„Az ablakok megdermedtek. A férfiak bőre állandóan vizes. Egy Gólem. Egy tucat főtt tojás. Semmilyen mutáció nem ment végbe. Csak egy sziklatengeren legelésző néhány bárány képe jelent meg.”

A fenti idézet talán kissé szokatlannak tűnhet elsőre, ráadásul az értelmezése sem könnyű, úgy vélem. Talán érdemes úgy tekinteni rá, mint egy álomfoszlányokat idéző részletre, ahol nem kapunk egyértelmű jeleneteket, de a maguk kaotikusságában könnyebb egy egységben „látni” őket. Ez a szövegrészlet egyébként aperiodikus a kötetben, de pont ezért mindig más értelmet nyer magának. A mű nagyon egyedi stílusú, amely különösen nagy figyelmet igényel, bárki veszi is kézbe.

Mario Bellatin (1960. július 23., Mexikó) mexikói származású perui író. Két évig teológiát tanult a Santo Toribio de Mogrovejo szemináriumban, majd a limai egyetemen szerzett diplomát. 1987-ben Bellatin Kubába költözött, ahol forgatókönyvírást tanult a Latinoamericana Nemzetközi Filmiskolában. Később a Sor Juana kolostor egyetemének irodalmi és bölcsészettudományi karának igazgatója lett. Jelen pillanatban a mexikóvárosi Dynamic School of Writers igazgatója. A spanyol irodalom egyik vezető egyéniségeként tartják számon kísérletező és egyedi stílusú írásai okán, amelyek artisztikus formában szővik össze a valóságot és a képzeletet.

Mario Bellatin – Jacobo, a mutáns című posztmodern kötete 2021-ben jelent meg is hazánkban, a Sonora Kiadó gondozásában. A könyv borítótervét ezúton is Miklós Martin ötletének köszönhetjük, amely a maga letisztult stílusával hozza a „már” megszokott – kellemes és mégis művészi – képi világot.

A történet Jacobo Pliniak személyéről szól többek között, aki a maga rejtélyes módján vezeti orránál fogva az olvasókat, úgy vélem. Hiszen ez az illető hatalmas tetteket hajtott végre sokak szerint, ám az is előfordulhat, hogy mindez csak szóbeszéd és csupán egy kereskedőről és határcsárda tulajdonosáról olvashatunk éppen. De bármi is legyen az igazság, a lényegen nem változtat: minden információ fontos és nyitott lélekkel érdemes olvasni a sorokat.

„Némelyeknek nehéz lett volna megmondani, mi volt Jacobo valódi szándéka a fogadó üzemeltetésével. Voltak, akik pénzkereseti lehetőséget láttak benne, de kevesen értették meg, hogy a létesítmény valójában arra szolgált, hogy segítsen továbbszökni a pogromok elől menekülő sokaságának. Jacobo nem csak egy rabbi feladatait látta el, nem csak egy kis állatkertet, egy fogadót vezetett, hanem úgy tűnt, veszélyben lévő életek tucatjainak megmentésére van küldetése.”

Egy kívülálló narratíváján keresztül tudjuk meg az eseményeket, ráadásul történet a történetben, hiszen egy kisunoka faggatja nagypapáját a múltról, aki minden alkalommal kicsit kiegészítve az alapokat adja át az utókor számára tudását. Ezek a kiegészítések mindig új megvilágításba helyezik a főszereplőt, míg végül egy igazi szent ember képe ismerhető fel azon figyelmes szemlélőknek, akik nem engedik, hogy a kaotikusság felőrölje idegeiket és elkallódjon ezáltal a figyelmük. Jutalomként is felfoghatja az olvasó eme felismerést, hiszen az ilyesfajta szövegek nem adják könnyen a tudást, ám annál értékesebb rálelni, felismerni.

„Úgy a nagyapám, mind Joseph Roth mintha azt akarta volna hangsúlyozni, hogy csakis a szerények, akik nem bosszankodnak, a kicsinyek, és a rácsodálkozók mesterei ismerhetik meg Isten tudását.”

