KÖNYVELVONÓ

Madarász Éva – Tiszavirágok

Madarász Éva – Tiszavirágok

„Tudtam, hogy előbb-utóbb ráérzel. Arra, amire én is, nagyjából ennyi idősen: hogy a természet a legjobb dolog, ami körülvehet bennünket.”   Nem is tudom, hogy igazán mire számítottam, amikor kézbe vettem ezt az ifjúsági regényt. Már olvasás előtt is hallottam róla, hogy kalandos és fontos témája a környezetszennyezés, de valahogy másra számítottam. Hiszen erről a témáról ugyan nem lehet eleget beszélni, olvasni, hallani, ám ha ez ráadásul egy igazi kalandos történettel párosul, emészthető formában elképesztő fordulatokkal tarkítva, akkor szinte mi magunk is környezetvédőkké válunk. Madarász Éva írónőtől még 2021-ben volt szerencsém kézbe venni Hullámvasút című alkotását, amelyet...

bővebben
Mechler Anna – Gerti és a varázsgömböcskék

Mechler Anna – Gerti és a varázsgömböcskék

„Milyen csodálatosak azok a pillanatok, amikor letelnek a várakozás órái!”   Egyszerűen csodálatos, hogy hiába ez már A virágtündérek titkai sorozat ötödik része, még mindig ugyanolyan minőségben tárja elénk egy-egy növény előnyeit és gondozási feltételeit a szerző, mint ahogy azt a legelső kötetben tette. Imádom Láng Anna illusztrációit, amelyek gyönyörű meleg színekkel a lelket is bearanyozzák akaratlanul is. Mechler Anna számomra az a sokoldalú írónő, akinek bármilyen történet is kerül ki pennájából, azt rögtön előrendelem, és alig várom, hogy olvashassam. A fent említett sorozaton kívül Kerék mesék címen futó történeteit is olvashatjuk, ahol gépjárművek életébe enged betekinteti...

bővebben
Louisa May Alcott – Kisasszonyok

Louisa May Alcott – Kisasszonyok

„– […] soha ne add fel, soha ne hidd, hogy nem vagy képes úrrá lenni a hibádon!”   Mit ne mondjak, igencsak ritkán veszek kézbe „rizsporosnak” csúfolt történeteket, mert bár tisztelem az erényt és a tartást, de az akkori idők modorosságától a hideg futkos a hátamon. Talán kissé durvaságként hathat a véleményem, de a látszólagos udvariasság és ármánykodás számomra csak fénytelen manír, amely mulattatna ugyan, ha kedvem engedné, de úgy hiszem, hogy az egyenes beszéd, a feszes tartás és egy kedves mosoly sokkal hatásosabb és célratörőbb mindennél. A mostani olvasmányom korban az amerikai polgárháború időszakára vezethető vissza, amely már távolabb áll a korábban már említett szigorú...

bővebben
Lucy Strange – A nővérek átka

Lucy Strange – A nővérek átka

„Csak vésd az eszedbe: még akkor is, amikor kicsinek és tehetetlennek érzed magad, és azt hiszed, hogy egyes-egyedül vagy, tudd, hogy ez nem igaz! Fikarcnyit sem! Erősebb vagy, mint gondolnád! Sosem vagy igazán egyedül.”   Nagyon szeretem a népmeséket és bizonyos szinten a hagyományok titkos őrzőjének tartom magam. Ahogy felnőttem, amit a szeretett nagyszüleimtől láttam, azt az örökséget viszem tovább felnőttként. Hiába vagyok immáron a harmincas éveim végén, még mindig ott belül örök álmodozó és gyermek tudok lenni, aki nagy szeretettel védi az emlékeit és sok – sok olyan témakört forgat, amely inkább az ifjúságnak szól, sem mint a korosztályomhoz tartozó, olvasni szerető lelkeknek....

bővebben

Egy varázslatos szerző a mesék világából – Interjú M. Nyirő Mária írónővel

  Idén ismételten számos gyermekkönyvet vettem kézbe, amelyek színvonala igencsak hullámzó volt. Meseregények közül is akadt szép számmal, de kevés olyat tudnék példaként felhozni, amely a tanítási szándéka mellett kiemelkedő mind írástechnikai, mind pedig a szerző fantázia gazdagságát illetően. Ebből a kevésből is akadt egy olyan, amely számomra első olvasás után már hatalmas kedvencemmé vált, ez pedig M. Nyirő Mária: A varázsmag szövetsége című alkotása. Mivel nagyon megszerettem és több kérdés is felmerült bennem, így nagy örömömre a szerző elfogadta az interjúfelkérésemet! Kérlek, fogadjátok sok szeretettel! Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az...

