KÖNYVELVONÓ

Adèle Dan – Démoni ketrec

Adèle Dan – Démoni ketrec

„Honnan tudhatnád, hogy valóban feledni akarsz, ha még sosem emlékeztél igazán?”   Nem tudom, hogy mennyire fogok meglepetéssel szolgálni, de valahogy így képzeltem el mindig is a poklot, ahogy a jelenlegi olvasmányomban szemeim előtt megelevenedett. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy az ember által elképzelt túlvilág milyen is lehet, de ahány vallást vettem figyelembe, annyi féleképpen képzeltem el ezeket a helyszíneket. Minden tekintetben úgy gondolom, hogy a kötet egyik idézete nagyon is méltán visszaadja a hitemet, miszerint „Valóban semmi sem fekete vagy fehér. Mégis hogyan lehet így a jót választani?” És való igaz, hogy nincs a két pólus meg egymás nélkül, tehát a jó csak a...

bővebben
Matt Haig – Evie és az állatok

Matt Haig – Evie és az állatok

„– Nincs is jobb, mint amikor szabad vagy, és az lehetsz, aki tényleg vagy […].”   A természet – és állatvédelem manapság nagy divatját éli. Igen, jól olvastad, egyre jobban menőnek számít, ha valamilyen formában képviseled a környezetvédelmet. Persze kis hazánkban még igen gyerekcipőben jár ez a téma és annak gyakorlása is, de a nagyvilágban már felismerték ennek fontosságát és bizony nem egy olyan ország létezik, ahol már kimondottan megszokott tevékenységnek számít, hogy környezettudatosan élik az emberek hétköznapjaikat. Magyarországon sajnos a közöny és tudatos tudattalanság határozza meg a köz emberének minden napjait, ámbár az is igaz, hogy itt is egyre többen váltanak át pl....

bővebben
Ivana Bodrožić – Hotel Zagorje

Ivana Bodrožić – Hotel Zagorje

„Akárhányszor ütközöl bele valami problémába, föl fogod adni. Nem lesz az úgy jó. A legkönnyebb föladni, és lehajtani a fejed. Meg kell birkózni az élettel, nem pedig menekülni!”   Évről évre egyre több háborúról szóló kötet jelenik meg a hazai könyves piacon. A legtöbb esetben természetesen a II. világháború borzalmait élhetjük át elkövető vagy áldozat szemszögéből, ha nem éppen dokumentációs tényekkel „szórakoztatjuk” magunkat. A történelem borzalmait nehéz tényként kezelni úgy gondolom, és a XX. század végével még nem értek véget az oly felesleges öldöklések sem. Bár a fent említett időszakot jómagam is kiemelt figyelemben részesítem, mégis úgy vélem, hogy más népek és időszakok...

bővebben
Diana Urban – Halálos játszmák

Diana Urban – Halálos játszmák

        Az elmúlt időszakban nagyon sok ifjúsági könyvet vettem kézbe, amelyek átlagban valamely komolyabb témát boncolgattak, de a maguk nemében alig hordoztak olyan egyedibb tematikát, amelytől kiemelkedtek volna az aktuális „dömpingből”. A laza, könnyed stílustól kezdve a mélyebb gondolatiságot tükröző fiataloknak szóló lektűrig igen széles a paletta, mind a hazai, mind pedig a külföldi szerzők tollából származó kiadványok tekintetében, de a legtöbb esetben a megcélzott korosztályon kívül nem figyelnek arra, hogy esetleg mások is kézbe vennék az adott művet, pedig itt vagyok erre élő példának jómagam is. Elvégre messzemenőleg nem az én korosztályomnak íródnak ezek a...

bővebben
K. F. Breene – A rózsák romjai

K. F. Breene – A rózsák romjai

„-Túl sokat olvasol. -Létezik olyan, hogy túl sok olvasás? -Akkor túl sokat ábrándozol. (…) –Hát az lehetséges.”           Évek óta keresem azt az érzéki stílusban íródott könyvet, amely többről szól a puszta testiség megjelenítésénél. Van tartalma, olyan mondanivalója, amely tökéletessé teszi számomra az adott olvasási élményt. Sokszor morgok, sőt mérges is vagyok, hogy az erotika műfaja alá már minden „szemetet” besöpörnek, hiszen, aki némi túlfűtöttségre vágyik, annak eme kifejezés –még ha tagadja is a világ előtt – elfogadhatóvá válik. Önnyugtatás csupán, ezt mindenki jól tudja, ellenben sokfelé visz ez a kissé túlfűtött, de annál sikamlósabb út, elvégre a...