A könyv két rétegre építhető: első szinten múltbéli események felvázolt sorozatát ismerhetjük meg, ahol felsejlik egy különleges férfi, majdan később nő, akinek jelleme és munkássága számos misztikus elemet takar, ám a valóságot kevesen ismerhetik meg. A második réteg pedig azon alapszik, hogy a zsidó nép és maga a vallás milyen szimmetrikus arányban áll egymással és ez milyen hatással volt a II. világháború eseményeire.

Jól látható, hogy egy adott népi szokás – legyen az vallási töltekezésű vagy sem – hogyan asszimilálódik a környezetbe, miután megkülönböztetett bánásmódban, szűkebbé válik a megszokott élettér és szabadság fogalma. Szinte kikövetkeztethető az a hipnotikusság, ahogy befolyásolni akarják az egyszerű életet élők csoportját, – egy falut -, amelyet a történelem csak pár szó erejéig emleget talán.

„Pontosan abban a pillanatban jelent meg az, amit egyfajta társadalmi extázisnak nevezhetnénk, és azon a napsütéses tavaszi reggelen színes felvonulás zajlott a kis bőröndjüket cipelő falubeliekkel.”

Számomra nagyon megragadó ez a könyv, mert tagadhatatlanul nehezen értelmezhető volt, és még kétszeri olvasásom után is azt írhatom, hogy nem teljesen sikerült értelmeznem, akár úgy is fogalmazhatnék, hogy akad olyan mozaikdarab, amelynek még nem találtam meg teljesen a helyét. Nehéz és némiképpen vitriolos ahogy lépésről – lépésre, mindig kicsit más szögből világítódnak meg az események és mindaz a népi hagyomány és tudás, amely szinte betarthatatlanná vált a tragédia bekövetkezése kapcsán.

Ami pedig még érdekesebbé tette számomra a leírtakat, az a tánc szoros kapcsolódása a történethez. Semmi sem olyan izgalmas a számomra, mint eme mozgáskultúra ábrázolása, amely a maga puritán módján egy ember és az égiek közötti kapocs, hiszen van, ami elmondhatatlan és csak a mozdulatuk hipnotikus ismétlődése adhat át.

„Nem mutatta ki a benne rejlő tragikus jellemet. Azt hiszem, úgy általában erre való a tánc. Hogy látszólag banális helyzetekben rejtsen el egy sor generációról generációra felbukkanó megoldatlan, atavisztikus kérdést.”

Azt gondolom, hogy a reinkarnáció kérdésének felmerülése, adott egy új megvilágítást az első idézethez, ámbár az is igaz, hogy az angol fordító szemszögéből megismert tényeket kívánta inkább szemléltetni, sem mint Jacobo személye körüli misztikumot felfedni. Bárhogyan is legyen, egyetértek a leírtakkal. A lelkünk addig vándorol újabb és újabb gazdatestekbe, míg minden bűnünket felül nem írjuk. Ez nem egy vallási dogma, hanem egy lélekkapcsolat, amely örök körforgásban mozog térrel és idővel.

Meglátásom szerint ez a mű nagyon érzékeny tematikákban mozog, és behatárolhatatlan hatással bír minden olvasóra, ezért amikor azt írom, bárki kézbe veheti, aki érdeklődik a szerző iránt vagy csupán egy posztmodern stílusban megírt műfordítás iránt nyitott, fel kell készülnie rá, hogy nem lesz könnyű dolga. Elvégre ahány lélek, annyi értelmezés, és az amfibólia nagyon erősen érződik a művön.

Számomra nagyon érdekes és többször olvasóssá vált úgy gondolom, ráadásul nyitott egy kaput a vallás témaköre irányába, amit eddig, ha tehettem, messze elkerültem.

„Nem kívánom előhozni, legalábbis itt, azt a közismert tudományos gondolatot, miszerint az anyag nem vész el, csak átalakul.”

Ha úgy érzed, hogy kellően megmozgattam a fantáziádat és nyitottabb szemlélettel rendelkezel, akkor nem kell mást tenned, mint a Sonora Kiadó webshopjában megrendelned a könyvet.

Írta: NiKy