bővebben

M. Nyírő Mária – A varázsmag szövetsége

  „A legcsodálatosabb dolog alkotni vagy tenni valamit, amire senki sem kényszerített. Bátran harcolni egy nemes célért.”     Mostanában nagy keletje van az olyan mesekönyveknek, amelyek valamely formában segítik célcsoportjukat. A legtöbb esetben az olvasást támogatják, hiszen szórakoztatva tanítani a leghatékonyabb formája annak, hogy az ifjúság könnyen befogadja a mondanivalót. De mi van akkor, ha ennek gyakorlása nem elég, hiszen az adott szöveget meg is kell érteni? Nos, ez a kötet erre hivatott elsődlegesen. M. Nyírő Mária első könyves szerző, akinek a gyerekkori álma vált valóra, amikor ez a mese könyvként napvilágot látot. Ugyan sok alkotó vágya egy saját regény, de...

bővebben

Simon Réka Zsuzsanna – Bojta színre lép

„– Meddig képes megbújni bennünk a harag, Ulli bácsi? – Ameddig hellyel kínáljuk, Bojta.”       Mostanában kicsit kedvtelenebb vagyok az átlagnál, így tovább tart egy –egy kötet olvasása, mint alapvetően. Persze az én esetemben ez sem jelenti azt, hogy napokig „ülök” egy könyvön, de bizony érzem, hogy türelmetlenebben állok mindenhez. Ez a mostani olvasási élményemet is befolyásolta kezdetben, de szerencsére „gyógyulni” látszom. Köszönhető ennek a kis mesekönyvnek is.   Simon Réka Zsuzsanna írónő nevével idén ismerkedtem meg és bár ez az első olvasásom tőle, az is biztos, hogy nem az utolsó. Eddig 4 mesekönyve jelent meg ezen kívül, és ha csak fele ennyire érdekesek, mint a mostani,...

bővebben

Ruff Orsolya – Volt egy ház

  „(…) a gyerekek kérdéseire a felnőttek nem válaszolnak mindig egyenesen. Nem azért, mert rosszat akarnak, egyszerűen csak azt gondolják, hogy az ő problémájukat egy gyerek úgysem értheti meg” Az első gondolatom, miután becsuktam az utolsó oldalt: Köszönöm! Hálás vagyok azért, hogy a XX.század végén születtem, egy olyan korszakban, ahol nem a mindennapi rettegés határozta meg a gyermekkoromat. Egy olyan ország gyermeke vagyok, ahol bár sok a probléma és igazságtalanság a mai napig is, mégis azt kell, hogy írjam szabad vagyok és dönthetek a sorsomról. Ez egy olyan adomány, amit természetesnek veszünk, ezért a legtöbbünk nem is ad hálát érte, pedig kellene.   Ennek a könyvnek...

bővebben

Mechler Anna – Nadin és a varázstégely

  „(…) az embereknek is szüksége van a növények gyógyító erejére.”     Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen felnőtt a világon, aki a gyermeki énjét időközönként kényezteti, persze mindenki mással. Számomra Mechler Anna mesekönyvei azok a bizonyos történetek, amitől a lelkem szárnyra kel, és igazán üdítően érzem magam egy – egy kötet olvasása után. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvecskéről szól.   Mechler Anna – Nadin és a varázstégely című mesekönyve 2021 egyik újdonsága, amely a Manó Könyvek gondozásában jelent meg. Ez a kötet A virágtündérek titkai sorozat harmadik része. A sorozat többi részét itt találod. De nézzük is, hogy miről szól ez a mese:   A hiedelem úgy...

bővebben

Serena Valentino – Herceg vagy Szörnyeteg?

  „Most úgy érezte, haldoklik. De ahhoz, hogy valaki meghalhasson, előbb élnie kellett. És a Szörnyeteg végre elmondhatta, hogy élt – hiszen szeretett.”         Valamikor régen az őskorban, élt egy fiatal leány, aki rajongott a mesék világáért. Számos kedvenc története volt, de mindig közelebb érezte magához azon világokat, ahol a mágia vagy varázslat állt központi témául. Ennek a lánykának igen nagy volt a fantáziája, sokszor meg is szólták érte, pedig semmi mást nem akart, csak hogy megoszthassa másokkal is, amit ő lát vagy érez. Amikor ezeket a meséket nézte vagy olvasta, a szíve megtelt szeretettel és megfogadta, hogy felnőttként is ugyanolyan rajongással fog rájuk tekinteni. Nos,...

bővebben