bővebben
Atiq Rahimi – Türelemkő

Atiq Rahimi – Türelemkő

„(…) sajnos, vagy sem, de nem lehet mindenki boldog, sem az életben, sem a mesékben. Az egyik ember boldogsága egy másik ember számára mindig boldogtalanságot szül. Szomorú, de így van.”           A Közel - Keletről szóló történetekről mindig Az Ezeregyéjszaka meséi jutnak eszembe, pedig számos könyvet olvastam már, ami nem éppen a boldogságról szólt. Az élet ezeken a tájakon teljesen eltér a számomra megszokottaktól, hiszen, a kulturális különbözőségen kívül, számos olyan tényezővel kell szembesülnöm - ha eme népekről hallok, olvasok -, amelyek befogadhatatlanok számomra minden téren. A történelmük kaotikussága, a végeláthatatlan háborúk után maradt pusztulások és...

bővebben
Terry Brooks – Shannara első királya

Terry Brooks – Shannara első királya

„A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk.”         Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést. Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági,...

bővebben
Kovács Attila – A csontváz óra

Kovács Attila – A csontváz óra

„[…] gondolkodással, szorgalommal és beszélgetéssel mindent meg lehet oldani.”           Nem tagadom, hogy ez az olvasás igen csak jólesett lelkemnek, hiszen nagyon szeretem a régies nyelvezettel megfogalmazott történeteket. De ne szaladjunk ennyire előre. Évek óta nagy figyelemmel válogatom meg azon meséket, amelyek a kisebb iskolás gyermekeknek íródnak olvasássegítés szándékából. Mivel gyerekeket is tanítok, így mindig nagy gonddal illesztem be gyakorlás címén egy – egy általam már olvasott, frissebb kötetet, amelyről úgy gondolom, hogy illik a kis zsenge lelkű gyermekhez és akár az olvasás szeretetét és elültethettem vele. Ugyan a mostani alkotás már azon...

bővebben
Clara Dupont-Monod – Egy közülünk

Clara Dupont-Monod – Egy közülünk

„(…) az embert a hely, ahová születik, legalább annyira meghatározza, mint a család, amely körülveszi.”         Mit is jelent pontosan a tökéletes kifejezés? Teszem fel sokadszorra is a kérdést. Az átlag meglátás szerint a tökéletes olyan hibáktól vagy hiányosságoktól mentes (pl. állapot); minden tekintetben teljes és hibák nélküli, amiben hiánytalanul benne van minden, aminek benne kell lennie, és nincs benne semmi olyan, aminek nem kellene ott lennie. Azt mondhatnám ezt értem, de ez vajon az emberre is átruházható –e? Én úgy gondolom, hogy ez a fogalom függ a személytől vagy helyzettől, hiszen ahány ember, annyi meglátás és nézet. Mindig az az aktuális tökéletes, amit...

bővebben
Elena Honoria – A Varázslónő

Elena Honoria – A Varázslónő

„A remény az, ami mindannyiunkat előre visz.”         Mostanában egyre ritkábban veszek kézbe olyan regényt, ahol a fantasy világ keveredik a romantikus érzelmekkel. Általában szeretem a műfaji keveredéseket, de eme kettőséggel csínján kell bánni, hiszen nehéz az arany középútra rálelni. Nagy divatnak örvend a szórakoztató irodalmi szférában is eme stíluskeveredés, mégis elenyésző számban olvashatunk igazán kiemelkedő alkotásokat. A mostani könyvet elsődlegesen a szép borítója alapján választottam, másodsorban abban reménykedtem, hogy a sok mostanában feldolgozott fajsúlyos tematika után, egy kis könnyed kikapcsolódásra lelek. Elena Honoria hazánk egyik írónője, aki a...

bővebben