“Az uraság kelletlenül leküldte a három megmaradt katonáját, hogy kutassák át a pap házát, de úgy találták, hogy a lakója már elment. Mivel tudták, hogy az öccse Őszentsége avignoni otthonában szolgál, a férfiak átkutatták a házat, hogy megtalálják a kincseket, amiket Matthieu atya hagyhatott maga mögött. Az egyikük az alabárdjával bökdöste a földet az udvaron. A másik az utazóládáját, a fazekát és néhány szerszámát kutatta át.
A harmadik átforgatta az ágyként szolgáló szalmát.
Másnap ez a férfi belázasodott.
Négy nappal később már mindenki meghalt a kastélyban.
Az új udvarmester volt az utolsó; zokogva figyelte a tükörképét a fényesített sárgaléz lemezben, és bár teljesen ronccsá vált, reszkető kézzel próbált magának vékony szemöldököt festeni.”

Franciaországban járunk a XIV. század derekán, mikor kellemetlen közjáték, a pestis parancsol kényszerpihenőt az egymással viaskodó francia és angol hadakra a százéves háború nyitó felvonásában. A ragály végigsöpör egész Európán, az akkori gyerekcipőben járó orvostudomány teljesen tehetetlen, többnyire hiedelmekre és kuruzslásra hagyatkozik, így a népesség csaknem felét elemészti a szörnyű kór. A sötét középkor ennél már aligha lehetne sötétebb, a kialakult társadalmi normarendszerek darabjaira hullanak, a keresztény értékrendek a hívőkkel együtt halnak ki vagy csapnak át szinte barbár bálványimádásba. Már így is irigylésre méltóan apokaliptikus időknek tűnnek a jó öreg 1350-es évek, de mi lenne, ha megbolondítanánk az egészet még a Menny és Pokol közötti örök háborúval is?

Christopher Buehlman – Két tűz között című regénye az eredeti 2012-es angol kiadást követően 2023-ban jelent meg magyarul az Agave Könyvek Kiadó gondozásában. Bevallom őszintén, hogy a borító első látására egy kicsit hatásvadásznak tűnt és emiatt nem is túl nagy izgalommal fogtam hozzá az olvasáshoz, hogy aztán a kötet minden előzetes várakozásomat alaposan felülmúlja és utólag a külső körítés is teljesen megalapozottá váljon.

A bevezetőben már fevázoltam a vidám, életigenlő történelmi körképet, ami a cselekmény hátteréül szolgál. Főhősünk, Thomas, a százéves háború veteránja, kiátkozott francia lovag, aki keserűségtől vegyes kényszerűségből haramiának csap fel. A nagy önmegvalósításba azonban hívatlanul zavart támaszt egy árván maradt kislány, akit furcsa kötelességtudat és szent erkölcsiség jellemez. Mindenképpen el kell jutnia a pápai székhely Avignon városába, ahol állítása szerint nemcsak Isten, hanem a Sátán földi helytartója is ott lakozik. Melléjük szegődik még egy iszákos pap is, és számomra máris kézenfekvővé vált az atya, fiú, szentlélek párhuzam.

A történet egyfajta passiójáték, hőseink bejárják a pestistől sújtott, földi pokollá váló Franciaországot, rengetet megpróbáltatást kiállva, hogy megmentsék a hanyatló emberiséget a kárhozattól.  Kisebb-nagyobb településeken keresztül vezet az útjuk, valahol barátokra, de legtöbbször ellenségekre lelnek, megküzdenek emberi és túlvilági szörnyetegekkel. Nagyon erős része a könyvnek ez a középkori idegenvezetés, a széthulló civilizáció festői ábrázolása, ahol minden kanyar és domb mögött újabb és újabb rémálom vár hőseinkre, szinte látjuk magunk előtt az apokaliptikus tájat, az emberiség erkölcsi és fizikai dezintegrálódását. A valós történelmi események részletgazdag leírása zökkenőmentesen ötvöződik a keresztény hitvilág démonaival és angyalaival. Az ördög fáradhatatlan, de itt ne a kedvenc sorozatunkból ismert sármos üzletemberre vagy a kellemetlen igazságokat megfogalmazó szimpatikus-karizmatikus anarchistára asszociáljunk. Ó, nem. Maga a megtestesült gonosz tör itt az emberiség pusztulására, aki biankócsekket kapott a hallgatásba burkolózó Istentől; nem evilági förtelmek mészárolják le a gyengéket, az ördög csábításának szinte senki nem képes ellenállni, velejéig romlott a világ, mindezek mellett néha a pestis is csak múló szénanáthának tűnik. Ha már a középkori irodalomnál járunk, tekinthetünk úgy a történetre is, mint misztériumjátékok egybefűzött sorozatára is, rengeteg erkölcsi próbatétel vár a halandókra a végítélet színpadán. Most már nem tudom megállni az irodalmi turmixolást, hiszen Thomas kálváriája ungyanakkor egy másik középkori műfajt, a lovagi eposzt is idézi, bár esetünkben eleinte nem beszélhetünk egy makulátlan erkölcsű, rendíthetetlen hitű “Krisztus katonájáról.” Persze a történelmi háttér és a kislány messianisztikus küldetéstudata miatt nem nehéz a történetbe belelátni Jeanne d’Arc legendáját sem, mégha az évszám nem is stimmel. De gyorsan leszögeznám, hogy egy, a keresztény mitológia által inspirált, de eredendően szórakoztató szándékú műről van szó, nem vallási prédikációról, nem kell rózsafüzért sem kézbe venni olvasása közben. Nagyjából annyi köze van mondjuk az ájtatossághoz, mint az Ördögűző című filmnek, de azért bőven jut szerep a moralizálásnak is a lapokon.

Thomas karaktere nagyon jól kidolgozott, a regény végére komoly jellemfejlődésen megy keresztül, és egy szereplő esetében sem éreztem azt, hogy kilógott volna. Mindenkiben ott lakozik az emberi gyarlóság, valamelyik halálos főbűn csírája, amit az ördög gátlástalanul a javára is fordít. A szerző elképesztően ötletes és fondorlatos módozatait találja ki a bűnbeejtésnek, senki sincs egy pillanatra sem biztonságban. Negatívumként kell azonban megemlítenem a trágár kifejezések számomra indokolatlannak tűnő használatát. Nem az zavart, amikor a szereplők káromkodtak, hanem a leíró, prózai részeknél hatottak furcsán a vulgáris szavak, mint az irói kifejezésmód eszközei.

Műfaját tekintve valahol a dark fantasy és a horror határán mozog a könyv, szerintem egyik stílus rajongói sem fognak csalódni benne. Van benne bőven tapicskolás a vérben és egyéb belsőségekben, a harcjelenetek, párbajok nem tartanak a végtelenségig és nagyon realisztikusan vannak leírva, ezeken a részeken is érezhető a szerző történelmi hűség iránti elhivatottsága.

 Azonban vigyázzunk, nehogy erkölcstelenül mohón faljuk a sorokat, hiszen az ördög sohasem alszik…

Amennyiben úgy döntesz , hogy elmerülnél ebben a világban, nem kell mást tenned, mint az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: Süni