Az idei évem visszaigazolja azt a gondolatomat, miszerint szélesítenem kell az olvasási repertoáromat mind író és mind tematika tekintetében. Ezt a könyvet utazókönyvként kaptam, melyet ezúton is szeretnék megköszönni, hiszen e nélkül nem tudom mikor vettem volna kézbe és bizony egy érdekes olvasmánnyal lennék szegényebb. Köszönöm.

Domján Gábor alkotásait nem ismerem, de a fülszövegből már kiderült számomra, hogy ez a második verseskötete. A megfelelő mélység címet viselő kötet, úgy gondolom, hogy egy életmű. Tele olyan írásokkal, melyek élethelyzetekből lettek kiragadva vagy a múlt apró mozzanatait tárják az olvasó elé.

A könyv három fő részből áll. Az első a Fiumei hálóingek címet viseli, mely már önmagában is beszédes, hiszen méltán következtethetnék ebből arra, hogy a szenvedély, a művésziesség és egy bizonyos rejtélyesség fogja jellemezni a műveket.

Nem tévedtem sokat, mert végig érződött ez a három tényező. Az itt olvasható költemények egy letűnt kor szerelméhez, családtagokhoz, elveszett rokonokhoz szólnak. Különböző lelkek esszenciái tükröződnek vissza a lapokból. Az a bizonyos kedves, de legalább is a szívnek fontos személyt, különlegesen, de néhol cinikusan szólítja meg az alkotó. Érződik az érzelmek mélysége, de a felszínen a bódult józanság is helyet kap, ezért egy cseppnyi gúny is érződik. Nézzétek csak:

más párokkal. Mért hitted, hogy

direkt csinálom?

 Mindenki

úgy táncol, ahogy él, mondtad,

és nem engedted vezetni magad.

Önálló voltál, én bizonytalan.

Rángattuk egymást, tipródtunk,

s dühösen abbahagytuk,

azt hittük, végleg.”

A fenti versből is érezhető, hogy ez egy „se veled se nélküled” kapcsolat, mely más verseknél is visszatükröződik. Az alkotó édesanyja is több műben helyet kapott, hol mulatságosan ábrázolva, hol mély és nehéz gondolatokkal párosítva. Az előbbiről egy részlet:

„Kergeti anyámat a kopasz asztalos.

Előleget szeretne,

természetben.

Egy-két puszi igazán nem sok,

ha már nyugdíjkor tud csak fizetni

Hanna néni.

Anyámnak nem tetszik

a kopasz asztalos,

pedig rosszak az ablakok,

a bejárati dupla ajtók elszuvasodtak,

és megsüllyedt a küszöb is:

kétujjnyi résen dől be a hideg.

Lehetetlen nő az anyám.

Megmondta a nagymama is,

megengedte magának mindig,

hogy azt tegye, amit akar.”

És az utóbbira pedig ez a versrészlet a legjobb példa. Nézzétek csak:

„Emlék vagyok egy kirándulásról.

Anyám el akart vetetni,

de nem volt otthon az orvos.

Égi jelet látott ebben:

Isten zárt ajtókkal üzen.

Csapásból már volt elég:

háború, tönkrement pénz,

rossz házasságból

két gyerek,

az egyik beteg.

Anyám nem kockáztatott.

Nem tudta, mi van még

Isten tarsolyában.”

A második része a verseskötetnek a Donic címet kapta. Mint kiderült egy alkotásból, a cím egy póló után kapta nevét, melyről egy egész vers mesél. Ebben a részben az életről ír az költő, különböző meglátások és idősíkok szerint. Sokszor visszatér a gyermekkori emlékekhez, hangulata változó, de sosem könnyed. Több alkotásnál meg kellett állnom, megemészteni a mondanivalóját, volt hol fuldokoltam és volt, amitől nagyon szomorú lettem. Hogy mire gondolok? Nézzétek csak:

„Utólag könnyű

olyan pillanatokat találni,

amelyek előrevetítették a bajt.

Akkor kedvező változásnak

tűntek inkább.”

cipőjét illemtudón levetette.

Múltja – nejlonszatyorban –

vánkos a feje alá.”

Összességében elmondhatom, hogy egy új alkotó csodálatos műveinek csokrát olvashattam. Jó érzés volt megérteni, megismerni és megpróbálni beleképzelni magamat a költő különböző alkotásaiba. Az egyetlen problémám, mely többször előkerült olvasásom folyamán, a nehezen érthetőség bizonyos verseknél, alkotásoknál. Számomra nem volt egyértelmű, hogy kiről és miről szól a szöveg, főleg gondolok itt egy bizonyos levél részletére. Ettől függetlenül jó szívvel ajánlom olvasásra, mert nem csak tanulságos, de rendkívül igényes is.