„Van olyan reggel,
ami nem hoz holnapot?”

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy család, talán kicsit átlagos, de pont ettől is különleges, ahol apa és anya sokat voltak távol, ám nagypapával jól el lehetett mulatni az időt. Persze ez az intervallum nem egy személy volt, mégis úgy gondoltam rá, mert sokszor hallottam ezt a kifejezést, hogy „öreg barátom az idő”, pedig ezt csak személyekre használjuk, úgy gondoltam. Nagypapa szerint az idő vénséges volt már, ezt onnan tudja, hogy ő még csak öreg és már gyerekkora óta ismeri. Én ezt ugyan nem teljesen értem, de amit Papi mond, az úgy is van, ezt biztosan állíthatom. A napokat szeretjük mind a ketten, mert együtt mókázni igazán izgalmas, főleg azért, mert Papinak mindig jó ötletei vannak, és ezeket nem osztja meg mással, csak velem…

„Te rossz vagy, apa, meg anya is,
mert sohasem vagytok itthon,
amikor este hazajöttök,
fáradtak vagytok,
elküldtök aludni,
sohasem játszotok velem,
pénzt adtok,
hogy vegyek magamnak játékot,
de minden gyereknek
ugyanolyan játéka van,
és nekem nem kell ugyanolyan játék.

A nagypapa viszont jó,
mert ő mindig itthon van,
játszik velem,
sohasem mondja, hogy fáradt,
nyáron a Márióval elvisz a nyaralóba,
kukoricaszárból csinál nekünk varázskardot
meg fosztásból varázsbabát,
hogy ripsz-ropsz,
az égből szeretetet varázsoljon a földre.”

A minap furcsa álmot láttam, ahol Papi mesélt nekem. Arra kért, hogy hunyjam be a két szemem – érthetetlen, hiszen eleve csukva volt már – és kívánjak valamit. De vigyázzak, mert a kívánságok néha teljesülnek és lehet, hogy mire megtörténik, én már nem is fogom érteni, miért kaptam meg. Papi szerint a világ így működik, hiszen amíg élünk remélünk… vagy az hal meg utoljára? Nem emlékszem, csak arra, amit legutóbb mesélt nekem:

„Apa, én tudok repülni!
Jól van, azt is tudom,
hogy minden gyerekkel
előfordul álmában,
én viszont igazán tudok repülni.
De csak akkor, ha anya nincs itt,
és te sem vagy itt, sőt senki,
még a Márió sincs velem.

Ez azóta van így,
mióta a nagypapa meghalt.
Ő azt mondta nekem egyszer,
hogy csak mi ketten tudunk repülni,
a nagypapa meg én,
és azt is mondta, hogy ő nemsokára
nagyon messzire fog repülni,
talán vissza sem jön ide a kissámlira.
De a nagypapa nem mondott igazat,
mert amikor ti nem vagytok itthon,
és a Márió sincs velem,
akkor behunyom a szemem
és csapkodni kezdek a szárnyaimmal,
és a nagypapa ott ül a kissámlin,
és mosolyog, mosolyog, és csak ő hiszi el,
hogy tudok repülni.”

Immár nagyobb lettem, hiszen elérek mindent és a hokedli sem kell. Illetve majdnem mindent, hiszen apa elment és anya gyöngyszemeket potyogtat, amiket én képtelen vagyok olyan gyorsan összeszedni, ráadásul van, hogy elgurulnak, máskor összenőnek, érthetetlen…

„Anya ne sírj már!

Hiszen az igazgyöngyök
is láncra vannak fűzve.”

Apa mostanában ritkán jön haza, amit persze Anya szomorúságával rejteget. Sokszor látom, hogy bámul kifele az ablakon vagy maga elé néz, ilyenkor az jut eszembe, hogy nehéz a felnőtteknek a várakozás és talán ezért lehetnének megértőbbek, hogy mi miért akarunk mindent azonnal. A rossz példa állítólag levakarhatatlan, hiszen ragadós…

„Tudod apa, az lenne jó,
ha eggyel többször jönnél haza,
mint ahányszor elmész.”

Mostanában túl nagy a csend a házban, én is csak lopakodni merek, de megkérdeztem anyától, hogy miért van ez. Azt felelte, hogy a boldogság elment és a fájdalom költözött be a helyére, de én ezt nem értem, hiszen nem találkoztam egyikükkel sem…

„A boldogság az,
amikor sokat kapunk.
A fájdalom az,
amikor ezt mind elveszik.
Én nem akarok boldog lenni többé,
mert az egyszer nagyon
fájni fog.”

Ez a könyv egy kis csoda, ami egy család hétköznapjairól rántja le a leplet. A gyermeki szemszögből megismert események, mozaik darabkák adják a versek sava-borsát, hiszen a gyermeki látószög kegyetlen, de kíváncsi őszintesége rácsodálkozás az élet világos és árnyékos oldalára egyaránt.

Kiss Ottó – Csillagszedő Márió című verses kötete immáron 4. kiadását élte meg, hiszen az én polcomra is egy 2023-ban a Móra Kiadó által megjelentett kiadványt tettem. A könyv a kortárs költészet egyik csodája, amely enyhe humorral ékesítve meséli el egy család mindennapjait, boldogságát és drámáit egyaránt.

Ajánlom a könyvet jó szívvel minden érdeklődőnek, mert hol mosolygunk, hol sírunk és ez az érzelmi gazdagság végigkísér minket olvasásunk folyamán. Ezek a kötetek ajándékok a lélek számára és többször érdemes kézbe venni őket idővel. Mert minden sora olyan, mint ez:

„Semmi dráma.
Csak áll az ember a csendben.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Móra Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy