér igazán valamit, ha az olvasói lélek meghallja azt a néma dallamot, amelyet a szerző játszott eme versek írása közben. Ha nem rezdülünk együtt minden tollvonásra, ha nincs egy kitárt ablakunk a lelkünk otthonában, akkor ezek a szavak is elszállnak az éjben, mint egy éhes farkas vonyítása a messzeségben.

„termékeny égen
köldökzsinór-csillagsor
fényes anyahold”

Újdonság minden, ami nem szokványos, ám a régi megszokottat is felújíthatja bárki, erre nagyon jó példa eme mű, ahol már emlékeinkből felsejlő hangok mesélik egy másik csomagolásban eme sorokat.

„Szerelmemért elhagytam
a szülői házat,
hogy parttól partra haladva
jöjjek s lássak,
míg tükörképem meg nem hasad,
míg a bíbic éneke hallik.”

Számomra kissé távolinak érződtek a szerző magasztos, máskor abszurd sorai és talán ebben a káoszban meglelni a rendet is egy külön művészet, úgy vélem. Ám még én is találtam olyan verseket, amelyek egy-egy részletében hozzám beszéltek és ezeket örömest kiemeltem.

Egyedi hangvételű kötet, annyi bizonyos, amely nem fogja vissza magát, egy csepp könyörület sincs benne, mégis inkább érződik önkritikának, mint mások korholásának. Tiszta hangon előadott mű, amely egy értő torokból nagyon magasztosan hangzana, egyszer talán lehetőségem adódik ebben a formában is átélni a leírtakat. Addig is, bár számomra kaotikusan borzongató maradt a kötet, mások számára érdekes újdonságként hathat. Egy próbát megér valami eredetivel ismerkedni.

„Az érzelmek valódisága nem mérhető.
S még ha mérhető is lenne –
kit érdekel?”

Amennyiben kézbe vennéd a művet, nem kell mást tenned, mint a Dr. Kotász Könyvkiadó weboldalára ellátogatni.

Írta: NiKy