Manapság egyre több olyan könyv lát napvilágot, amely valamely formában segíti a kisebb gyermekeket, hiszen, mint már sokszor említettem, szórakozva jó tanulni. A mostani könyvünk is egy ilyen célból íródott, amelyben szavakat szótagolni, szókincseket gyűjteni és egy sor érdekes kalandot átélni hivatott az olvasó.
Ez a történet egy hatalmas kalandról mesél, ahol két kis lurkó úgy dönt, hogy megleli Nagymaros aranyát. Ehhez nem kell mást tenniük, mint a környéken kincsvadászatra indulni, hogy még vacsora előtt megleljék. Járnak kertben, tóparton, sőt erdőn-mezőn át, találkoznak kedves „boszorkánnyal”, nagyothalló horgásszal és a rímek őrével is. Vajon sikerül-e meglelniük ezt a hatalmas kincset? És mi történik akkor, ha az mindenkinek más jelent?
Azt gondolom, hogy egy gyerekkönyv elsődlegesen akkor jó, ha szórakoztat, tanít és elgondolkodtat. Ez a bűvös hármas adja meg igazán a játszva tanulás eredményességét. Ennek a történetnek számos előnye mellett erőssége a kedvesség és a kis főhősök jó cselekedetei általi tanítás is.
Összességében egy kedves és hasznos mesét vehettem kézbe, ahol a történet szórakoztat, a kötet végén lévő feladatok pedig segítenek a fejlődésben.
Ajánlom a könyvet minden olyan gyermeknek, aki már ismeri a betűket és szívesen kalandozik a szavak erdejében. Ráadásul egy remek délutáni időtöltés a szülőkkel egyetemben. És ne feledjétek a kaland csak akkor jó, ha az egész család részt vesz benne.
0 hozzászólás