„Ha nem hagyjuk, hogy a dolgok jelentőséggel bírjanak, akkor mi értelme az egésznek? Miért lesz valakiből pszichológus, ha nem törődik az emberekkel?”

Az utóbbi egy évben egyre nagyobb érdeklődéssel keresem azon skandináv szerzőket, akik különlegesen tudják megfogni az emberi lélek jó -és rossz oldalát. Gondolok itt rögtön egy nagyon hétköznapi és természetes folyamatra, a gyász feldolgozására. A mostani olvasmányom is ezt a fontos témakört vette górcső alá, amely ugyan fikció, ám részben valós elemeket is tartalmaz. Ráadásul emléket állít Karin Boye: Kallocain című művének.

Anne Cathrine Bomann 1983-ban született Koppenhágában. A dán származású szerző pszichológusként remekül bánik az emberi lélekkel. Elmondása szerint egy egész élet nem elég a felfedezéséhez, és íróként is csodákra képes. Kis hazánkban Agathe című regényével debütált, ám számomra ez az első könyve.

Anne Cathrine Bomann – Kék című regénye 2023-ban jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában. A könyv nagyon szép borítóval került a könyvesboltok polcaira, így ha valaki nem ismerné se a szerzőt, se a fülszöveget, annak is megakad rajta a szeme.

Történetünk két idősíkon mozog, hiszen a múltban megismerünk egy gyászoló édesanyát, akinek még nagyon frissek a sebei, míg a jövőben két egyetemistával és a kissé kukacoskodó, de annál értékesebb szakdolgozat vezetőjükkel. Minden személynek megvan a maga fájdalma, mind a múltjában, mind a jelenében, ám egy új gyógyszer kutatása kapcsán összefonódik a sorsuk. Vajon mi köze van ennek a négy személynek egymáshoz és tényleg képes egy tabletta enyhíteni a belső szenvedésünket?

Elisabeth napról napra csak létezik, hiszen minden élet eltávozott gyönyörű otthonából. A munka remek menedék egy gyászoló lélek számára, ám hosszútávon céltalanná válhat. Míg egyik este egy nem várt esemény elindítja egy új kutatás irányába, amely később rögeszméjévé válik. A siker kulcsa megváltoztathat mindent és pont ezért bármit megér feláldozni szerinte.

„Oly sok élet roppanhat össze oly könnyedén. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor először felmerült benne az ötlet.”

Anna olyan, mint egy hurrikán, napról napra él. Ha rátör a nyomás, akkor a verekedés és az alkohol mindig segít. Hogy éppen kinek az ágyában ébred, az oly mindegy is, hiszen másnap kezdődik minden elölről és nincs megállás. Bár nem a legfényesebben alakulnak az egyetemi dolgai, mégis úgy érzi képes megírni a szakdolgozatát, így kisebb gondként éli meg, hogy be kell csatlakoznia egy másik hallgató mellé. A cél a legfontosabb, ezért pedig ennyi kellemetlenség még éppen belefér.

„Aki a nyelvet diktálja, azé a hatalom; mindent az dönt el, hogy hogyan fejezzük ki magunkat. Soha nem olvastál Foucault-t?”

Shadi hétköznapjait a megszokott cselekvések és mértékek határozzák meg. Csak akkor érzi rendben magát, ha mindent tökéletesen végez el és esténként odabújhat párjához. A szakdolgozat ugyan kissé akadozik, ráadásul a referense ráerőltetett egy nagyon furcsa lányt, de már nincs sok hátra, csak kibírja valahogy vagy mégsem?

„Hiszen azt gondolnánk, hogy szeretni és egy szeretett személy elvesztését meggyászolni az egyik legfontosabb feladat az életben. Tényleg a lehető leggyorsabban túl kell esnünk rajta?”

Thorsten minden idejét lekötötte a kutatás lezárása és a paciensekkel való felmérések és eredmények átbeszélése, ám egy bizonyos rossz előérzettel próbál megbirkózni, amely egyre jobban és erősebben tör rá. Ráadásul az utolsó alany sem jelent meg a megbeszélt időpontban és azóta sem érte el. Ha mindez nem lenne elég, sok hallagatóval kell foglalkoznia, különösen Anna-ra és Shadi-re kell odafigyelnie.

„Az agy működésének akár töredékét megértetni egy pszichológus-hallgatóval olyan, mintha egy újszülöttet próbálnál szaxofonozni tanítani.”

A történet középpontjában a gyászfeldolgozás tudományos oldalról való megközelítése áll, amely kapcsán felmerült bennem egy kérdés. Vajon az embernek szeretni és a veszteséget feldolgozni sincs már joga természetesen úton? Bár tényként írhatom, hogy sokunknak ez a folyamat egy egész életet is felölelhet, ám egy tabletta szedésével mennyire veszítjük el az érzelmeinkhez való szabadság jogát? Nehéz erre erkölcsileg és tudományos szempontból is egyensúlyt megtartó választ remélni, ám szerencsére hiszem, hogy ha valaha is bírtokunkba áll majd egy ilyen készítmény, nem fogja befolyásolni az emocionalitásról való döntésüket.

„Az egész életünket azzal töltjük, hogy köszönetet mondunk és bocsánatot kérünk, […], ugyanazokat a mintákat ismételve és minden alkalommal egy kicsit kevesebb odafigyeléssel ugyanazokat a szavakat használva, miközben a másik egyre nehezebben hallja meg, amit mondunk.”

Őszintén szólva a történet háromnegyedéig nagyon érdekesnek találtam az eseményeket és kimondottan sokat gondoltam a karakterekre, amikor más teendőimmel foglalkoztam. Ám az utolsó pár fejezet valahogy olyan irányba futott ki számomra, amely elvette az első pozitív gondolatokat és érzéseket, valahogy elfáradtam az utolsó sorokra és a regény is szárazzá vált számomra. Több mint valószínű, hogy nem erre a végkifejletre számítottam és ezt érdekes módon inkább a szereplők szegmensére értem, sem mint a megoldókulcsra. Valahol túl sokat kaptam, máshol pedig nagyon kiessé váltak a sorok. Ettől függetlenül ez a kötet egy nagyon fontos tematikában mozog, és kellően érdekesen van felvázolva. Az események pont annyira pörgősek, amennyit elbír az olvasó és bár sem magaságokba, sem mélységekben nem taszít, mégis megmarad a gondolatainkban és mi magunk is „fogyasztóvá” válunk általa. Ha gyászolunk éppen vagy a környezetünkben él ilyen személy, megoldást nem fog adni fájdalmunkra, de több oldalról is rávilágít mindarra, amit éppen tapasztalunk vagy látunk. Érdekes, hogy mennyire fontos, mikor veszünk kézbe egy adott témájú könyvet, elvégre hozzánk tesz és picit el is vehet, csak a mérték és időzítés nem mindegy.

Összességében egy érdekes és szórakoztató olvasásban volt részem, minden morgolódásom ellenére lekötötte a figyelmemet és sok olyan gondolatot ébresztett bennem, amelyeken még elmonfordírozok egy darabig.

A történet magával ragadó és jó stílussal íródott, így bátran ajánlom bárkinek, aki érdeklődik a tematika iránt, vagy szívesen töltené a szabadidejét egy izgalmas könyv társaságában.

„Miféle ember az, aki nem érez semmit?”

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet és szívesen kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy